Shop menü

OPPO OKOSTELEFONOK JÖNNEK EURÓPÁT CÉLBA VÉVE

Az Oppo RX-széria tagjai nem teljesen újak, de lényeges ezeknél, hogy hivatalosan is az öreg kontinensre lettek szánva.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Oppo okostelefonok jönnek Európát célba véve

Az Oppo ott van a világ legnagyobb mobilgyártóinak a listáján, de a vállalat készülékei eddig csak alternatív útvonalakat bejárva juthattak el Európába. Ez viszont az RX modellek érkezésével megváltozik. A kínai vállalat egy milánói esemény keretében, Olaszországban jelentette be a remek hírt, és kettő eszközről rántotta le a leplet.

Az Oppo a tervek szerint a Find X csúcsmodellt is forgalmazni fogja hivatalosan Európában, de most nem erről, hanem az RX17 Próról és az RX17 Neóról beszélt. Az RX17 Pro igazából csak egy X-et tartogat „újdonságnak”, ami a nevében van, ugyanis ez egy az egyben megegyezik az R17 Próval, ami a vállalat hazájában augusztusban került reflektorfénybe. Az RX17 Neo azonban egy teljesen friss modell, mely a középkategóriában áll rajthoz.

Oppo RX17 Pro

Az R17 Próval a megjelenésekor részletesen foglalkoztunk, ez a készülék immáron RX17 Pro néven több érdekességet is tartogat. A megjelenítője AMOLED-es, 6,4 colos és 1080p-s a felbontása, ez alá került az ujjlenyomat-olvasója, a felületének a védelméről pedig Gorilla Glass 6 üveg gondoskodik. A kamerarendszerét a hátlapon egy 12 megapixeles, variálható apertúrájú (F/1.5 és F/2.4), optikai stabilizátoros megoldás, egy 20 MPixeles, zoomolásra képes egység, valamint egy 3D ToF kamera alkotja, amivel például térbeli képet is lehet alkotni. A frontkamerája önmagában tud mosott hátterű portrékat előállítani 25 megapixeles felbontásban. A mobil már a Snapdragon 710 rendszerchipet alkalmazza az Adreno 616 IGP-vel és az AI Engine támogatással. A rendszermemória 6 vagy 8 GB lehet, a tárhely pedig fixen 128 gigás kapacitással szolgál, nincs más opció és bővíteni sem lehet. A 7,9 milliméteres és 183 grammos okostelefon magában foglalja az NFC chipet is egyebek mellett, és Dual-SIM-es. Egy 3700 mAh-s kapacitású akku került bele, így nem lesz az üzemidő királya, de a gyorstöltés sokakat kárpótolhat, itt ugyanis már 50 wattos SuperVOOC biztosított, mellyel a 40%-os töltöttségi szint elérése csak 10 percet igényel.

Oppo RX17 Neo

Az RX17 Neóról korábban még nem esett szó. Ez az okostelefon a megjelenítőjét tekintve ugyanazt hozza, amit az RX17 Pro, tehát egy 6,4 hüvelykes egység tölti ki az előlapját, aminek a felső részén bemetszés van. Az alapot az AMOLED technológia adja, a felbontása pedig 2280 x 1080 képpontos, így a képminőségére aligha lehet majd panasz. És a Gorilla Glass 6 is változatlanul biztosított, ami külön öröm lesz az érdeklődőknek. A készüléken az Android 8.1 operációs rendszer várja az érdeklődőket a ColorOS 5.2 grafikus felhasználói felületbe bújtatva. Még az RX17 Pro előlapi kameráját is megörökölte a Neo, vagyis egy 25 megapixeles (Sony IMX576) megoldásról beszélhetünk, ami F/2.0-s rekesznyílással dolgozik és mesterséges intelligenciát használva, önállóan tud portrékat alkotni. A gépezet hátára egy 16 és egy mindössze 2 MPixeles képalkotó párosa került – a társkamera ebben a felállásban csak a szoftveres mélységélesség előállítására szolgál. Az elsődleges kamera egy F/1.75-ös apertúrájú optikát kapott, így jól lát majd rossz fényviszonyoknál is, teljes sötétben pedig a LED-es villanóra támaszkodhat.

Az Oppo ennek a terméknek az alapjául is egy Qualcomm mobilplatformot választott, de itt már „csak” a Snapdragon 660 dolgozik a színfalak mögött. Ez a lapka Kryo 260 Gold és Silver processzormagokból vonultat fel négy-négy darabot 2,2 és 1,8 GHz-es órajelre hangolva. Van itt AI Engine támogatás, adott a Hexagon 685 DSP és a grafikus feladatok felelőse pedig az Adreno 512 IGP. A rendszer számára az RX17 Neónál 4 gigabájtnyi memória biztosított, ami igazából már elegendő a mindennapos használat során (csúcsmodellek is akadnak még ennyi RAM-mal). A háttértár nem bővíthető, és 128 GB-os kapacitással lehet számolni – ha ez valakinek kevés, akkor legfeljebb online tárhely használatával könnyíthet a beépített adattárolón. Van Dual-SIM támogatás, és mind a kettő hálózati kártya el tudja érni a 4G LTE hálózati modemet, és ezzel együtt a VoLTE lehetőség is adott. A kapcsolati lehetőségek között van még kétsávos, 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 5 modul, valamint A-GPS vevő GLONASS-szal megtoldva.

A készülék hátoldalát üveglap fedi le, a kerete pedig megfelelő merevséget biztosító alumíniumötvözetből van, melyet antennacsíkok szelnek át. Az RX17 Neo 158,3 x 75,5 x 7,4 milliméteres vonalakkal határolt, és 156 grammos a tömege. Az eszköz különböző árnyalatú piros és kék-lila átmenetes kivitelben lesz elérhető. Az ujjlenyomat-olvasót nem érdemes a burkolaton keresni, ugyanis a megjelenítő alá lett elrejtve, és ez kevesebb mint egy másodperc alatt képes lesz felismerni az illetékeseket minden helyzetben. Az okostelefon keretére ezúttal még Micro-USB 2.0 csatlakozó került, amit valószínűleg sokan fognak kiábrándítónak találni, de cserébe nem kell lemondani a 3,5 milliméteres aljzatról sem, ami az RX17 Próról már lekerült. Ez a mobil egy 3600 milliamperes telepre lett bízva, és támogatja a gyorstöltést, de itt már nem a SuperVOOC-ról, csak egy egyszerűbb eljárásról van szó.

Az Oppo RX17 Pro esetében az ajánlott fogyasztói ár 600 euróban lett meghatározva, ami lényegében csak egy hajszállal haladja meg azt az összeget, amit az R17 Próért eredetileg kért Kínában a vállalat. Az RX17 Neo pedig jóval olcsóbban hozzáférhető lesz annak köszönhetően, hogy itt már az extrák javának búcsút kell mondani, ennek a modellnek 350 eurós árat szabott az Oppo. Az okostelefonok forgalmazása Hollandiában, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban indul november 16-án, később pedig más területeken is elérhetőek lesznek a gépek.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére