Shop menü

OLDALRA SZÉTCSÚSZTATHATÓ OKOSTELEFONON DOLGOZIK A TCL

A kijelző a házon belül tekeredik fel, amikor éppen nincs szükség az egész felületre.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Oldalra szétcsúsztatható okostelefonon dolgozik a TCL

A TCL még nem mutatott be kereskedelmi forgalomba szánt hajtogatható okostelefont, de ez nem jelenti azt, hogy a jelentős kínai gyártó nem is dolgozik ezen az irányvonalon. Prototípusokat már több formátumban is villantott, és most egy olyan eszköznek a képei szivárogtak ki, aminek nem hajtogatós, hanem feltekeredő megjelenítője van.

A Mobil Világkongresszuson a TCL is szeretett volna részt venni, és állítólag a vállalat egy működő prototípust is mutatott volna a látogatóknak az esemény keretében. Most pedig sokan úgy gondolják, hogy az a kiszivárgott eszköz lett volna látható az MWC keretében, Barcelonában, amiről most renderképek bukkantak fel.

Galéria megnyitása

Mivel a képek mellett semmilyen információ nem látott napvilágot az egészen érdekes TCL koncepció mellett, így azt nem tudjuk pontosan, hogyan működik a szerkezet. A jelek szerint az okostelefon alapállapotban teljesen olyan, mint egy átlagos mobil, de igény szerint a képernyőjét ki lehet húzni jobbra.

A bal oldalon van benne egy olyan komponens, ami valamilyen módon kitekeri a megjelenítő többi részét. Azt nem lehet tudni, hogy a TCL belül hogyan oldaná meg a kijelző elhelyezését, erre több lehetséges opciót is láttunk már korábbi leírásokban. A megfelelő stabilitást itt az adja, hogy a képernyő ráfeszül az alatta levő stabil felületre.

Galéria megnyitása

Az okostelefon szélei mind a kettő irányból lekerekítettek a rendereken. Jól látszik, hogy nem az egész ház csúszik szét teljesen, hanem csak egy része annak, tehát nem lesz a duplája a kijelző felülete a szétcsúszást követően.

A fixen maradó sáv biztosít helyet a kamerák számára a hátlapon, összesen négy képalkotó található itt, és kettő pedig a szerkezet frontján, egy lyukban elhelyezve. És a C-típusú USB csatlakozónak is a fix sávnál lett kialakítva a helye, hogy töltés közben is gond nélkül lehessen nyitni/zárni a képernyőt.

Galéria megnyitása

Korábban már napvilágot látott egy szabadalmi leírás a TCL nevéhez köthetően, ami éppen egy ilyen terméket vázolt fel, illetve kijelenthető, hogy konkrétan ezt. Viszont részletek abból sem derültek ki a belső egységek működésére, mozgására vonatkozóan.

Galéria megnyitása

A szétcsúsztatható eszközökben régóta gondolkodik például a Samsung is, a vállalat már 2013-ban bemutatott egy olyan „reklámot”, melyben a főszereplőnek szétcsúszós mobilja volt. Viszont eddig még senki nem valósított meg ilyen megoldást úgy, hogy azt forgalomba lehetett volna küldeni. Valószínűleg a TCL által kidolgozott koncepció sem működik még úgy, hogy azt tömeggyártásba lehessen küldeni.

A CNET megkereste a kiszivárgott renderekkel kapcsolatban a TCL-t, de a vállalat nem szeretett volna nyilatkozni az ügyben. Talán az MWC tervezett ideje alatt a TCL tart majd egy független bemutatót, mint néhány más gyártó, és akkor kiderülnek részletek a szerkezettel kapcsolatosan, de a vállalat erre vonatkozó információt sem közölt eddig.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére