Shop menü

OLCSÓN BIZTOSÍT KIJELZŐT A LEGÚJABB AMAZON ECHO LAKÁSKIEGÉSZÍTŐ

Az Echo Show termékcsalád legfrissebb tagja minden korábbinál kedvezőbb áron került forgalomba.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Olcsón biztosít kijelzőt a legújabb Amazon Echo lakáskiegészítő

A világon az Amazon adja el a legtöbb intelligens hangszórót, és az Echo szérián belül a megjelenítővel szerelt Show modellek is népszerűek. Most pedig egy olyan eszköz érkezett ebbe a kínálatba, ami szinte biztosan hatalmas sikernek fog örvendeni, mert egészen jó árazása mellett nyújt remek lehetőségeket.

Az Amazon Echo Show 5 névre hallgató készülék nemcsak az Echo Show-tól hanem még a Show Spottól is olcsóbb lesz, pedig annál azért nagyobbra nőtt. Az újdonság egy 5,5 hüvelykes, érintésérzékeny kijelzőt vonultat fel, szóval egy okostelefonokéhoz hasonló panellel lett ellátva. A megjelenítőről még azt is elmondta az Amazon, hogy csak 960 x 540 képpontos felbontású, szóval ezen a téren spórolni kényerült. Az Alexa a hangutasítások mellett kezelhető lesz a kijelzőn keresztül is, illetve képes lesz a szolgáltatás extra információkat nyújtani ezen keresztül. Az Echo Show 5 a kicsi mérete ellenére szinte minden tudhat, amit a nagyobb testvére. Persze itt a grafikus felület idomulni fog a szűkösebb területhez, így esetenként kevesebb dolog lesz egyszerre látható, és többször kell majd az érintőkijelzőt használni a lekért adatok, például útvonalterv vagy időjárás előrejelzés megtekintésekor.

Galéria megnyitása

A készülék frontjára került egy kamera, ennek köszönhetően nemcsak az Alexával lehet majd rajta társalogni, hanem videohívások bonyolításakor is munkára fogható. Erről az egységről azt lehet tudni, hogy csak 1 megapixeles, de HD minőségű videocsevegések bonyolítását támogatja. Mikrofonból kettő került a készülékbe, így némi zajszűrést is tud alkalmazni, de ami ennél fontosabb, hogy megfelelően hallja a hangutasításokat.

Az Echo Show 5 az Amazon elmondása alapján „gazdag hangzással” tud majd szolgálni, de egyébként a kicsi testbe nem került túlzottan bonyolult hangrendszer, egyetlen 1,65 colos, 4 wattos teljesítményű hangszóró található a burkolat alatt. A szerkezetre a tervezők még egy 3,5 milliméteres Jack csatlakozót is tettek, így mások zavarása nélkül lehet róla zenét hallgatni vagy videókat nézni. Persze valószínűleg senki nem akar majd ekkora terméken filmezni, de egy YouTube felvétel gyors megtekintéséhez ideális – és az Amazon kiemelte, hogy a Prime Video is hozzáférhető róla.

Galéria megnyitása

Az Echo Show 5 a megfelelő kapcsolódás érdekében támogatja a 802.11ac szabványt is, és a 2,4, valamint az 5 GHz-es frekvenciatartományban is jól fogja érezni magát. Van Bluetooth lehetősége is a készüléknek, és így vezeték nélküli hangszórót is lehet hozzá társítani, tehát közvetve felokosíthatóak a hagyományos hangkeltők. A MediaTek MT8163 rendszerchip került a termékbe, ami korábban sokszor látott vendég volt például táblagépek fedélzetén.

A tempó megfelelő lesz itt a négymagos lapkának köszönhetően, de persze nem is fog olyan intenzív terhelés kapni, mint egy tabletben kaphatott. Az eszköz könnyen elhelyezhető lesz szinte bárhol a lakásban, hiszen csak 148 x 86 x 73 milliméteres vonalakkal határolt, szóval nem igényel nagy területet. A tömege viszont már eléggé masszív készülék hatását kelti, ugyanis 410 grammot nyom. Feketében és fehérben is meg lehet majd vásárolni a szerkezetet.

Galéria megnyitása

Az Amazon ad a biztonságra, ezért a kamerát és a mikrofont gombnyomásra ki lehet kapcsolni, így egészen biztos, hogy nem tud hallgatózni a termék. Ezen felül pedig bejelentett a vállalat egy teljesen új hangparancsot a helyben tárolt friss hangfelvételek törlésére, csak annyit kell ehhez mondani a készüléknek, hogy „Alexa, törölj mindent, amit ma mondtam.”. Ez az utasítás a következő hetekben fog teret nyerni.

Az Amazon Echo Show 5 már most megrendelhető, de a szállítása még igencsak odébb van. A tervek szerint a készüléket június második felében kaphatják majd kézhez a vásárlók. És hogy mennyi az annyi? Nos, ezért a kütyüért mindössze 90 dollárt kell leszurkolni, miközben a normálméretű Amazon Echo Show 230 dollárba kerül, és még az Echo Show Spot is 130 dollárt kóstál.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére