A Microsoft legfrissebb operációs rendszeréhez még szeptember 26-án jelent meg egy kumulatív frissítés, ami a KB4517211-es verziószámot viselte, célja pedig az volt, hogy a korábbi hibajelenségek egy részét javítsa. Sajnos homokszem kerülhetett a gépezetbe, ugyanis sokan arról számoltak be, hogy a frissítés telepítésével újabb hibák jelentkeztek, ami mindenképpen bosszantó.

Galéria megnyitása
A panaszosok a Microsoft közösségi fórumán, a Feedback Hub-on, illetve a Google támogatási fórumán egyaránt feltűntek, ezek között pedig többféle probléma is szerepel. Néhányan arról számoltak be, hogy a szóban forgó csomag telepítése után egyszerűen nem tudtak semmit kinyomtatni az előtte hibátlanul működő rendszerükön, majd a frissítés törlésével ismét működött a nyomtatás, a frissítés újbóli telepítése pedig megint hibát okozott a funkcióban.

Ennek alapján elég egyértelműnek tűnik, hogy a KB4517211-es frissítésben valami olyan hiba rejlik, ami bizonyos esetekben ellehetetleníti a nyomtatóhasználatot. Az egyelőre sajnos nem világos, hogy a probléma csak bizonyos gyártókat és nyomtatótípusokat érint-e, erről ugyanis nincs hivatalos információ.

Abból kiindulva, hogy többen is a nyomtatási sor összeomlásáról tettek említést, könnyen lehet, hogy a hiba nem korlátozódik gyártókra és típusokra, hanem szélesebb körben érinti a felhasználókat, ugyanis a nyomtatási szolgáltatásban lapul, ám ez egyelőre csak feltételezés.

A Microsoft egyelőre csak néhány tippet osztott meg, amelyek segíthetnek a hibától szenvedő rendszereknek. Egyes esetekben elegendő, ha újra elküldjük a dokumentumot a nyomtatási sorra, illetve ha ez nem működik, a rendszer újraindítása után ismét próbálkozhatunk a nyomtatással. Azoknál a nyomtatóknál, amelyekhez v4 drivert használnak és rendelkezésre áll egy v3-as driver is, ott érdemes utóbbit telepíteni, azzal ugyanis működhet a rendszer. Érdekesség egyébként, hogy az eddigi panaszokban főként HP nyomtatók szerepeltek, egyéb gyártók termékei nem.

A KB4517211-es frissítés egyes felhasználóknál a Start menü működését kuszálta össze, míg mások arról számoltak be, hogy a csomagot egyszerűen nem tudták telepíteni. A csomag ugyanakkor javította a Windows 10 1903-as buildjében tapasztalt audió hibákat, ami mindenképpen jó hír. A Microsoft azt ígérte, hamarosan készít egy javítást, amely visszaállítja a nyomtatási sor működését a normál kerékvágásba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
s_otto
s_otto
2019. okt. 4. 12:23
#4

Kijött a frissítés a hibára.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 7. 21:17

@s_otto Én még 10-11 éve vettem egy CANON LBP-3010 lézernyomtatót, a legolcsóbb lézernyomtató volt anno, de még Win10 illesztőprogram is érkezett hozzá, úgyhogy soha semmi problémám nem volt vele, és elmondhatom, hogy a tápegységem mellett a legrégebbi máig használatos hardverem. Engem ezek az igen specifikus hibajelenséggel érkező frissítéses balhék még egyelőre elkerültek, DE szaródott már el laptopom bootolhatatlanra egy frissítés után, és nem tudok 1809-ről 1903-ra frissíteni, mert login loopba küldi az accountomat a Winfos.

h_gyuri
h_gyuri
2019. okt. 3. 17:29
#3

Nem kellene ilyen cikkeket közölni, nulla a hírértéke. Majd ha lesz olyan frissítés is, amiről annyit lehet írni, hogy "A KB....... frissítés gond nélkül települt,komolyabb problémát nem jelentettek", na az már hír. Akkor tűzijáték, este térzene, dísszázad ellép a Microsoft logó előtt, stb.

axe
axe
2019. okt. 3. 12:07
#2

létezik olyan windows frissítés, ami nem fatalerrort okoz bizonyos dolgokban amit a következőben javítanak de beleraknak mást?

talgaby
talgaby
2019. okt. 3. 14:05

@axe Eléggé sok, de annak nem nagyon van hírértéke, hogy „A KBxxxxxx számú Windows-frissítés kijavított pár hibát és slussz.”

Levy_Szh
Levy_Szh
2019. okt. 3. 10:50
#1

Napokban telepítettem egy egész irodát át Win101907 amióta fent van nem lehet megnyitni az új windows vezérlőpultot ...start fogaskerék katt  ..  felvillan meg elis tünik.Szerencsére ha tudod melyik menüpontba akarsz menni és direkt közvetlen oda mész akkor mülödik de maga a kezdő oldal nem.Meg a régi vezérlőpult is müködik.

feltesz win10 müködikfeltesz SEP (Norton) viruskergető nem megy , de volt olyan gép ahol még el se értem a virus kergetőig már nem ment ...1811es gépen meg megy ugyanez rendesen .. addig amig pár napja automatán átupdételte magát 1907re mert lejárt a 1811

 

 

Nyomtató .. amíg nem nyomtatsz ki egy oldalt a közvetlen PCről addig nem nyomtat hálozaton át ...Ha egy lapot kinyomsz közvetlen a gépről utána már örökké müködik hálózatról is.

 

Hang hiba is van..  több hangforrás is megy ép a gépen , elnémítod a youtubot  azt később amikor feloldod kussban marad addig amig a tálcán nem mutolod le az egész gépet és oldod fel.Nvidia hdmi-vel a monitorba (valószinükeg MS Update-es driver hibája, majd felteszek egy nvidiset teszből)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 4. 20:06

@Terror Többet használom a gpedit.msc-t mint az sndvol-t... lassan igazán berakhatnám startupba.

Vissza az oldal tetejére