Habár a Nintendo korábban kijelentette, hogy az idei E3-on nem fog új hardvert bemutatni, úgy tűnik, hogy azért ez mégsem teljesen igaz. A vállalat ugyanis olyan NFC chipes bábúkkal készül ellepni a boltok polcait, amik párosíthatóak lesznek mind a Wii U-val, mind pedig a 3DS-sel. Az egészet Nintendo Figurine Platform (NFP) néven emlegetik a japánok. A kézikonzolhoz jövőre lesz kapható egy külön eszköz, ami képes lesz kommunikálni a bábúval (a 3DS-ben nincs NFC chip), a Wii U-hoz pedig ott van a GamePad beépített NFC chipje.
A platform írni és olvasni is képes adatokat, úgyhogy ahogy azt például a Skylandersnél is láttuk, a visszaírt adatokkal könnyen mozgatható lesz testreszabott karakterünk a különböző platformok és konzolok között. A Skylandersszel ellentétben azonban ezek a figurák több játékkal is kompatibilisek lesznek, így több kiadó is elgondolkodhat azon, hogy kiegészítőket árusítson.
És ha már hardver: Satoru Iwata elnök bejelentette, a Wii U hardvereladásain most már nem veszít pénzt a Nintendo, a következő üzleti évben pedig 3,6 millió konzol értékesítésék várják. Ez persze alapvetően egy nagyon gyenge szám, de Iwata szerint "konzervatívan" becsültek és remélik, hogy a Mario Kart 8 és a Super Smash Bros. felpörgeti a konzolt. Ettől függetlenül jelenleg a Nintendo még akkora raktárkészlettel sem rendelkezik a Wii U-ból, hogy ezt a 3,6 milliós számot teljesíteni tudja.
Jön az első okostelefonos app, költöznek a fejlesztők
Az okoskészülékekre történő terjeszkedést is megkezdi a Nintendo. Ennek első példája a Mario Kart TV lesz, mely lehetőséget ad a játékosoknak felvételek megosztására és ranglétrák böngészésére.
Érdemes továbbá megemlíteni, hogy a Nintendo kutatás-fejlesztéssel foglalkozó csapatai júniusban költöznek össze egy nagy épületben. Ahogy arról korábban Iwata elnök is beszélt, ez lehetőséget ad majd a különböző platformok, szoftverek és játékok fejlesztőinek arra, hogy szorosabban együttműködjenek.

































