A Gainward úgy fest, hogy szeretné kibővíti a portfolióját, és ehhez egy igencsak ütős masinát készített az Nvidiával közösen. A 7 colos gépbe a négymagos Tegra 3 került, az árcéduláján pedig mindössze 180 euró szerepel.

A Galapad 7 dolga persze nem lesz annyira egyszerű, mint ahogy az elsőre tűnik. Ebben a rétegben ugyanis egyre több a hasonló megoldás, de ezek között ez tűnik jelenleg a legjobb vételnek. A legnagyobb fenyegetést az Acer Iconia Tab A110 jelenti rá. Az Acer és a Gainward egészen hasonló specifikációval rendelkeznek, és az áraik között is csak egy hajszál dönt a Galapad javára (az Acer 185 eurót kóstál).

Galéria megnyitása

Az alacsony árszabású gépet egy 1024 x 600 képpontos felbontású, IPS technológiás megjelenítővel vértezték fel. Ezen a ponton tehát elmarad a Nexustól, de a hátrányok sora ezzel véget is ért. Az egyszem kameránk jobb, 2 megapixeles fotók készítésére ad lehetőséget 1,3 helyett; a 8 GB-os tárhely mellé pedig microSD kártya slot is került, így a háttértárat szabadon bővíthetjük, ami szintén felejtős a Google megoldásánál.

A burkolat alatt rejtőző Tegra 3 négy Cortex-A9 magja, a csökkentett képességű társmag mellett, 1,3 GHz-es órajelre lesz képes. A Jelly Beannek (Android 4.1) összesen 1 GB memóriával kell beérnie, amely valószínűleg nem lesz korlátozó tényező. A Tegra Zone-ból letöltött játékok alatt meg a GeForce ULP-re helyeződik a hangsúly, de a gondos optimalizálásnak köszönhetően, ezt a feladatot is zökkenőmentesen veszi az olcsó tábla. Ráadásul van micro-HDMI port is, ezzel pedig akár egy HDTV-n is élvezhetjük a különböző tartalmakat.

Galéria megnyitása

Az USB 2.0 aljzattal rendelkező Galapad 7-ből nem hiányzik a GPS sem, és van Wi-Fi, valamint Bluetooth 3.0 modul is. Mindezt egy 3500 mAh-s kapacitású lítium-polimer akkumulátorra bízták, így az üzemideje legfeljebb 7-8 óra körül alakulhat. A Gainward Galapad 7 330 grammos súlyához 196 x 122 x 9,9 milliméteres térfogat társul.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
balikabo
balikabo
2013. febr. 20. 8:37
#7

Szerintem meg nem hódít akkora teret a számítástechnika mint amekkorát kellene neki, a közhasználat nagyon le van maradva,akár a tabletek terén is. Gondoljok pl arra hogy a Stargate Atlantis 2004 ben ndult be de már ott is tableteket használtak. lassan 10 év telt el...

Trevize1987
Trevize1987
2013. febr. 18. 22:51
#6

Én pölö csak azért nem vettem Nexust, mivel nincs rajta HDMI port. Ezen van, bár az 1280-as felbontás szerintem alap kéne, hogy legyen.

Skorbut
Skorbut
2013. febr. 18. 19:25
#5

Oké ezen lepetéztem. Elképesztő mekkora teret hódít mostanság a számítástechnika. Tabletek, okostelefonok, nettopok, tolják ki kilószám a cégek a saját új konzolokat...

HUFEUR
HUFEUR
2013. febr. 18. 18:21
#4

Még ha HD felbontású lenne akkor is inkább Nexus 7, a szoftver, támogatottság és sok egyéb dolog is sokat számít, ami miatt a Nexus 7-et egyik másak tablet sem fogja veszélyeztetni egy ideig.

bodocz70
bodocz70
2013. febr. 18. 17:43
#3

A felbontása ennek is elmarad a nexus-tól. Nem adnám oda nexusomat érte!

somakb
somakb
2013. febr. 18. 17:00
#2

És ez életképes a Nexus 7 ellen? Ahol a 16 gigás kerül 199 euróba és HD IPS panelt, nagyobb háttértárat, jóideig frissíthető Androidot (már most is 4.2-es), kap a plusz 20 euróért cserébe a jóember, meg jobb üzemidőt? Mindössze a micro sd hinányzik a Nexusról, de a 16 gigásnál az már nem akkora gond. Nem annyira nagyon olcsó ez. Lesz ez is simán itthon 70 minimum.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. febr. 18. 16:34
#1

USB OTG? USB 3G modem támogatás? Az USB port azonos a töltőcsatlakozóval vagy külön van tőle? Lesz kapható nálunk (akár itt, iPonon)?

Vissza az oldal tetejére