Shop menü

ONEPLUS PAD GO – EGY ÜTŐKÉPES TABLET SZÉLES KÖZÖNSÉGNEK

Már két táblagépet kínál a OnePlus a vásárlóknak, és az új modell sokak számára lesz megfelelő partner, főleg a szórakoztatás lesz az erőssége.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
OnePlus Pad Go – Egy ütőképes tablet széles közönségnek

A OnePlus Padot követően most megjelent a Pad Go modell, amiről már korábban lehetett pletykákat hallani. Ebben az esetben a Go megnevezés nem igazán arra utal, hogy egyszerűbben hordozható lenne a készülék – bár lesz belőle 4G-s is –, egy kicsit kisebb lett, az tény, de inkább egy olcsóbb modellről van szó, ahol sokat tettek a tervezők azért, hogy egy költséghatékonyabb készülék jöjjön létre.

Az újdonság 11,35 hüvelykes képernyőt használ, szóval kicsinek egyáltalán nem nevezhető, remek választás lesz azoknak, akik sokat szeretnének például videókat vagy streameket nézni. A szerkezet egy IPS technológiás panelt használ, ami 90 Hz-es működésre képes, így már egy jobb sebességérzetet is képes biztosítani. A felbontása 2408 x 1720 képpontos lett, így 260 PPI-s pixelsűrűséget nyújt a 7:5-ös képarány mellett.

Galéria megnyitása

A táblagépeknél nagyon fontos, hogy a szoftver jó lehetőségeket biztosítson, és ebből a szempontból itt a OnePlus igyekezett mindent megtenni. A vállalat mobiljaival pillanatok alatt össze lehet majd hangolni a táblagépet, és a kollaboráció simán megy az eszközök között. Az OxygenOS 13.2 grafikus felhasználói felület minden eddiginél több lehetőséget tartogat a nagy képátló hatékony kiaknázására is. Az egész alapját az Android 13 adja.

Galéria megnyitása

Támogatja a táblagép az érintőceruza használatát is, ezáltal akár szerényebb grafikus munkánál is be lehet fogni a szerkezetet, és megtoldható billentyűzettel is, hogy a produktivitás még tovább tudja fokozni a felhasználó. Nemcsak a nagy képernyő, hanem a jó hangzás is hozzájárul majd ahhoz, hogy videózni, zenét hallgatni jó élmény lesz a készüléken, ugyanis négy hangszóró található benne, és ezek elvileg egészen erőteljes hangot tudnak majd produkálni. Dolby Atmos támogatás is biztosított.

Galéria megnyitása

Mivel egy tabletről van szó, így a kamerák nem kaptak olyan nagy figyelmet, de azért érdemes ezekről is megemlékezni. Kettő darab 8 megapixeles képalkotó található a fedélzeten, szóval nem gondolkodott túl sokat a tervezőcsapat ezen a területen. A főkamera és az előlapi egység között az egyetlen érdemi különbség az, hogy a hátrafelé figyelő megoldás automatikus fókuszálásra is képes. Videózni egyaránt 1080p-ben lehet a kamerákkal.

Galéria megnyitása

Egy MediaTek lapka lendíti majd mozgásba a tabletet, a Helio széria legjobb tagja, a G99 dolgozik itt, ami a Snapdragon 695-höz közel álló teljesítményről képes gondoskodni. Azoknak, akik játékra vennék, nem ez lesz a legjobb választás, de egyéb szórakozási lehetőséggel nem lesz gondja, rajzolni, filmezni gond nélkül lehet majd rajta. A rendszermemóriája 8 GB-os, a tárhely pedig 128 vagy 256 GB kapacitással is szolgálhat – bővíthetőség is biztosított.

Galéria megnyitása

Elérhető lesz a OnePlus Pad Go akár 4G LTE mobil hálózati modemmel is, szóval menet közben is lehet majd rajta internetezni. A kapcsolati lehetőségek listáján fix helye van a 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi-nek és a Bluetooth 5.2 modulnak is – ez biztosítja az aptX HD támogatást.

Galéria megnyitása

Zöldben bukkant fel a Pad Go, és egy különleges kéttónusú hátlapot kapott, amin a kamera hangsúlyosan van jelen. 255,1 x 188 x 6,9 milliméteres a OnePlus friss sikervárományosa, és 532 gramm a tömege. Csak egy C-típusú USB csatlakozó található a kereten, sajnos nem került rá 3,5 mm-es Jack, és az USB is csak 2.0 szabványnak felel meg, de ezt a takarékosság jegyében el kell fogadni.

Galéria megnyitása

Egy 8000 mAh-s akkumulátor van a szerkezet burkolat alatt, és 33 watt teljesítményű töltést támogat. A töltés folyamata nem lesz rövid, de bírni is fogja a szerkezet: több mint 10 órás üzemidővel kell számolni általános igénybevételnél, tehát filmezés vagy böngészés esetén.

A OnePlus Pad Go Indiában lett először beárazva, 20 ezer rúpiába fog kerülni a csak Wi-Fi-s, 8/128 GB-os konfiguráció, és 2000 rúpia felára lesz a 4G LTE támogatásnak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére