NVIDIA: A GPU-KAT NEM ÉRINTI A MELTDOWN ÉS A SPECTRE BUG

A korábbi javítás után, ami a GeForce driveren keresztül érkezett, sokan azt hitték, az Nvidia GPU-k is érintettek, de ez nincs így – maga a vezérigazgató cáfol.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. jan. 11. 18:01
Nvidia: A GPU-kat nem érinti a Meltdown és a Spectre bug

Az Nvidia korábban kiadott GeForce sorozatú eszközillesztő szoftvere, amely a 390.63-as verziószámot viselte, tartalmazott egy fontos javítást, ami a napokban felbukkant Spectre bug ellen nyújt védelmet.

Mivel első körben azt lehetett hinni, hogy a javításra azért van szükség, mert az Nvidia grafikus processzorait is érinti a Spectre bug, az Nvidia vezetése úgy látta, érdemes tisztázni a helyzetet, ugyanis a valóságban erről szó sincs. A Meltdown és Spectre bugok csak a processzorokat érintik, a három különálló támadási forma pedig ráadásul nem is mindig érinti az összes gyártó központi egységeit – a Meltdown csak az Intel és bizonyos ARM processzorokra, a Spectre azonban a legtöbb modern processzorra veszélyt jelent, hiszen ezeknél szinte minden esetben használják a spekulatív végrehajtás előnyeit.

A korábbi hibajavításra azért volt szükség, hogy a szoftveren keresztül védelmet kínálhassanak a processzorokat érintő biztonsági réssel szemben, ahogy ezt az Amazon, a Microsoft és az SAP is teszi. Az Nvidia vezetője, Jen-Hsun Huang hozzátette, minden egyes szoftvert el kell látni biztonsági frissítéssel annak érdekében, hogy a kutatók által felfedezett, csak és kizárólag a CPU-kat érintő biztonsági rések ellen védettek legyenek. Mivel a különböző Nvidia termékekhez készített driverek is szoftverek, így ezeknél is szükség van a hibajavítások alkalmazására, hogy védettek legyenek a CPU oldali sebezhetőségekkel szemben – ezek a patchek már be is kerültek a legfrissebb kiadásokba.

Az Nvidia szakemberei szerint a Spectre és a Meltdown bug egyáltalán nem érinti a cég grafikus processzorait. Annak érdekében, hogy ezt az álláspontot a korábban kiadott biztonsági közlemény is maximálisan tükrözze, módosították annak tartalmát, így most már mentes minden félreértésre okot adó dologtól.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
beleutomazorom
beleutomazorom
2018. jan. 11. 23:27
#5

Szerintem jol beszelt. Az Nv driver a 0-adik cpu szalon ujra forditja a shader-eket a vga-nak optimizalt formara, vagyis a szoftware-juk erosen cpu oldali (Lasd Ryzen vs Core i teljesitmeny kulonbseg) nemcsak egy sima driver. Igy igenis, ki kell adjanak ra javitast, hisz hasznaltak az erintett hw reszeket a cpu-bol.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 11. 21:28
#4

Spectre nevű sebezhetőség az Nvidia videovezérlőit is érinti. A GPU-fejlesztő és -gyártó vállalat közölte, hogy két biztonsági rést is el kell tüntetnie. Ebből az egyikkel már végeztek patch formájában, a másodikon viszont még dolgoznak a cég mérnökei. Tekintve, hogy a cég GPU-architektúrája igen széles körben elterjedt (a GeForce videokártyáktól kezdve a vállalati felhasználásra szánt Quadro megoldásokon át egészen a Tesla chipekig), ezért az Nvidia érintettsége közel akkora horderejű, mint az Intelé.

https://cloudblogs.microsoft.com/microsoftsecure/2018/01/09/understanding-the-performance-impact-of-spectre-and-meltdown-mitigations-on-windows-systems/

https://nvidia.custhelp.com/app/answers/detail/a_id/4611

Most akkor mi is van ? =(

nemethpeter
nemethpeter
2018. jan. 12. 14:20

Nvidia videovezérlő az a drivert jelenti. Még az általad linkelt oldalon is ott van kiemelve vastagon, hogy:

We believe our GPU hardware is immune to the reported security issue. As for our driver software, we are providing updates to help mitigate the CPU security issue.

Amúgy a shader processzorokban nincs elágazásbecslő rész, meg általában a shader kódban elágazás sincs.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 11. 20:04
#3

Nem érintett az senkit sem, én olyan konkrét esetről nem hallottam hogy emiatt ért volna valami kár valakit az évtizedek alatt. Az, hogy valami elvben lehetséges, az nem biztos hogy a gyakorlatban is veszélyes, mint ahogy az is vicces, hogy amivel tegnap még senkinek semmi baja nem volt, az egy hírtől, egy hisztériakeltéstől máris rossz lesz.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 12. 15:33

Például ma reggel meghalt Pécsi Ildikó a kamu oldal szerint, mondanom sem kell hogy 60 ezernél jár a megosztás, és mindez kerek 4 óra alatt. Amíg a számítógép és telefon felhasználók 70 százaléka digitális analfabéta marad, addig frissíthetik ahogy akarják a védelmi berendezéseket.

katt777
katt777
2018. jan. 11. 19:42
#2

Hát pedig totál nem így lehetett érteni! AMD akkor miért nem ad ki ilyet? Vagy az összes szoftvergyártó? Minden szoftver a procin fut...

_DiEGO_
_DiEGO_
2018. jan. 11. 18:24
#1

OK , thank

Vissza az oldal tetejére