Shop menü

OLCSÓ KAGYLÓS MOBIL KAIOS-SEL, BEFUTOTT A NOKIA 2780 FLIP

A nyomógomdos szerkezet egyszerű köntösben szolgál sok jó lehetőséggel, és bár nem egy okostelefonról van szó, a HMD Global nagy reményeket fűz hozzá.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Olcsó kagylós mobil KaiOS-sel, befutott a Nokia 2780 Flip

A HMD Global számára az utóbbi időben nem igazán jött ki a lépés. Nemrégiben arról kellett beszámolnunk, hogy lehúzta a rolót a HMD Connect fogyasztói részlege, mert nem igazán mutattak érdeklődést a felhasználók. Ezúttal legalább már egy új termék került terítékre, bár azt is hozzá kell tenni, hogy igazából nem egy okostelefon, de mégis érdekes.

Egy nyomógombos készülékkel rukkolt elő a vállalat, amiről azt gondolnánk, hogy túl nagy jelentősége nincs, de valójában a HMD Global a mai napig több tízmilliót ad el ezekből, sok embernek már nem sok egyéb opciója van, ha nem okostelefont akar venni. A Samsung már nem foglalkozik feature phone-okkal, nagyobb márka a Nokia mellett szinte csak a Cat és az Alcatel maradt. Bár részletes adatokat nem lehet tudni, de a HMD Global bevételének egy jelentős része származhat a nyomógombos eszközökből, és az arány valószínűleg egyre inkább ebbe az irányba tolódik. A cég okostelefonos eladásai ugyanis folyamatosan csökkennek.

Galéria megnyitása

A Nokia 2780 Flip került most terítékre, ami a nevének megfelelően egy kihajtható eszköz. A szerkezet egy 2,7 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, legalábbis ami a belső részt illeti, ugyanis itt akad egy külső képernyő is. Egy 1,77 colos panellel rendelkezik a masina kívül, melyen mindig látszódni fognak az éppen szükséges információk, nem kell mindenért nyitogatni a mobilt. A nagyobb kijelző 320 x 240 képpontos felbontású, a kisebb pedig csak 160 x 128 pixelt vonultat fel, és LCD-kről beszélhetünk.

Galéria megnyitása

Igazából nem egy teljesen „buta” mobilról beszélhetünk egyébként a Nokia 2780 Flip esetében. Ugyanis a szerkezeten a KaiOS operációs rendszer lesz jelen, amiről már több üzenetküldő szolgáltatást is el lehet érni, és a nagy közösségi platformokhoz is hozzáférést tud biztosítani. Van rajta YouTube, Google Térkép, Gmail és lehetne még sorolni. A KaiOS folyamatosan fejlődik és frissül is.

Galéria megnyitása

Az eszköz csak egyetlen kamerát kapott, de az legalább egy LED-es villanó társaságát is élvezi. Ezt elemlámpaként is ki lehet majd használni sötétben, ami az ilyen eszközöknél már jó pont. Egyébként a kamera 5 megapixeles, szóval nem teljesen fapados, de a fókusztávolsága sajnos fixált, szóval közelebbi felvételeket nem képes készíteni.

Mivel a KaiOS fut a masinán, egy viszonylag erős lapkát is munkára fogott, a Qualcomm 215 dolgozik itt a színfalak mögött. Ez a lapka már négymagos és 1,3 GHz-es órajelen üzemel. A Qualcomm X5 mobil hálózati modemmel került bevetésre a Nokia 2780 Flip. A rendszermemória 512 MB-os méretet öltött, és 4 GB-nyi tárhellyel rendelkezik. Sok-sok éve ezzel még az Android is beérte volna, de ma már a KaiOS 3.1-nek vannak ilyen hardveres igényei.

Galéria megnyitása

Kiemelendő, hogy egy 4G LTE támogatást biztosító készülékről beszélhetünk, persze csak alapszinten, Cat 4 támogatással biztosított ez, ami 150/50 Mbps-os sebesség elérését teszi lehetővé. Itt fontos az is, hogy van VoLTE, hiszen ennek köszönhetően jobb hangminőséget lehet majd elérni a hagyományos mobilhívások alkalmával is. Van még a 802.11n szabványnak megfelelő Wi-Fi, az FM rádió – ami beépített antennával is meg lett toldva –, a Bluetooth 4.2 modul és még az A-GPS vevő is.

Galéria megnyitása

A mobiltelefon megvásárolható lesz egy sötét türkiz kivitelben és egy piros opcióban, egyszerű fekete vagy fehér ezúttal nem is választható. Csak 131,2 grammot nyom a termék, de elég vastag, összehajtva 19,5 milliméteres, ami sokkal több, mint a modern, hajtogatható okostelefonokra jellemző adat. A jövőre tekintettel már egy C-típusú USB csatlakozót kapott a Nokia 2780 Flip, és persze rendelkezik azért egy 3,5 milliméteres Jack aljzattal is. Egy 1450 milliamperórás akkut kapott a készülék, és ezt lehet cserélni is.

A Nokia 2780 Flip az Egyesült Államokban kerül először a boltokba, és november 15-től lehet majd hozzájutni. A mobiltelefon ára 90 dollárban lett meghatározva.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére