Az AMD igen lendületesen kezdte az évet: elárult egyet s mást a következő generációs processzorokról, bemutatott egy új CPU hűtőt, bejelentette egy új APU érkezését, valamint korábbi platformjainak frissítéséről is hírt adott. A jelek szerint az újdonság-lavinának ezzel még nincs vége: a napokban elkészült a legfrissebb Crimson driver, ami lényegében csak javítások tekintetében mondható újdonságnak, valamint csökkent a Radeon R9 Nano ára is, ami sokak számára lehet jó hír.
Olcsóbb lett a Radeon R9 Nano
Az AMD apró csúcskártyája, ami kiválóan alkalmas csúcskategóriás, Mini-ITX formátumú gamer számítógépek építésére, már egy ideje kapható kereskedelmi forgalomban. A válogatott Fiji GPU köré épülő apróság egy igazi mérnöki bravúr, ugyanis minden eddiginél kisebb formátumba sikerült becsomagolni a vállalat legerősebb grafikus processzorát – az újdonság ráadásul nem csak teljesítmény, de fogyasztás tekintetében is versenyképes. A pozitív képet eddig nagyon rontotta az a listaár, ami megjelenés óta érvényben volt: a Radeon R9 Nano máig 649 dollárba került, vagyis pontosan annyit kértek el érte, mint a folyadékhűtéssel ellátott, nagyobb teljesítményt nyújtó Radeon R9 Fury X-ért. Persze az árazás érthető volt: a termék a maga méretkategóriáján belül egyeduralkodó, így prémium árazás mellett is mutatkozik iránta igény, ezt a lehetőséget pedig kihasználta a gyártó.
Az AMD időközben úgy döntött, hogy ideje egy kicsit felkavarni a GPU piac állóvizét, így a Radeon R9 Nano árát 150 dollárral csökkentették, ami 499 dolláros listaárat eredményezett. Ezzel a lépéssel a Radeon R9 Nano piaci pozíciója javult: egy szintre került a GeForce GTX 980-nal, amihez képest 5%-kal nagyobb fogyasztásért cserébe átlagosan 5%-kal jobb teljesítményt kínál – mindezt pedig jóval kompaktabb méretben teszi. Alighanem az időzítés kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy az Nvidia éppen a napokban jelentette be legújabb akcióját.
Jött egy új Radeon Software Crimson Edition sorozatú driver
Az AMD egy új, Radeon Software Crimson Edition 16.1 Hotfix névre keresztelt driverrel is előrukkolt, ami alapvető komponensek tekintetében nem változott az előző WHQL kiadáshoz képest, viszont rengeteg hibát javít, így feltétlenül érdemes telepíteniük mindazoknak, akik az alábbi felsorolásban szereplő hibák közül bármelyiket tapasztalták.
◾(82645) Fallout 4 – Játék közben az iránytű villódzik AMD Radeon™ R9 290 és AMD Radeon™ R9 295X2 alapú rendszereken
◾(84118)/(59475) Elite: Dangerous - Windows® 10 alatt Supercruise módban gyenge teljesítmény tapasztalható
◾(82887) A driver telepítője megakad bizonyos folyamatoknál a telepítés során
◾(84116) Call of Duty: Black Ops 3 – Véletlenszerű képkocka-fagyás tapasztalható játék közben
◾(84112) Frame Rate Target Control (FRTC) beállítás nem lép életbe minden játéknál. Az FRTC normális működéséhez a Vertical Refresh/VSync opciónak kikapcsolva kell maradnia
◾(58978) DiRT Rally – AMD Crossfire™ módban aktív AMD FreeSync™ támogatás mellett új verseny indításakor összeomolhat a játék
◾(83370) The AMD Gaming Evolved Overlay fekete képernyőt vagy játék közben tapasztalható akadozást vált ki
◾(82497) Assassins Creed Syndicate - "Very High" grafikai beállítás alkalmazásakor 3x1 Eyefinity módban a kijelzők kikapcsolhatnak
◾(82093) Star Wars™: Battlefront - Esetenként némi villódzás tapasztalható az árnyékos területeken, amíg a játék pályái betöltődnek
◾(82788) Call of Duty: Black Ops 3 - Képkocka-fagyás jelentkezhet játék közben
◾(82794) Just Cause 3 - Alkalmazásváltáskor AMD processzorral és videokártyával szerelt rendszereknél fagyás jelentkezhet
◾(82777) Just Cause 3 - Alkalmazásprofil érkezett a Switchable Graphics alapú noteszgépekhez
◾(82779) Fallout 4 - Akadozhat a játék ha AMD FreeSync™ mód esetén Ultra beállítást és 1440p-s felbontást állítunk be
◾(82895) Fallout 4 - Egyes monitoroknál fényerő-változásból fakadó villódzás jelentkezhet aktív AMD FreeSync™ üzemmód esetén
◾(80254) A cnext.exe időnként összeomolhat a Windows® leállítása közben
◾(81809) Ha a HP Envy 15 notebookhoz HDMI-n keresztül klónozott módban működő monitor csatlakozik, összeomolhat a rendszer
◾(82485) "Failed to create OpenGL context" hibaüzenet jelenhet meg a telepítés végén
◾(82842) "Cannot find RadeonSettings.exe" hibaüzenet jelenhet meg telepítés közben
◾(83277) "AMD Install Manager has stopped working" hibaüzenet jelenhet meg telepítés közben
◾(83484) "Cannot find cncmd.exe" hibaüzenet jelenhet meg telepítés közben
◾(82902) Hosszabb játék után kijelző-villódzás jelentkezhet egyes laptokoknál aktív AMD FreeSync™ támogatás mellett
◾(81489) 4K-s kijelzőkből nem lehet 4x1 vagy 2x1 portré módban üzemelő kijelző csoportot létrehozni
◾(82042) "Full Panel" skálázási üzemmódban működő VSR támogatás alkalmával videó hiba jelentkezhet a Movies & TV app alatt
◾(82492) A Radeon Additional Settings segítségével nem mindig lehet normálisan konfigurálni a Portrait Eyefinity üzemmódot
◾(82695) Kijelző üzemmód váltásakor vagy HDMI monitor csatlakoztatásakor nincs kép egyes laptokoknál
◾(82900)/(81859) Egyes esetekben kijelző villódzás jelentkezhet az AMD FreeSync™ módban működő monitoroknál
◾(80064) Újraindítás után a nem angol nyelvű értesítések angol nyelvre váltanak vissza
◾(82490) A Bezel Compensation képernyőn rosszul igazított felhasználói kezelőfelület jelenhet meg
◾(81777) Az AMD CrossFireX alapú, 3X1 módban üzemelő EyeFinity rendszerek esetén a CrossFire mód ki- és bekapcsolása után a Game Managerből indított játék esetenként csak egy kijelzőn jelenik meg.
◾(81856) Esetenként jelentősen megnövekedett fogyasztás tapasztalható videók lejátszása közben.
Ahogy a korábbi Crimson szoftver, úgy a friss kiadás esetében is érvényes, hogy az Apple BootCamp alapú rendszerekhez nem passzol, APU egységek terén pedig csak a Kaveri, a Godavari, illetve a Carrizo modelleket támogatja – Windows 8.1 és Windows 10 esetén csak 64-bites, Windows 7 alatt azonban 32-bites támogatás is jár a felsorolt APU sorozatok képviselőihez. Videokártya fronton a Radeon HD 7700-as asztali-, illetve a Radeon HD 7700M mobil sorozattól felfelé minden újabb modell támogatása biztosított, operációs rendszerek terén pedig Windows 7, Windows 8.1 és Windows 10 támogatás áll rendelkezésre, ebben az esetben már 32- és 64-bites egyaránt.
Az új driver letöltéséhez ide kell ellátogatni.

































