Az Amerikai Egyesült Államok bizonyos térségeit nemrégiben meglehetősen extrém téli időjárás kerítette hatalmába, a legkomolyabb problémát Texas államban okozták a hóviharok, amelyek miatt fennakadások keletkeztek az áramellátásban is. Éppen ezért az Austin Energy arra kérte a nagy ipari fogyasztókat, hogy ideiglenesen kapcsolják üresjáratba, illetve állítsák le üzemeiket annak érdekében, hogy az áramellátás biztosítható legyen a lakossági fogyasztók számára. Ez a döntés a Samsung mellett más vállalatokat is érintett, így például az NXP Semiconductors és az Infineon Technologies is arra kényszerült, hogy leállítsa üzemeit, arról azonban akkoriban még nem lehetett semmit sem tudni, mennyi ideig tart a korlátozás, illetve milyen negatív hatásokkal jár majd a termeléskiesés.
Azóta az energiaellátás területén helyreállt a rend, azaz most már nemcsak áram, hanem víz és gáz is zavartalanul rendelkezésre áll mind a lakosság, mind pedig az ipari fogyasztók számára, ez viszont nem jelenti azt, hogy a termelés azonnal visszaállhat a megszokott kerékvágásba. Egy-egy üzem újraindítása előtt szükség van bizonyos előkészületekre, például az egyes eszközök ellenőrzésére, esetleg újbóli kalibrálásukra, de a takarítással kapcsolatos feladatokat is meg kell oldani. Amennyiben ez mind rendben van, akkor is eltart némi ideig, míg visszaáll a termelés a szokásos szintre.
A Samsung esetében is a fentebb említett dolgok nehezítik az újraindítást, így a vártnál hosszabb kiesésre kell számítani, ami tovább ronthatja a jelenlegi chiphiányos helyzetet. Az S2-es üzemben még tartanak az újraindítással kapcsolatos előkészületek, így a gyáregység egyelőre nem termel. Itt egyébként 14LPP és 11LPP gyártástechnológiával működik egy részleg, ahol fejlett lapkákat gyártanak, míg egy másik részlegben már kiforrott, régebbi gyártástechnológiákat használnak (28-65 nm). Az üzemben részben SSD vezérlők készülnek az LSI divízió számára, amelyekhez a 14-40 nm közötti node-okat használják, de autóipari chipeket is készítenek a Tesla és a Renesas számára, míg a Qualcomm telekommunikációban használatos SoC egységeket gyártat itt.
A partnerek elméletben egyéb gyártókhoz is mehetnek a feltorlódott megrendeléseikkel, ám nincs könnyű helyzetük, hiszen jellemzően minden gyártósor csúcsra van járatva, az egyes kisebb gyártópartnerek pedig nem mindig nyitottak a kifejezetten rövidtávú üzletekre. Az elemzők szerint ráadásul a másodvonalbeli gyártók árai már a TSMC szintjéhez közelednek, miután 2020 végén áremelésre került sor. További probléma, hogy a tokozások gyártásával foglalkozó vállalatok ANF hiánnyal küzdenek, ami miatt nem tudnak betokozni elég chipet. A DigiTimes szerint ez részben az SSD vezérlők szegmensét is illeti, így hosszabb távon ezen a területen is jelentkezhetnek negatív hatások – itt alighanem a hiányállapot kialakulására, illetve az árak emelkedésére gondoltak.
És ehhez a helyzethez jön még hozzá a hosszú kényszerleállás, illetve a nehézkes újraindulás is, ami az autóipari megrendelők amúgy sem túl fényes helyzetén tovább ronthat, hiszen eddig is chiphiánnyal küzdöttek, de ha ez fokozódik, még kevesebb autót tudnak majd összeszerelni, ami az árbevételre és a profitra is negatívan hat majd.