A Qualcomm egy olyan megoldáson dolgozik, amivel nemcsak kiváló energiahatékonyságú noteszgépeket lehetne alkotni, hanem egyben megfizethetőek is lennének a termékek – árulta el a vállalat egyik kiemelt vezetője, Don McGuire. A lapkáról egyelőre túl sokat nem lehet tudni, de a Snapdragon 8cx platform alá sorolna be a palettán.
A Qualcomm még a Snapdragon 835 esetében lépte meg először, hogy a Microsofttal közösen megalkotta az ARM alapú, de nagyvonalakban teljes értékű Windows-t futtató notebookot. A projekt nem aratott osztatlan sikert, ugyanis eléggé lassúnak és döcögősnek bizonyult a végeredmény. Hiába volt tehát tényleg egészen kiemelkedő az üzemidő, megannyi más dologból kifolyólag a felhasználói élmény inkább a negatív irányba billent. Ez viszont nem szegte a Qualcomm kedvét, a Snapdragon 850-nel már külön a laptopok szegmensének készített egy lapkát, majd bemutatkozott a Snapdragon 8cx, ami az eddigi legütősebb megoldás lenne erre a feladatra, de élesben még nem láthattuk, hogy mire képes.
A Qualcomm már tavaly bejelentette ezt a platformot, de mostanáig még nem készült vele egy eszköz sem, pedig ez már tényleg komoly ígéreteket megfogalmazva jött létre. Állítólag itt már olyan tempóra lehet számítani, mint egy nyolcadik generációs Intel Core i5-szériás processzor mellett, miközben ez folyamatosan képes kapcsolódni, és szignifikánsan hosszabb üzemidő biztosítására nyújt lehetőséget.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor futhat be a Snapdragon 8cx-re épülő első laptop, de már arról lehet hallani, hogy a Qualcomm szakemberei egy újabb olyan chipen munkálkodnak, ami képes lenne helytállni notebookokban. Don McGuire a Snapdragon 7cx néven emlegette az érkező egységet, de elvileg még olyan fázisban van a fejlesztés, hogy a név egyelőre abszolút nincs kőbe vésve. Ezzel a megoldással az lesz a vállalat elsődleges célja, hogy már nemcsak, hogy energiahatékony, hanem egyben költséghatékony megoldásokkal is szolgálni tudjon.
A szakember szavaiból kiindulva a Qualcomm ezzel a fejlesztéssel már a 300 és a 800 dollár közötti, aránylag tág ársávot próbálja majd meghódítani. Ha még a Snapdragon 7cx is képes lesz korrekt tempót biztosítani, akkor egy 3-400 dolláros laptoppal tényleg olyan konstrukció születhetne, ami sokak érdeklődését kelthetné fel. Az üzemidőbeli remek teljesítmény borítékolható továbbra is, és a kedvezőbb árazás mellett már olyan Intel és AMD processzorokkal kerülne egy ligába a Qualcomm egysége, amikkel szemben tényleg ütőképes lehet a tempója is. Amennyiben a Snapdragon 8cx valóban felveszi a kesztyűt az Intel Core i5 processzorával, akkor a szerényebb megoldás jó lehet az Intel Core i3 és a Ryzen 3 ellen.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a Snapdragon 7cx mikor bukkanhat fel kész termékben, de mivel egyelőre hivatalosan még be sem mutatkozott, így aligha kell arra számítani, hogy egyhamar megjelenne. Az idei évben biztosan nem fog bevetésre indulni, és tekintve, hogy a Snapdragon 8cx milyen régóta várat magára, az sem lenne meglepő, ha a szóban forgó egyszerűbb lapka még 2020-nak is csak a második felében kerülne terítékre. Itt már az 5G hálózati támogatás is megjelenhet, de az is elképzelhető, hogy ez csak a drágább gépeknek a privilégiuma lesz kezdetben.
A Qualcomm és a Microsoft egyébként folyamatosan azon dolgozik, hogy minél jobban optimalizálják az ARM alapú lapkákra a Windows operációs rendszert, hiszen ebben az esetben ezen különösen sok múlik. A megfelelő rendszeroptimalizálást követően folyamatosan egyre jobb élményt lehet elérni. És bizony a redmondiak számára is jó lenne, ha a Windows megfelelően „összeérne” az ARM alapú hardverekkel, azzal ugyanis új távlatok nyílhatnának meg előtte, adott esetben nemcsak új notebookok megjelenéséről lehetne beszélni.