Nvidia ShadowPlay: közeledő béta és Twitch támogatás

Az Nvidia ShadowPlay szolgáltatása béta változatban hamarosan elérhető lesz, sőt, Twitch támogatás is érkezik majd hozzá.

Nvidia ShadowPlay: közeledő béta és Twitch támogatás

Az Nvidia a kétnapos montreali rendezvényén rengeteg érdekességről rántotta le a leplet, amelyek között a GeForce GTX 780 Ti mellett a játékosoknak szánt monitorokat forradalmasító G-Sync is jelen volt.

A fentiek mellett szerencsére a már régen beharangozott ShadowPlayről is hallhattunk, aminek eredetileg nyáron kellett volna elindulnia. Nos, a jó hír az, hogy immár pontos dátumunk van, a ShadowPlay október 28-án rajtol el, de egyelőre csak béta változatban.

A ShadowPlay lényege, hogy egy Kepler alapú GPU NVENC névre keresztelt dedikált, hardveres H.264-es videó kódoló egységét munkára fogva egyszerűen, komolyabb rendszerterhelés nélkül rögzíti a játékmenetünket. Persze ilyesmit eddig is tehettünk különböző szoftveres és hardveres megoldásokkal, ám előbbiek komoly terhelést helyeztek a rendszer processzorának vállára, így belassították a játék futását, utóbbiak pedig komolyabb plusz költséget jelentettek, hiszen egy hardveres H.264-es videó felvevő egység nem olcsó mulatság.

A ShadowPlay az NVENC jóvoltából a rendszer észrevehető lassítása nélkül képes rögzíteni az aktuális játékmenetet, méghozzá 20 perces "mozgó" időkeretben. Utóbbi annyit jelent, hogy az adott, a felhasználó által kijelölt könyvtár mindig az utolsó 20 percnyi játékmenetet tartalmazza, így ha történt velünk valami érdekes, azt utólag is elmenthetjük, nem kell azon bánkódnunk, hogy de kár, hogy nem futott egy felvevő.

A ShadowPlay repertoárjában beépített Twitch.tv támogatás is jelen lesz. A Twitch kliens - ahogy általánosságban a videó rögzítő szoftverek - alapvetően szoftveresen dolgozik, ami a CPU számára extra feladatot jelent. Az Nvidia szoftvermérnökei éppen ezért a ShadowPlay és az NVENC felhasználásával megoldották, hogy a Twitch kliens miatt ne lassuljon be a rendszer: a megoldás annyira hatékony, hogy a felvételt készítő PC akár 60 képkocka/másodperces sebességű videó streamelésére is képes, méghozzá úgy, hogy ez csak egészen minimális extra terhelést eredményez.

A GeForce Experience szoftver részeként érkező ShadowPlay első béta kiadása tehát október 28-án jelenik meg - pont akkor, amikor az Nvidia legújabb akciója elindul, amelynek keretén belül egyes GeForce videokártyákhoz játékok, illetve Shield kuponok egyaránt járnak (hamarosan erről is írunk). Az első bétában a jelenlegi információk szerint még nem lesz Twitch támogatás, de még idén megkapjuk azt is.

Hogy mégis miért késett ennyit a ShadowPlay, aminek eredetileg már nyáron elérhetővé kellett volna válnia? Nos, egyszerű az oka: az Nvidia rájött, hogy az eredetileg M2TS konténerfájlokkal operáló rendszer használata problémás lenne, ugyanis ehhez a formátumhoz a harmadik fél által készített szoftverek nem kínálnak kellően széles támogatást - itt részben a Windows Media Player-re is gondolhatunk. Éppen ezért a szoftvermérnököknek vissza kellett ülniük a tervezőasztal mögé, és az M2TS helyett a sokkal szélesebb körben támogatott MP4-es konténerformátumot kellett beépíteniük a szolgáltatásba, így a kompatibilitással már nem lehet probléma. A folyamat persze időt vett igénybe, de immár látszik a fény az alagút végén.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward