MEGÚJÍTOTTA LAPTOPJAIT AZ ACER

OLED kijelzőt kapott az Acer Swift 3 legújabb kiadása és ezzel egy időben frissült a Spin 3 és Spin 5, így már ezek is kiaknázhatják a 12. generációs Intel Core sorozatú mobil processzorokban rejlő lehetőségeket.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. máj. 20. 6:05
Megújította laptopjait az Acer

Itt az OLED panellel szerelt Acer Swift 3 OLED

Az Acer új noteszgépekkel jelentkezik, a trióból a legérdekesebb az OLED kijelzővel ellátott új Swift 3, ami a prémium kijelző ellenére is 1000 dollár alatti alapárral büszkélkedhet. Ahogy a korábbi Swift modellek, úgy a Swift 3 OLED is kellően kecses, vékony kivitelben érkezik, amit jól példáz, hogy a friss notebook mindössze 17,9 milliméter vastag, tömege pedig 1,4 kilogramm körül helyezkedik el.

Ez a tömeg nagyrészt az Alder Lake-H sorozatú processzoroknak köszönhető, hiszen ezek a jó teljesítmény mellé hűtést is kérnek – gyengébb központi egységgel könnyebb is lehetne a notebook, de így is elég jól hordozható. A hűtésbe egyébként a billentyűzet is beszáll, amelyen keresztül 8-10%-kal több hő távozik, mint a hagyományos billentyűzetek esetében, igaz, azt nem árulták el, mely modellek képezték az összehasonlítás alapját.

Galéria megnyitása

A legnagyobb látványosság – szó szerint – az OLED panel, ami ezúttal 14 hüvelykes képátlóval és 16:10-es képaránnyal bír, így a produktivitást segítő noteszgépek kategóriáján belül méltó módon vesz részt a versenyben. A 2880 x 1800 pixeles natív felbontású kijelző megkapta a Vesa DisplayHDR True Black 500-as tanúsítványát is, azaz remek képminőségre számíthatunk, valamint a színhűséget sem igazán érheti kritika, hiszen a panel 100%-ban képes lefedni a DCI-P3 színteret. A kijelző/káva arány ebben az esetben igen magas, 92%-os értéket képvisel.

Visszatérve a processzorokra, az Alder Lake-H sorozatú 12. generációs Intel Core modellek mellé maximum 16 GB-nyi LPDDR5-ös fedélzeti memóriát kérhetünk, és ez természetesen alaplapra integrált kivitelben érkezik. Az adatok tárolását igen gyors, PCI Express 4.0-s csatolófelületet használó PCIe NVMe SSD-re bízhatjuk, valamint a Wi-Fi 6E támogatásról sem kell lemondani. Jó hír, hogy a webkamera szerepét itt már egy 1080p-s modell tölti be, ami ráadásul kedvezőtlenebb fényviszonyok alkalmával is magas minőségű képet biztosít, ebben nagy segítséget nyújt az Acer Temporal Noise Reduction névre keresztelt zajcsökkentő eljárása. Ezzel együtt az audió zaj csökkentésére is komoly figyelmet fordítottak, ebben a tekintetben az Acer PurifiedVoice AI végzi a munka oroszlánrészét annak érdekében, hogy a felhasználó hangja minden esetben tisztán és hangosan szólaljon meg.

Galéria megnyitása

Az új notebook a vékony és kecses kialakításnak köszönhetően dGPU opciót nem kapott, csak és kizárólag Intel Iris Xe sorozatú iGPU-val érhető el, ami a célszegmens számára abszolút nem lesz probléma. Akkumulátoros üzemidő terén nagyjából 10 órára számíthatunk, egy rendkívül gyors, mindössze 30 perces töltés hatására pedig négy óránál is hosszabb üzemidő érhető el, ami kifejezetten jól jön, ha éppen rohanásban vagyunk.

Az Intel EVO követelményeinek megfelelő Acer Swift 3 OLED várhatóan 2022. júliusában kerül az üzletek polcaira, európai induló ára 999 euró lesz, azaz éppen benéz az 1000 eurós árszint alá.

Új processzorokkal jön az új Spin 5

Az Acer Spin 5 egy konvertibilis noteszgép, amely 14 hüvelykes képátlójú, 2560 x 1600 pixeles natív felbontású érintőkijelzőt kapott. A 16:10-es képarányú panel TÜV tanúsítványt is kapott, ugyanis alacsony káros-kékfény kibocsátás mellett dolgozik, a kijelző/káva arány pedig 88%-os lesz, azaz kellően kecses a termék. Az 1,3 kilogrammos tömeg mellé itt 16,9 milliméteres vastagság társul. Az érintőkijelzőhöz egy 4096 nyomásszint megkülönböztetésére képes Acer Active Stílus érintőceruza is társul, ami a Wacom AES 2.0-s technológiáját használja, így precizitást és pontosságot igénylő feladatokhoz is kiválóan alkalmas.

Galéria megnyitása

A csuklópántos zsanérra ültetett kijelző egyedi tervezésű csapágyakat kapott annak érdekében, hogy a különböző használati módok közötti átmenet kellően zökkenőmentes legyen. Hardver tekintetében ebben az esetben is 12. generációs Intel Core processzorok állnak rendelkezésre, méghozzá egészen a Core i7-es szintig bezárólag, Intel Iris Xe iGPU-val karöltve.

A hűtőrendszer TwinAir alapokon nyugszik és az Acer Vortex Flow architektúráját kamatoztatja, amelynek köszönhetően akár 75%-kal növelhető a teljesítmény. Alapját 6 milliméteres átmérőjű rézcsöves hűtés adja. A processzor mellé akár 16 GB-nyi LPDDR5-ös fedélzeti memória és akár 1 TB-os PCI Express 4.0-s SSD is társulhat, míg a gyors vezeték nélküli kommunikációt Killer Wi-Fi 6E AX1675i típusú vezérlő segíti. A gyors kommunikációban és a különböző perifériák csatlakoztatásában Thunderbolt 4 támogatással ellátott USB-C portok nyújtanak segítő jobbot.

A Spin 5 várhatóan júliusban kerül az üzletek polcaira, listaára 1399 euró lesz.

Itt az új Spin 3 is

A kettő az egyben kialakítású noteszgép, amely szintén használható klasszikus notebook, illetve tábla formájában is, már egy 1920 x 1080 pixeles natív felbontású, 16:9-es képarányú érintőkijelzővel büszkélkedik.  A 14 hüvelykes konvertibilis notebook szintén megkapta az Intel legújabb, 12. generációs Core sorozatának tagjait, amelyek Intel Iris Xe iGPU-t használhatnak, ezek mellé LPDDR5-ös rendszermemória, illetve PCIe NVMe alapú tárhely is társulhat.

Galéria megnyitása

A 360 fokban hátra hajtható kijelzővel ellátott konvertibilis noteszgép 86%-os kijelző/káva aránnyal büszkélkedik, és természetesen nem hiányzik róla sem a Thunderbolt 4 támogatás, sem pedig a WiFi 6 támogatás sem, valamint további két darab USB-C portot is rejt majd a ház. Ezúttal egy HD webkamerát kapunk, amihez az Acer zajcsökkentő technológiái egyaránt járnak. Az újdonsághoz még dokkolható Acer Active Stylus érintőtoll is érkezik.

Az új Spin 3 júniusban válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban, listaára 999 euró lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. máj. 22. 0:43
#1

OLED. Beégés mikorra várható?
Beszoruló zsanérok mikor repesztik széjjel a műanyagot?

Ezekről is kéne pár szót írni.
Szervizesek sokat mesélhetnének.
Tapasztalatból írom. Sajnos!

Vissza az oldal tetejére