Shop menü

ÖNÁLLÓ LÁBAKRA ÁLLT AZ LG LEGÚJABB PRÉMIUM TELEVÍZIÓJA

Az LG Posé széria három méretben lesz megvásárolható és amellett, hogy kiváló képminőséggel szolgál majd, már a puszta jelenlétével is képesz lesz feldobni a lakást.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Önálló lábakra állt az LG legújabb prémium televíziója

A prémium televíziók szegmensében az LG nagyon erős versenyző, és a vállalat időről időre előáll valamilyen különlegességgel, hogy extra figyelmet vonjon magára. Most olyan új OLED készülékeket dob piacra a vállalat már Magyarországon is, ami a dizájnjával hódítana elsődlegesen.

Az LG Objet Collection címszó alatt egy sor olyan terméket nyújt már minden fronton, amik valamilyen különlegesebb dizájnt kaptak. Az újdonság pedig a Posé nevet viseli, és nem is szorul magyarázatra, hogy miért került be az Object szériába. A Posé szó azt jelenti, hogy egy helyben áll, szilárd lábakkal a talajon, és az LG hazánkba frissen érkező televíziója pedig pontosan ezt teszi. Négy lábon áll, és eléggé nagy lábakkal született.

Galéria megnyitása

A Reddot díjjal is jutalmazott televízió az OLED alap mellett három különböző változatban, méretben lesz megvásárolható. Hozzá lehet majd jutni 42, 48 és akár 55 colos képátlóval is. Mindegyik készülék 3840 x 2160 képpontos felbontással rendelkezik és 120 Hz-es működésre képes. Dolby Vision és HDR10 Pro támogatással is szolgálnak a Cinema HDR mellett. Mint minden LG tévén, ezen is a webOS operációs rendszer lesz jelen hangvezérlés támogatással együtt..

Galéria megnyitása

A Posé televíziót egy olyan burkolattal látta el az LG, ami hátrafelé ívelt, és egy kicsi tárolórekesz található a hátulján, ahova sok dolgot lehet elrejteni a kíváncsi szemek elől. Lehet a Posé tévé hátához könyveket, magazinokat pakolni, de oda rakható akár a hálózati eszköz vagy a tévéadást biztosító set-tep-box is. A tervezők direkt beépítettek egy kábelcsatornát a televízió lábába, ezen keresztül több vezetéket is észrevétlenül lehet elvinni, nem fognak mindenhol kábelek lógni.

Galéria megnyitása

Elegáns szövet bevonatot kapott a Posé televízió, ennek köszönhetően tökéletesen illeszkedik majd számos berendezéshez. Persze azért elsődlegesen a modern nappalikban fogja megtalálni a tökéletes helyét. Az LG azt is hozzátette, hogy a távirányítóban is jelen lesz a tévé elegáns, letisztult vonalvezetése, de igazából egy teljesen mezei Magic Remote jár a készülékhez, melynek egyetlen különlegessége a fehér színe. A mozgásszenzorral szerelt távkapcsoló egyébként egy remek partner lesz a szórakozásban.

Galéria megnyitása

Visszatérve a tévére, fontos, hogy megkapta a berendezés az 5. generációs ⍺9 AI 4K processzort, ami a gépi tanulást használja, intelligens funkciókat tud felügyelni, és nagyon sok képjavító lehetőség támogatásáról gondoskodik. Tudja csökkenteni a zajt, az alacsonyabb felbontású videókat felskálázza, és még a hangminőséget is tudja úgy javítani, hogy jobb legyen a filmes élmény. Az 55 colos modell kapott Brightness Booster funkciót is, amivel még ragyogóbb képet tud produkálni.

Galéria megnyitása

Hátránya a dizájnos televíziónak, hogy azért egy hangprojektort eléggé nehéz mellé pakolni úgy, hogy a végeredmény jól is mutasson. Az LG is tisztában van azzal, hogy a Posé mellé valószínűleg nem kerül majd extra hangrendszer, éppen ezért igyekezett az átlagosnál jobb hangszórókkal ellátni a berendezést. 40 wattos teljesítménnyel lehet itt számolni négy hangcsatornán keresztül. Képes lesz a Dolby Atmos hangsávok megszólaltatására is a masina, bár az nem tudjuk, hogy a térhang mennyire fog ténylegesen térbelinek érződni.

Az LG Objet Collection Posé televízió a 48 hüvelykes képátlóval rendelkező méretben 670 ezer forintos áron vásárolható meg, a többi méret ára egyelőre még nem ismert, de értelemszerűan az 55 colos egy fokkal drágább, a 42 hüvelykes pedig valamivel olcsóbb lesz ennél.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére