OnePlus Concept One – Ilyen szép okostelefon nincs is

A OnePlus valóban minden tudását beletette a készülékbe, hogy a McLaren előtt tisztelegjen.

OnePlus Concept One – Ilyen szép okostelefon nincs is

Egészen elképesztő karrier áll már a OnePlus mögött, a kínai gyártó többször is bizonyította, hogy nemcsak jó ár-érték arányú eszközöket tud készíteni, hanem valóban innovatív eszközöket is össze tud hozni. És a Concept One pedig minden eddiginél szexibb termék lenne, ha lenne. Ez ugyanis a nevének megfelelően csak egy koncepció.

Galéria megnyitása

Több gyártónál is láttunk már olyat, hogy egy sportautó-gyártóval „közösen” készít mobiltelefont. Hogy ez a kapcsolat honnan ered, azt nehéz lenne megmagyarázni. Talán az a közös a két terület között, hogy mindegyik esetben kiemelkedő mérnöki teljesítményt nyújtva hoznak ki a tervezők a termékekből egyre többet a tökéletességet hajszolva. És, ha ez a magyarázat megfelelő, akkor a OnePlus Concept One az eddig leghitelesebb ilyen eszköz.

A szerkezet előlapja túl sok érdekességet nem tartogat, ezúttal a hátlap került a figyelem középpontjába. És bizony itt is az a lényeg, amit alapesetben nem lehet látni. A OnePlus létrehozott egy olyan üvegréteget, ami képes a kamerarendszert szinte teljesen elrejteni. Egy olyan szerves anyaggal ötvözött üveg került itt bevetésre, ami pillanatok alatt képes átlátszóvá vagy sötété válni.

Galéria megnyitása

A OnePlus elárulta, hogy az eddigi elektrokromatikus üvegekhez képest itt sokkal vékonyabb kivitelben kellett ezt összehozni, kettő üvegréteg és egy köztes rész alkotja a sötétedő felületet, és az egész mindössze 0,35 mm vastag. Ráadásul a tempó tekintve a valaha volt leggyorsabb ilyen megoldásról van szó, mindössze 0,7 másodpercbe telik, mire a fekete felületből teljesen átlátszó lesz.

Érdekes módon még a fogyasztásra is ügyelni kellett valamelyest, bár ezt a tervezőknek viszonylag gyorsan sikerült megoldani. Végeredményben szinte egyáltalán nem meríti a mobilt az egyébként elektronikus úton vezérelt állapotváltás. Állítólag nyolc hónapba telt, mire ezt sikerült összehoznia a OnePlus szakembereinek a mostani formában.

A vállalat elmondta, hogy technológiai előnye is van ennek a dizájnnak, ugyanis így dupla polarizált réteg van a kamerarendszer előtt, ennek köszönhetően pedig erőteljes napsütés esetén részletgazdagabbak lehetnek a felvételei. Plusz van a kamera profi módján belül a szoftverben egy ND8 opció, amiről a rutinosabb fotósok azonnal tudni fogják, hogy egy integrált ND (neutral-density) szűrőről van itt szó. Ezzel akár kreatív fotós lehetőségek is nyílhatnak a felhasználók előtt. Korábban ilyen egyetlen mobilban sem volt még.

A hátlapon narancssárga bőr uralkodik egyébként, nem szimpla üveg, mint manapság az átlagos okostelefonok. És úgy lett megtervezve a masina vonalvezetése, hogy abban valóban felfedezhetőek a McLaren 720S részletei. Eleve az elektrokromatikus üveg is ide vezethető vissza, hiszen ennek a szupersportautónak is ilyenből van a teteje. A keret pedig PVD bevonattal ellátott alumíniumötvözet, ami megfelelő merevséges nyújt a gép számára.

Galéria megnyitása

A koncepció szerkezet tervezői ugyanazt a narancssárga árnyalatot használták a bőr létrehozásakor, mint ami a McLaren klasszikus színe. A bőr elképesztően könnyed érzést nyújt vizuálisan és tapintásra is – mondta el a OnePlus. A kellemes érzést nyújtó, papajasárga felület a „örökségtől” eltekintve is elképesztően jól mutat a fekete üveggel kombinálva. A varrásminta pedig csak még tovább emeli a prémium látványt. A márkajelzések pedig fény hatására fognak tükröződni a sötét részekben.

A OnePlus Concept One nem kereskedelmi forgalomba lett tervezve, de ez nem jelenti azt, hogy csak egy burkolat belbecs nélkül. A CES 2020 keretében a vállalat által kiállított gépezet működött. A OnePlus 7T Pro alapjára épül, szóval nem is akármilyen hardvert rejt a különleges külső.

Galéria megnyitása

Szóval van belseje is a masinának, nem azért nem fog a boltok polcain landolni, mert nem sikerült működőképesre tervezni. A vállalat elmondása szerint egész egyszerűen arról van szó, hogy egyelőre még nagyon sokat kell tesztelni ezt a technológiát, és az egész kialakítást, mielőtt fontolóra vennék a tömeggyártását. Ebből kiindulva pedig van némi remény, hogy talán egyszer majd egy piacra szánt mobil is be fog futni hasonló kialakítással, jellemvonásokkal.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap