NYOMKÖVETÉSI LEHETŐSÉGET KAP FRISSÍTÉSSEL NÉHÁNY AIRPODS MODELL

A Lokátor segítségével egyszerűbben meg lehet majd találni az elveszített drága kiegészítőket, aminek sokan örülhetnek majd.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. okt. 8. 11:37
Nyomkövetési lehetőséget kap frissítéssel néhány AirPods modell

Az Apple folyamatosan fejleszti a Lokátor (Find My) szolgáltatását, hogy az emberek a lehető legjobb eséllyel találják meg az elveszett eszközeiket. Legutóbb az AirTag megjelenésekor kapott kiemelkedő figyelmet a Lokátor, akkor talán túlságosan is a figyelem középpontjába került, hiszen kiderült, hogy az új kiegészítő a nyomkövető szolgáltatással igazából kiválóan alkalmas már emberek tevékenységének megfigyelésére is.

Mostanra az Apple finomította az AirTag és a Lokátor működését, és a vállalat már azon dolgozik, hogy az AirPods széria tagjait is felruházza olyan funkcióval, aminek köszönhetően könnyebben lehet majd ezeket megtalálni. Arra eddig is képes volt a Lokátor, hogy jelezze a térképen, hogy hol volt az iPhone, amikor elveszítette a kapcsolatot a fül- vagy fejhallgatóval, a továbbiakban pedig már árulkodni is tudnak majd az eszközök a hollétükről.

Galéria megnyitása

Sajnos nem minden AirPods részesül majd abból az újításból, amit egy frissítéssel fog az Apple eljuttatnia a viselhető kiegészítőkre. Az AirPods Pro és az AirPods Max biztosan részesül ebből a fejlesztésből. A szükséges firmware frissítést a vállalat csendben juttatja majd el az eszközökre. Elvileg frissülni fog az AirPods második generációja, valamint néhány Beats termék is, így a Solo Pro, a Powerbeats 4 és a Powerbeats Pro is.

Galéria megnyitása

A felsorolt eszközökben az a közös, hogy az Apple H1 lapkát használják, amit a vállalat először 2019-ben mutatott meg. Viszont azt tudni kell, hogy két Apple H1 között is lehet különbség, van ennek több modellszámon is eltérő kivitele, és emiatt eltérő támogatásban részesülhetnek a termékek. Szóval egyelőre csak a fent említett kettő készüléknél garantált, hogy jön a pontosabb nyomkövetés. De mit is takar ez egészen pontosan?

A Lokátorban az AirPods modellek már nemcsak a felhasználó iPhone-ja által rögzített legutóbbi ismert helyüket tudják majd mutatni, hanem kapcsolatba léphetnek más iOS-es eszközökkel, amiken be van kapcsolva a Bluetooth, és ezeken keresztül is képessé válnak a helyük jelentésére. Itt nincs Apple U1 lapka UWB-vel, ezért nem tudnak majd annyira pontos helymeghatározást, hogy még nyílon is mutatják, hogy merre menjen az ember, hogy megtalálja a kütyüt, de már a Bluetooth hatótávon belüli helymeghatározás is sokat segíthet.

Galéria megnyitása

Ha elveszett módba kapcsolja a kiegészítőket a felhasználó, akkor ezek nemcsak jelentik majd a helyzetüket, hanem tudják értesíteni azt, aki megtalálja őket. A fül- és fejhallgatók mutatnak majd egy értesítést, ami révén segíthetnek visszajuttatni a szerkezetet az eredeti gazdájához. Továbbá a készülék tulajdonosát is határozottan értesíteni fogja a mobil, ha azt érzékeli, hogy elveszett valamilyen kiegészítővel a kapcsolat. Azt is jelzi majd a Lokátor, ha például az AirPods Prónak csak a jobb oldali fülese tűnt el.

Galéria megnyitása

Az Apple egyébként a firmware frissítésre az AirPodsok esetében nem biztosít lehetőséget, ez automatikusan történik akkor, amikor a készülékek úgy gondolják. Azt azonban tudja ellenőrizni az ember, hogy melyik firmware fut éppen a kütyün. Ezt a kapcsolódó iOS-es eszköz beállításai között lehet majd megtenni. Akkor kapta meg az ember az új fejlesztést, ha a 4A400 verziójú firmware található a szerkezeten. A vállalat a harmadik generációs AirPods esetében már több

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Koszo
Koszo
2021. okt. 8. 15:20
#1

Valaki remélem befejezi majd a cikket :D

Ch00ler
Ch00ler
2021. okt. 8. 19:36

@Koszo A vállalat a harmadik generációs AirPods esetében már több lehetőséget is biztosít a készülékek megtalálására, mivel ezek már tartalmazni fogják az U1 lapkát és vele együtt az UWB fícsört is.

Vissza az oldal tetejére