Olcsó, teljesen vezeték nélküli fülhallgató a Xiaomitól

Az AirDots a riválisaihoz képest töredéke áron kínál nagy szabadság mellett zenehallgatási lehetőséget.

Olcsó, teljesen vezeték nélküli fülhallgató a Xiaomitól

A Xiaomi rendszeresen elő tud rukkolni kiváló ár-érték arányú termékekkel, amikkel vásárlók milliót örvendezteti meg. A vállalat az okostelefonok mellett régóta foglalkozik zenei kiegészítők fejlesztésével is, például fülhallgatókkal, és most is egy ilyen újdonsággal ismerkedhetünk meg, ami nem hétköznapi felépítéssel szolgál.

Az AirDots névre hallgató szerkezetnek az a különlegessége, hogy egyáltalán nincs rajta vezeték, a jobb és a bal fülbe illeszkedő egység is vezeték nélküli kapcsolattal kommunikál egymással. Ennek köszönhetően az eszközt nagyon kényelmes lesz használni, egyáltalán nem zavarja majd a felhasználót a mindennapos munka vagy éppen a délutáni edzés közben. Az újdonság felületén nincsenek gombok, tapintásokkal lehet kezelni, és különböző gesztusokat kell használni, amiket a felhasználónak lehetőség lesz igény szerint megváltoztatni. Érintésekkel lehet vezérelni a zenelejátszást, fogadhatóak és megszakíthatóak így a hívások, van némítási opció, és szükség esetén még a kamera exponálását is lehet vele irányítani – sőt, a digitális asszisztenst is megszólítható rajta keresztül.

Galéria megnyitása
Akár meg is lehet osztani a zenét a vezeték nélküli fülhallgatóval

Hallójáratba illeszkedik az AirDots, ennek köszönhetően az izoláció biztos jó lesz, és stabilan a helyén maradhat olyankor is, amikor a felhasználó mozog. Arról viszont nem esett szó, hogy milyen lesz a hangminőség, szóval ez csak az első tesztek után derülhet ki. Remélhetőleg hozza majd azt a szintet, mint amit a Xiaomi vezetékes fülhallgatói, és akkor nem lesz vele probléma; sok felhasználó fogja teljes megelégedéssel alkalmazni a kedvenc zenéinek a hallgatására.

Az eszköz modern alapokra épül, már Bluetooth 5 modul található benne, ennek köszönhetően kiváló minőségű lehet a vezeték nélküli összeköttetés, és mindig stabil lesz a kapcsolat a forrásként szolgáló okostelefon, valamint a két fülhallgató között is.

Az AirDots nagyon egyszerű kivitelben született meg, és az anyaghasználatáról sem lehet túl sokat elmondani, szimpla fehér plasztik a komplett burkolata. A szerkezetben 7,2 milliméteres dinamikus driver dolgozik, és elképesztően könnyű a fülbe tehető rész, ugyanis csak 4,2 grammot nyom – persze fülenként. Mint a legtöbb ilyen felépítésű fülhallgató esetében, az üzemidő itt is egy kritikus pont. A Xiaomi elmondása alapján a szerkezet egy töltéssel 5 órán át lesz alkalmazható, de csak egymagában, sztereóban megszólaltatva ugyanis mindössze 4 órára csökken a futási teljesítménye. Természetesen a hordozásra szolgáló tokban van extra akkumulátor, ezt is maximálisan kihasználva 12 órányi zenehallgatásra nyílik lehetősége a felhasználóknak, ami már nagyjából elfogadható produkció.

Galéria megnyitása

Valószínűleg nem véletlen egyébként, hogy a Xiaomi is előhozakodott egy teljesen vezeték nélküli fülhallgatóval. Napjainkban egyre több okostelefon kerül a boltokba 3,5 milliméteres csatlakozó nélkül, így azok a felhasználók, akik nem szeretnének átalakítókkal bajlódni a C-típusú USB-n keresztüli zenehallgatás miatt, inkább vesznek egy vezeték nélkül fül- vagy fejhallgatót maguknak. A kínai alakulat mostani újdonsága pedig sokak számára lehet megfelelő választás ilyenkor.

A Xiaomi AirDots mindössze 200 jüanos áron debütál napokon belül Kínában, ami átszámítva mindössze 30 dolláros összeget jelent. Viszonyításképpen az Apple által forgalmazott AirPods 160 dollárba kerül, és még a kínai Oppo által fejlesztett O-Free is 100 dolláros árszinten mozog, szóval ahhoz mérten is egyharmados összegért lehet hozzájutni az AirDots-hoz. Arról nem szólt a fáma, hogy a kiegészítő mikor lesz elérhető szélesebb körben.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap