NÉMETORSZÁG: TILTSUK BE AZ ERŐSZAKOS JÁTÉKOKAT!

16 németországi belügyminiszter összefogott és megpróbálják elérni azt, hogy megszavazzanak egy erőszakos játékok ("Killerspiele") elleni törvényt, amelyben tiltják az ilyen típusú szórakoztató szoftverek gyártását, forgalmazását és reklámozását.
Csont Szilvia
Csont Szilvia
2009. jún. 8. 22:01
Németország: Tiltsuk be az erőszakos játékokat!

16 németországi belügyminiszter összefogott és megpróbálják elérni azt, hogy megszavazzanak egy erőszakos játékok ("Killerspiele") elleni törvényt, amelyben tiltják az ilyen típusú szórakoztató szoftverek gyártását, forgalmazását és reklámozását.

Galéria megnyitása
Szerintük a játékok feloldják a gátlásainkat és ezáltal igen jelentős veszélyt jelentenek. Ennek hátterében a közelmúltban történt tragikus események állnak, melyek során ilyen játékszenvedélynek hódoló fiatalok iskolai ámokfutásban törtek ki és lőttek le több embert. Az egyik idén március 11-én az Albertville-Realschule-ban történt, egy 17 éves diák, Tim Kretschmer 16 életet oltott ki. A Counter-Strike volt a kedvenc játéka, utoljára pedig a Far Cry 2-vel játszott.

A törvényjavaslat így hangzik: "Az olyan játékok gyártása és forgalmazása, amelyben egy ember meggyilkolásának realisztikus ábrázolása szerepel, vagy valamilyen más ember vagy emberszerű humanoid elleni erőszakos cselekedet szerepel, tilos." A cél, hogy ezt még a szeptemberi parlamenti választások előtt érvényre vigyék.

Mindennek ellenére a többség szkeptikus az üggyel kapcsolatosan, hisz a kormánynak már volt egy hasonló próbálkozása pont erre a mészárlásra hivatkozva, hogy betiltsa a paintballt. Az ezt követő tüntetések visszakozásra bírták őket. Valószínűsíthető, hogy most sem lesz ez másként.

Úgy látszik ez egy örök téma, pedig már eléggé lerágott csont. Hiába szól rengeteg értekezés arról, hogy egymagában a játékok kevesek ahhoz, hogy valaki ámokfutásba kezdjen, mindig lesznek nagy ellenzők, akik nem nyugszanak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

45 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
jadam92
jadam92
2009. jún. 11. 12:59
#45

Az a legkomolyabb amikor a CSS s gyerekről ki derül hogy 5 éves.... és 2 éve CSS zik... én kb.: 13 éves koromtól NETezek vagy játszok gyilkolós játékokkal mert <mod> régen hogy elő ugranak. :D

zavek
zavek
2009. jún. 11. 12:44
#44

És ha sikerülne betiltani? (Amire szinte semmi esély) Utána az autós játékok következnének, mert sok az autóbaleset és a gyalogosgázolás?... Visszatérve ide, gusztustalan hogy megnyomorított családok szerencsétlenségével kampányolnak. Hagyják őket békén! Van elég bajuk így is. Szegények:(Ez a kép meg durva. Egy 17 éves mosolygó tömeggyilkos, aki úgy néz(ett) ki mint bárki más. A hideg is kiráz.

d311c
d311c
2009. jún. 10. 17:26
#43

Gondolom a végén feledésbe merül az egész, semmi sem lesz belőle.

Csak kellett valami politikai látszatcselekvés a médiának, hogy legyen min csámcsogni, és közben legyen ideje leülni a dolognak - annyi időre, hogy már érdektelenné váljon.

Tudjuk, hogy folyik ez, nem kell a németekhez menni érte.

vna
vna
2009. jún. 10. 16:56
#42

"Az olyan játékok gyártása és forgalmazása, amelyben [...] valamilyen más ember vagy emberszerű humanoid elleni erőszakos cselekedet szerepel, tilos."Tehát a német fejlesztőcsapat, aki pl. a FIFA Manager-t készíti, jobb ha messzire költözik, mert a játékukban évről évre 3D-ben lehet látni, ahogy a gép által folytatott szimulációban, sokszor szándékosan, egy ember egy másiknak, erőszakos cselekedetével, sérülést okoz, akár betöri az arcát vagy eltörheti a lábát is.Persze lehet vitatkozni a realisztikus ábrázoláson, de akkor pl. a CS 1.6 sem realisztikus, hiszen legjobb esetben is kocka-alakúak a vércseppek.Emellett mi a helyzet azokkal a játékokkal, amelyekben ki lehet kapcsolni a vért, akkor már nem realisztikus ugye?Ezen csak a németek veszíthetnek pénzt: kevesebb munka->kevesebb munkahely, kisebb kínálat->kisebb bevétel, ködös megfogalmazás->sok per.Ezen felül a törvénynek statisztikai alapon nincs esélye, hiszen bármilyen játékkal is játszott az elkövető, az avval játszó németeknek csak többszázezredét %-át jelenti.Illetve logikusan a törvénynek csak addig lehet létjogosultsága, ameddig egy hasonló bűnt nem követ(nek) el, ahol az elkövető(k) valamely németországi és/vagy nem erőszakos játékkal szokott/szoktak játszani.Bár a törvényalkotók nyilván azt nem vennék figyelembe egy nyomozáskor ha pl. egy gyilkos a napjai nagy részét egy nem erőszakos játékkal játszva tölti, pedig ez megcáfolja az ő elméletüket. (Szerintem évi legfeljebb 1-2 esetet kivéve egyáltalán nem kéne figyelembe venni az elkövető játszási szokásait.)Az kimaradt, hogy a humanoid alapból emberszerűt jelent.Ráadásul ebbe beletartoznak pl. az androidok is és az összes olyan egyed, amely két lábon, felegyenesedve jár és hasonlít egy emberre.Úgyhogy jöhetnek a vadászjátékok, amíg azokat be nem tiltják egy vadászpuskás hülyegyerek miatt, aztán már csak a fantasy kategória marad, ameddig maradhat.

Gate07
Gate07
2009. jún. 10. 16:14
#41

Attól, hogy valaki játékfüggő még nem fog lövöldözni 1 iskolában, max akkor ha már alapból valami baj van nála. De persze valamire rá kell fogni és az milyen jól hangzik, hogy Pistike márpedig azért lövöldözött az iskolában mert beleélte magát a jáétkba... Amúgy azután a német incidens után 4 dolog derült ki a srácról:

  1. Kissebbségi komplexusokkal küszködik

  2. Pszihiátirai kezelés alatt áll

  3. Az apja világ életében fegyvereket gyűjtött és hozzájuk lőszert is tartott odahaza

  4. Counter Strike játékos volt

Tehát, mi miatt kezdett el lövöldözni ész nélkül? Naná, hogy a CS miatt. Erről ennyit.

kisdeak
kisdeak
2009. jún. 10. 12:38
#40

azért mert az elmebeteg játékfüggők 24-ből 28 órát gépeznek egy nap és nem birnak magukon uralkodni azért ne engem büntessenek.. én is évek óta cod-ozok.. mostanság csézek.. és még nem mészároltam sehol se és nemis fogok.. ez az én véleményem.. néha énis ideges vagyok de nem megyek el mészárolni.. pillanatok alatt lenyugszok.. ;Djah és mellesleg aki nem bir vesziteni.. sok singleplayer játék van amatőr és zöldfülű fokozattal.. ^^

MassKilla
MassKilla
2009. jún. 10. 9:49
#39

Nincs ez így jól mecsinálva! mért csak a legutóbbi oldal hozzászólásíit lehet elolvasni?? a többit csaka fórumban lehet! tök macerás!

szivacs200
szivacs200
2009. jún. 9. 20:39
#38

a gyerekkel van a gond, több éve codozom, cs meg ienek és mégsem gyilkolok embereket

Adriján
Adriján
2009. jún. 9. 19:18
#37

Ahogy említettem már nem a játék volt az oka annak, hogy belevágott a mészárlásba.. nem voltak barátai, kerülték az iskolában + a barátnője is szakított vele.Nem a játék volt a gyújtópont, de adott neki egy kis löketet..Amúgy ha utánna néztek többnyire csak lányokkal végzett.. rajtuk akarta megbosszulni azt h lúzernek tartották és <mod>http://index.hu/bulvar/2009/03/11/foleg_la...szagi_amokfuto/(persze ennek nagy része csak feltételezés, de ha igaz, csak a Ti álláspontotokat igazolja)Mivel nincs más dolog amit betilthatnának vagy szabályozhatnának ezért döntöttek úgy gondolom, hogy kísérletet tesznek az erőszakos játékok betiltására..fura lenne ha csak engedéllyel vagy kizárólag pszihológiai lelet felmutatásával lehetne csak csajozni vagy emberek közé menni.:DAmúgy ez is hülyeség.. amelyik szülő csak tudja próbálja a kölkét korlátozni a számítógép használatban, ha nincs haszna a fejlődésében + nem hinném h a kedves apuka a kisfia 12. szülinapjára megvenné a dead space-t és együtt trancsíroznák <mod> az ürgennyeket (amik végülis nem számítanak emberi lénynek(már) de ettől függetlenül erőszakos).

Csaber
Csaber
2009. jún. 9. 15:05
#36

Finoman fogalmazva erősen csökken szellemi képességű politikusok vannak arrafelé , aki a játékok miatt öl , ott alapból hülye a gyerek , na és a kedves szülő is ,( akik gyakran tagadják felelősségüket(miközben a 8 éves gyereknek 18 éven felülieknek ajánlott játékot vesz) , szerintem a gyerekek védelmében hatásosabb volna ha komolyabban vennék az ajánlott korhatárokat és a kedves anyuci , apuci is odafigyelne a gyerekre egy picit , nem az hogy reggel leülteti a gép elé és egész nap ott marad..., nem tudom ki miért van kiakadva a dohányzáson , szinte minden helyen van kijelölt dohányzóhely... , aki nem dohányzik nem megy oda ...abba valaki belegondolt hogy a rendszeres napi 5-10 óra játék a pc (konzol)előtt is káros? (stressz , 0 mozgás , a külvilággal szinte csak virtuálisan tartja a kapcsolatot )

d311c
d311c
2009. jún. 9. 14:30
#35

"de végigolvasva a hozzászólásokat még mindig nem igazán értem, hogy jön a dohányzás az állítólag számítógépes játékok miatt elkövetett gyilkoláshoz..."

innen:

"Millió eü felmérés a passzív dohányzás milliós halálos táborából, és mégsem tiltják be rendesen világszerte. Ilyen lövöldözős halottak száma meg az ezredrészét nem éri el. De a hülye politikusnak evvel jobban megéri kampányolni, mint a cigi betiltásával."

jadam92
jadam92
2009. jún. 9. 12:46
#34

így is úgyis be fogják majd szerezni a játékokat...pl. internetről STEAM, vagy el utaznak shoppingolni Magyarországra..

TheDj
TheDj
2009. jún. 9. 11:30
#33

d311c:

OFF

nem hiszem, hogy csak te adózol jóember...a dohányosok is adóznak ettől még nem kevesebbek mint te. lehet jogod nem dohányozni és nem is

akarlak eltéríteni a szándékodtól. Jobban örülnék neki, ha te is tiszteletben tartanád az én döntésem.

Az hogy a közterületeken nincs kinn hamutál...a kutyásoknak is tesznek ki szemetest, amibe a kutyagumit tudják dobni. Végülis jobb lenne ha mindenki vinne magával egy szemetest és akkor már kukák sem kellenének...ilyen alapon...de ha így gondolod, akkor az adód sokkal jobb helyen van a naplopóknál, az alkoholistáknál vagy bűnözőknél stb. Én, aki dolgozom és adózom nehogymár legyen egy káros szenvedélyem, amiért én fizetek és a tüdőm is én adom hozzá... ettől valószínűleg sokkal kevesebb vagyok mint az előbb felsorolt, az adóinkon élősködő lényeknek (embernek sajnos nem tudom őket tekinteni)

de végigolvasva a hozzászólásokat még mindig nem igazán értem, hogy jön a dohányzás az állítólag számítógépes játékok miatt elkövetett gyilkoláshoz...

prohlep
prohlep
2009. jún. 9. 11:28
#32

Tiltás önmagában nem csak nem elegendő, hanem olyan dolgot is megtilt, amit méltánytalan megtiltani.

De ebből még nem következik a tiltás ellenkezője, hogy mindig mindent engedjünk.

Az eddigi hozzászólásokból ragyogóan körvonalazódik, hogy a tiltás, szabályozás, törvény önmagában nem megfelelő eszköz, mert nem hagyható figyelmen kívül az ember és lelke. Amely bonyolult, mert valami láttán, valami átélése során vagy nyitottá válik arra, vagy éppen elzárkózik a valóságos élet során attól.

Korunk jogállamiság-ideáljának nagy hibája, hogy formálisan axiomatizál és nem foglalkozik a társadalom lelkiségével, lekiséghez való eszközökkel.

Dohányzás tipikus példa: mit ér a csomagokra nyomtatott hatalmas figyelmeztetés? Jogállami szinten el van intézve a dolog, de a dohányosok lelkével nem foglalkoznak, például akkor sem foglalkoztak, amikor rászokott.

Dohányosok, leendő dohányosok lelkével nem foglalkoznak, csak jogallami szabályozás, azt kész.

Sokkal izgalmasabb megoldás lenne, hogyha lövöldözős játék közben néhány sikeres találat után beesel a gyászoló család esti vacsorájához, ahol üres egy hely. De nem neked, hanem akit lelőttél.

d311c
d311c
2009. jún. 9. 10:37
#31

OFF:TheDJ: Ha minden dohányos elszaladna mikor nemdohányzóra száll a füst, avval simán kiegyeznék. De ezt mindenki tudja, hogy általában nem így van.A nemdohányzáshoz való jog pedig miért nem lehet erősebb?És miért költsek arra - akár az adómon keresztül - hogy a dohányosoknak legyen hamutartója? Akár vihetnél magaddal azt is, és már nem is kell. Viszed az összes kelléket, csak ezt nem? A kutyája után is vigyen mindenki magával zácskókat, és intézze el a termelt mocskot.Nem is beszélve az egészségügyi pluszkiadásokról, amihez megint hozzá kell járulnom, stb. stb. Ezért van közöm hozzá, és ezért szeretném, ha mindenki leszokna.Nyilván egy dohányos szempontjából ez nagyon egyoldalú és korlátozó, de az is az, hogy <mod> mindenkire, és még ha tudom, rá is fújom - tisztelet a ritka kivételeknek./ON

pluto
pluto
2009. jún. 9. 10:03
#30

Sztem azért akarják betiltani, mert zavarja őket hogy minden játékban a németek ellen kell lenni. :) Pl. COD, Mortyr. :DD

TheDj
TheDj
2009. jún. 9. 10:01
#29

Istenem...pont a németek pattognak, amikor betegebbnél betegebb pornófilmeket csinálnak? Legelőször azokkal kellene valamit kezdeni...Tényleg egyre unalmasabb, hogy a játékokat okolják egy-egy ilyen eset kapcsán és az emberi tényezőt kihagyják. Értem ezt úgy, hogy nem szükséges ahhoz semmilyen játék, hogy valaki bekattanjon; akiben ott van a hajlam rá az játék nélkül is be fog kattanni.OFF- Ugyanakkor ha már ilyen szépen elkanyarodtatok a témától a cigizéssel. Kicsit unalmas már az is, hogy úton útfélen mindenki le akar szoktatni. Mint ez az eset is mutatja: vannak kirívó esetek is ( dohányzás kapcsán ez a passzív dohányzásból eredő halál lenne). Dohányosok közt is vannak bunkók, de emiatt nem kéne üldözni minden bagóst. Más felől ez már erőteljesen súrolja a negatív diszkrimináció fogalmát. Majd ha én azt mondom egy nem dohányosnak, hogy "de igenis gyújts rá" akkor lehet joguk a nemdohányosoknak kampányt indítani. De ez még nem történt meg. Mindaddig amíg nem kérek rá pénzt a nemdohányosoktól a cigimre, addig tessék engem békében hagyni. Megkeresem a pénzt rá, az én tüdőmet rongálom vele és akár hiszitek, akár nem kedves nemdohányzók: még arra is odaszoktam figyelni, hogy ne menjen a másikra a füst. Ahelyett, hogy üldöztök minket inkább az alapvető feltételeit kéne megteremteni a kultúrált dohányzáshoz: csikktartók, szemetesek stbstb. Amikor már 150-200 métert sétálok a csikkel a kezemben,akkor már én is beveszem a nihilinicum-acid tablettát (ismertebb nevén a <mod> tablettát) és eldobom a cigit. Szerintem ily&#39; módon a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad, de ettől még bunkó emberek továbbra is lesznek...

danee91
danee91
2009. jún. 9. 9:43
#28

Én is azt mondom, egyéntől függ, kire mennyire hat 1 játék, és mit képes tenni utána. Én az a nyugodt típus vagyok, aki 12 év játék után se ütött szét 1 egeretbillentyűzetet, se netes multis játék esetén, sem LAN Party során...Sztem ez nevelés kérdése is vmennyire. Aki meg nem képes kordában tartani az indulatait, az lehet h másokon vezeti le, mint a hírben, vagy eleve vmi gond van az agyával. A ritka esetek egyikében, ha mégis felhúzom magam vmin, akkor magamban mérgelődök, vagy jó erősen bevágom a WC ajtót a dolgom után :D

siskanyi
siskanyi
2009. jún. 9. 9:12
#27

"Továbbra is elég hülyén fogjátok fel.. persze h kell ez a választásokhoz, mér ne használnák ki?"

Hát ebbe most ne menjünk bele,csak annyi hogy van egy határ,és ez már undorító,ráadásul az eberek nagy része ezt nem látja át(vagy nem is érdekli),mindenesetre én nem örülnék neki ha egy párt,a tömeggyilkos rokonommal kampányolna,még ha próbálja burkoltan csinálni akkor se.

Egyébként a katonasággal teljes mértékbe egyetértek az iraq-ba állomásozó katonák egytől-egyig elmebetegek,(vagy azok lesznek) érzik a halált és bediliznek,de szerintem az emberek nagy része is hasonlóan viselkedne ha az életéről lenne szó.

Hülye felfogásról megy annyit hogy csak hasonlatokat próbálnak felhozni a gyerekes érvelésekre,szerintem legalább olyan hülyén fogják fel a németek ezt az egészet.

L3cso
L3cso
2009. jún. 9. 8:55
#26

Ez annyira tipikus. Van valami kis német kretén akiből rögtön általánosítanak/megpróbálják felhasználni politikai célok érdekében. Hülyeség ellen nincs gyógyszer, legközelebb majd ráfogják a TV-re, hogy nézett egy erőszakos filmet, aztán majd ha azt is betiltották rákenik a családi helyzetre.

Az egész dologból azt emelték ki, hogy "kedvenc játéka a CS", NA ÉS? Lehet, hogy a kedvenc filmje meg a fűrész volt, kit érdekel. Az ilyen tiltsuk be ezt, tiltsuk be azt dolog általában csak még nagyobb ellenállást vált ki a célcsoportból.

Adriján
Adriján
2009. jún. 9. 8:29
#25
  1. Dohányzás öl, de csak magadat mérgezed (lehet h a passzív dohányzás még rosszabb, de aki nem akarja nem szagolja arréb megy)

  2. Tudtommal nem azért végzett magával mert így tervezte.. végig improvizált majd miután 1 supermarket v minek a parkolójában körbekerítették inkább végzett magával minthogy elítéljék 3000 évre.

Most nem azért, de ha már egy ilyen cselekedet után lehetőség van választani életfogytig tartó vezeklés és a halál között(mivel innentől már nincs visszaút és ha nem is börtönbe, 1 jó kis zárt intézetbe dugnak ahol a napi fejadagoddal együtt még további 5 injekciót is kapsz+mellé 1 szép kis fehér kardigánt....) akkor már inkább a könyebb utat választanám.

  1. Katonaság? Bohócok.. nézzél csak meg pár felvételt az iraqban táborozó amerikai katonákról.. sztem nem írnál ilyeneket, alapvetően vadállat mind. Am a legtöbb leépült elme onnan jön.

Továbbra is elég hülyén fogjátok fel.. persze h kell ez a választásokhoz, mér ne használnák ki? Cigit meg épp azért nem fogják betiltani mer jó bevétel és nem öl olyan gyorsan..

Szivem szerint én is kitiltatnék jópár dolgot az országból de nem írom le mert baromság és nem vág a témába(+elég gyerekes).

siskanyi
siskanyi
2009. jún. 9. 7:57
#24

Szedtem én is antidepresszánst félévig,de akkor se jutott eszembe hogy agyonverjek valakit vagy megöljek.

Viszont tény hogy drog,és ettől még inkább el tudnám képzelni mint a CS-tól.

Egyébként teljes mértékbe kampány akar lenni a németeknél,a ki....ott politika ott van mindenhol,és ez legalább annyira felháborító mint amit a gyerek tett,ha valaki tehet róla akkor a szülőt lehet hibáztatni a legjobban.

Még valami!A németek mindent cenzúrázni akarnak (szerintem előbb-utóbb a pornót is fogják),a röhej csak az benne hogy az emberek nagy része nem kíváncsi az ilyenekre (pl:Utolsó cserkész RTL klubos szinkronnal),lassan rosszabb lesz mint a komunista rendszerbe.

DigitBeyond
DigitBeyond
2009. jún. 9. 7:39
#23

"Tim Kretschmer 16 életet oltott ki. A Counter-Strike volt a kedvenc játéka"

Most tiltsák be a counter strike-ot egy feltűnési viszketettségtől szenvedő kis

vakarcs miatt?? 7-8 millió ember masszívan tolja minden nap vele és nagyon jól megvannak vele.Erre a gyerekre csak rá kell nézni és látszik a probléma...-.-

littleguy
littleguy
2009. jún. 9. 7:33
#22

Azt megint csak kifelejtik a tisztelt politikusok, hogy a legelső híradásokban volt egy elejtett mondat, miszerint: "a gyermek lelki gondokkal küszködött, és antidepresszánsokat szedett" (és csak nem rég kezdte).Érdekes egybeesés. Ha valamelyik orvos/pszichológus/pszichiáter benyomja ezeket a <mod> hangulatjavítókat egy emberbe, akkor onnantól kezdve egy 110%-ig normális egyén is képes nagyon-nagyon furcsa dolgokat művelni. Sajnos beleértve az öngyilkossági hajlamot, valamint a túlzott erőszakosságot :(Amcsiban sokkal több ilyen eset történt már, és van rá tanulmány is, hogy MINDEN esetben, az elkövetők szedtek valamilyen hangulatjavító szart, vagy ha úgy tetszik antidepresszánst. Akkor hogy is van ez az erőszakos játékokkal???

Dj Macis 2010
Dj Macis 2010
2009. jún. 9. 7:26
#21

én 10 órát Stalker-eztem, meg vagy 1 órát UnderCover-eztem... :D

És majdnem minden nap igy, még sem kattanok be tőle...

Tény hogy néha eldobnám az egeret, vagy megtanítanám repültetni a 4.ről a billentyűzetet, de semmi komoly, hatás nem lép fel...

Én csak azt mondom amit már sok másan mielőtt bármibe is belekezdenének:

-Kockázatokról, mellékhatásokról, kérem olvassa el betegtájékoztatóját, vagy kérdezze meg kezelő orvosát... xD :D

/ 2
Vissza az oldal tetejére