Rengeteg videó van az interneten, amin szétszednek különböző dolgokat, most pedig a OnePlus egy olyan felvételt közölt hivatalosan, mely egy okostelefon összeszerelését örökíti meg komponensektől indulóan. És a vállalat egyik társalapítója az, aki a saját kezébe veszi a csavarhúzót.
A Nord reklámkampányánál kevés agresszívabbat láttunk az elmúlt években, azt hiszem, ezt bátran kijelenthetjük. És a OnePlus a mostani összeszerelős videót is azzal a céllal rögzítette majd publikálta Carl Pei-jel, hogy a figyelmet a felső-középkategóriás okostelefonra irányítsa. Hiszen egy Nord modellt szerel össze a fiatal márka társalapítója a néhány perces felvételen.
Carl Pei nem vette félvállról a feladatot, menet közben folyamatosan mondja, hogy mit hogyan kell a helyére illeszteni, és felhívja a figyelmet minden fontos lépésre. Viszont remélhetőleg azért keveseknek lesz majd erre valóban szüksége. A videóban olyan mélységű részletek is elhangzanak, amikről normál esetben általában nem esik szó egy okostelefonnál, és látni lehet, hogy igazából mennyire egyszerűen és átgondoltan épül fel a készülék.
Egy ilyen videónak a tökéletes befejezés, ha láthatjuk működés közben az összeszerelt okostelefont, éppen ezért Pei bekapcsolta a készüléket. Természetesen a OnePlus Nord minden gond nélkül életre kelt, tehát a társalapító gond nélkül kijelentheti, hogy pofonegyszerű a termék összerakása.
A OnePlus Nordnak jelentős szerepe lehet abban, hogy a márka bekerüljön a nagyobb eladási számokkal rendelkező nevek köreibe. Ez a mai szemmel megfizethetőbb modell ugyan olcsónak továbbra sem nevezhető, de valódi prémiumérzést képes nyújtani olyan ársávban, amiben már nem sok vetélytársa akad. Nem véletlen, hogy az új kezdetként lett beharangozva, és az irányt mutató északról kapta a nevét.
A készülékkel részletesen foglalkozunk, amikor bemutatkozott. Ez a masina 500 euró alatt nyújt kiváló anyaghasználatot, a OnePlusra jellemző letisztult megjelenéssel és burkolattal. 6,44 hüvelykes Fluid AMOLED kijelzővel rendelkezik, és a Snapdragon 765G rendszerchip található benne, ami nemcsak remek tempóról, de még 5G támogatásról is gondoskodik.
A Gorilla Glass szendvicsbe foglalt masina 32 és 48 megapixeles főkamerákkal rendelkezik, továbbá elől és hátul is van rajta társkamera, például ultra-széles látószögű felvételek készítésére. Egy 4115 mAh-s akku látja el árammal, és akár 30 W-os gyorstöltésre is van lehetősége a vásárlóknak.






























