Az Amazfit napjaink egyik legnagyobb okosóragyártója lett, stabil szereplője a top 10-nek, de járt mér az első öt között is egy-egy jobb negyedévet követően. És most a cég bejelentette, hogy hamarosan friss fejlesztésekkel fog előrukkolni. Konkrétumokat nem árult el, de a korábbi trendek alapján új zászlóshajók futhatnak be.

Október közepén, egészen pontosa 12-én jöhet majd el az ideje az Amazfit nagy bejelentésének. Amiről maga az Amazfit igazából nem sokat árult el. Annyit lehet hivatalosan tudni, hogy valamilyen egészségügyi eszközről, viselhető kiegészítőről lesz szó. Ami persze sokat nem jelent a cég profilját szem előtt tartva.

Galéria megnyitása

Tavaly szeptemberben rántotta le a leplet az Amazfit a GTR és a GTS szériáknak az aktuális generációiról, éppen ezért most szinte mindenki arról beszél, hogy érkezhet az GTR 3 és a GTS 3. Persze a vállalat más egyéb fejlesztésekkel is előrukkolhat még. Az Amazfit egyébként korábban nem volt híve a nagy bemutatóknak, szóval tényleg fontos megoldásokról lehet majd szó, amik remek fejlesztéseket tartogatnak.

Az Amazfit a beharangozóban olyasmiről is említést tesz, hogy környezetbarát irányba mozdulhat el, de erről egyelőre semmi konkrétumot nem lehet tudni. Szerencsére általános trend az, hogy a nagy technológiai cégek, márkák igyekeznek azért tenni, hogy a termékeiknek kisebb legyen az ökológiai lábnyoma.

Itthon is egészen népszerűek az Amazfit termékek, szóval minden bizonnyal globálisan széles közönséget fog érdekelni, hogy ezúttal milyen konstrukciókkal hozakodik elő a vállalat. Minden bizonnyal marad a két különböző formavilág, de pontos részleteket egyelőre nem tudunk megosztani ezzel kapcsolatosan.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére