Az Oppo az Inno Day eseményeken általában fejlesztési stádiumban levő megoldásokra szokott fókuszálni, azonban az Air Glass nem egy szimpla prototípus, hanem egy kész termék, ami belátható időn belül a boltok polcain fog landolni. A szerkezet csak az egyik szem elé nyúlik majd be, és ugyanúgy tudják majd használni azok, akiknek nem kell szemüveg, mint akik dioptriás szemüveget hordanak.
A felhasználók jobb szeme elé benyúló megjelenítőn fognak láthatóvá válni azok az információk, amik megkönnyítik majd a felhasználók mindennapos tevékenységét. Az Oppo újdonsága nagyon érzékenynek tűnik, de igazából az üvegfelület például zafírkristály alapú, ennek köszönhetően biztosan nem fog egykönnyen karcossá válni. A képet a szárban elrejtett Spark Micro Projector egység fogja az üvegre vetíteni, és ez Micro LED technológiát használ és egy öttagú optika is a szerkezet része. Minden körülmények között jól lehet majd látni, hála az 1400 nites fényerőnek.
A kiterjesztett valóságot használó szemüveg alkalmazása során nem lesz zavaró az információkra fókuszálás, és nem is kell majd minden esetben a szemére hagyatkoznia az embereknek, mert hangszórót is rejt a termék, ami a fül felé lesz irányítva. Monokróm megjelenítésre képes az Air Glass, 256 szürke árnyalatot tud megkülönböztetni a grafikák használata során.
Szinte bármilyen módon interakcióba lehet majd lépni a szemüveggel, lehet kezelni hangutasításokkal, érintéssel a peremén, kézzel mutatott gesztusokkal a levegőben, de még egyszerű fejmozgás révén is. Olyan adatok jelenhetnek majd meg ezen, mint a hőmérséklet, a különböző egészségügyi információk, az óra és a dátum, az értesítések, sőt mi több, valós idejű fordításról is tud gondoskodni. Az idegennyelvű hangokat a felhasználó által beszélt nyelvre tudja majd feliratozni.
Alapvetően okostelefonos kapcsolatra lett tervezve az Oppo Air Glass, viszont itt rögtön ki kell azt emelni, hogy mobilok mellett okosórákkal is képes lesz egy hullámhosszra kerülni. Mindent összekapcsolva egy egészen új digitális élményben lehet majd része a felhasználóknak. Az Oppo Watch 2-vel összekötve még a vezérlésen is szerepet tud vállalni az okosóra, szóval rendkívül átgondolt csomagot alkotnak a vállalat eszközei egyben.
A szerkezet érdekes módon a Qualcomm Snapdragon Wear 4100 rendszerchipet használja, ami egyáltalán nem új már. Ezzel a lapkával több okosórában is lehet találkozni mostanra, és a jelek szerint okosszemüvegnek is megfelelő alapot nyújthat. Ebből fakadóan egyébként az üzemideje valószínűleg nem lesz túl hosszú, de erre egyelőre a vállalat nem is kívánt kitérni.
Kicsit bumfordinak tűnik az Oppo okosszemüvege, de a cég tervezői szerencsére tisztában voltak azzal, hogy könnyűre kell tervezniük a szerkezetet, különben kényelmetlen lesz a mindennapos használat során. Ennek eredményeként mindössze 30 grammot nyom a szemüvegen felül a kütyü. Feketében és ezüstben is készül a szerkezet. A készüléket a Smart Glass app révén lehet majd használatba venni, és lesz rá egy külön Smart Glass SDK is, amivel harmadik fél fejleszthet rá.
Az Oppo Air Glass 2022 első negyedévében kerül majd a boltok polcaira. Az okosszemüveg ajánlott fogyasztói árát egyelőre homály fedi, ez a következő hetekben, hónapokban fog kiderülni.




































