Nem volt valószínű a Metal Gear Solid sikere

Mivel a csapat arra számított, hogy a játékot úgysem fogják venni, gyakorlatilag mindenféle nyomás nélkül tehették be ötleteiket.

Nem volt valószínű a Metal Gear Solid sikere

Habár Kojima korábban már az MSX-re készített két Metal Gear-játékot, a Metal Gear Solid egészen más volt. A sorozat először lépett át 3D-be, és Kojima ekkor tudta valóra váltani régi álmát, hogy az átvezetőket teljesen a játék motorjával tudja elkészíteni. A Metal Gear Solid új szintre emelte a "filmes élményt" a játékokban, történetmesélésével, karaktereivel és játékmenetével pedig hosszú évekig irányt mutatott a stílus többi képviselőjének.

Nem is gondolnánk ezek után, hogy Kojima és csapata valójában sosem számított arra, hogy sikeres lesz a játék. Ez volt az első projekt, ahol a mester már nem csak a játék fő tervezőjeként, de producerként is dolgozott, így gyakorlatilag éjjel-nappal dolgozott. Kojima mégis jó időszakként írja le ezt, mert az elvárások hiányában nem kellett a későbbi eladásokkal foglalkoznia: "Sem én, sem más nem számított rá, hogy túlzottan sokat eladunk a játékból, ami jó volt, mert így nem kellett azon gondolkoznom, mit kellene beletennem csak azért, hogy megvegyék. Egyszerűen csak beletettem mindent, ami nekem tetszett."

Az ilyenfajta nyomás nélkül Kojima és kis csapata szinte bármit megtehetett, és meg is tett mindent. A brigád különböző SWAT-csapatok által tartott előadásokra járt, katonai kiképzésen vett részt, a játék pályáit pedig LEGO-ból építették fel, mielőtt nekiláttak a modellezésnek.

A játék persze hatalmas sikert aratott, így érkeztek a folytatások, és érkeznek a mai napig is: a Metal Gear Solid V: Ground Zeroes hamarosan megjelenik, ezzel kapcsolatban pedig a PlayStation elkészítette a szokásos "csevegés a készítővel" videóját.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward