Úgy tűnik nem csak a Project CARS lesz a közeli jövőben az egyetlen játék, ami támogatni fogja az Oculus Riftet. A Codemasters ugyanis egy ideje már kísérletezik a VR-technológiával a GRID Autosportban, és mostanra eljutottak arra a pontra, hogy már a közönség számára is kipróbálhatóvá teszik.

A fejlesztők jelenleg még nem "hivatalosan" támogatják az Oculust, azonban közzétettek egy barkácsmódszert, amivel bárki működésre bírhatja a dolgot, amíg a hivatalos patch meg nem érkezik a következő hetekben. A Codemasters mind a DK1-gyel, mind pedig a DK2-vel tesztelte a VR-üzemmódot a 0.4.1-es SDK segítségével, Direct to HMD módban (a kiterjesztett asztali módot érdemes kerülni a stúdió szerint).

A Codemasters igyekezett viszont egyértelművé tenni, hogy még nem teljesen stabil a dolog, és néhány in-game beállítástól kifagyhat, továbbá a menük is furcsák és nehezen kezelhetőek lesznek, hiszen nem a VR-ral a szemük előtt tervezték őket. Továbbá a fejlesztők hangsúlyozzák, az Oculus Rifthez komoly CPU és GPU kell, és az eszköz natív felbontásának és képfrissítésének elérése a legfontosabb cél, amíg ez nincs meg, addig jobb, ha nem tekerjük feljebb a grafikát. A Codemasters a FRAPS-ot, vagy egyéb fps mérő programot ajánl ahhoz, hogy meggyőződjünk arról, hogy stabilan megvan a 60fps a DK1-hez, és a 75fps a DK2-höz.

A szükséges barkácsolásról, illetve az ajánlott beállítási lehetőségekről a Codemasters hivatalos blogján lehet olvasni.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kenny_evo
kenny_evo
2014. okt. 10. 9:10
#5

Na akkor már csak 80k kell egy dk2-re, meg vagy 130 hogy felújítsam a gépem hogy elmenjen rajta 75+ fps-sel a grid autosport :D

perneki
perneki
2014. okt. 9. 21:44
#4

Hát ha a patch tartalmaz valami belsőnézeti szépítést akkor még lehet értelme is lehet.

gab78
gab78
2014. okt. 9. 16:42
#3

Az jobban érdekelne, hogy mikor kap végre a DiRT 2, 3 SteamWorks támogatást?!

atti2010
atti2010
2014. okt. 9. 13:30
#2

Jókat lehet majd hányni az autóban.

Icejack
Icejack
2014. okt. 9. 13:54

tévedés, jelenleg az autós játékok azok, amiket legjobban lehet portolni oculusra, mivel viszonylag kis fejmozgás szükséges a vezetéshez, illetve a képi mozgás sem jelentős.

A cikkel kapcsolatban csak annyit, hogy nem csak a PCars fogja támogatni Oculust, több játékban benne van már most is:

LFS - nativ támogatás menükben és játékban

PCars - nativ támogatás menökben és játékban

Grid Autosport - barkácsolós támogatás játékban, menü egyenlőre 2D

Assetto Corsa - nativ támogatás játékban és menüben, sajnos 2 hónapja ismeretlen okból letiltották, remélhetőleg a 15.-én mejelenő végleges verzióba visszakerül

Raceroom Racing Experience - nativ támogatás játékban (steamben kell bekapcsolni), menü 2D-s egyenlőre, teljes támogatást a decemberi patchel igérik

TheEngineer
TheEngineer
2014. okt. 9. 12:20
#1

Lusta vagyok elmenni a hivatalos oldalra, de hogy van az, hogy 60FpS kell a kisebb felbontasuhoz, 75FpS kell a nagyobbhoz?

Vagy latency függö a dolog?

szerk.:

Leküzdtem a lustasagot, de ott sem talalok erröl infot...

Valaki valami 5let?

Icejack
Icejack
2014. okt. 9. 19:24

Van infó természetesen, a játékok honlapjait és az oculussal foglalkozó oldalakat böngészve könnyen össze lehet szedni. ezeket saját magamtól szedtem csak össze, amikkel már próbáltam oculust, biztos vagyok benne, hogy nem teljes a lista...

Vissza az oldal tetejére