Egyelőre úgy tűnik, hogy a Shenmue 3 nem teljesít valami fényesen a pénztáraknál, így Yu Suzuki álma, hogy készítsen egy negyedik és ötödik részt, valószínűleg egy jó ideig nem válik majd valóra.

Közel húsz évvel az előző rész 2001-es megjelenését követően a Shenmue 3 mindössze 18 ezer példányban kelt el Japánban egy hét alatt. Eközben a Nintendo Switch-re megjelent Pokémon Sword and Shield 382 ezer példányban ment el. Persze, a Shenmue 3-nak soha nem volt esélye megszorongatni egy Pokémon-játékot, de a 18 ezres eladás eléggé kiábrándító a játék hazájában, ahol mindig is rendkívül népszerű volt.

A Shenmue 3 ráadásul egy másik szigetországban, az Európa legnagyobb játékpiacának számító Egyesült Királyságban sem teljesített fényesen a nyitó hétvégén: nem került be a top 10-be, mindössze a 17. helyen kezdett, példányszámokat tekintve pedig feleannyi kelt el belőle, mint a tavaly megjelent Shemue I & II Remasterből. Igaz, az a PC és PS4 mellett megjelent Xbox One-ra is, de nem valószínű, hogy innen ered a nagy különbség.

Fontos megjegyezni, hogy a Shenmue 3-at több mint 70 ezren támogatták Kickstarteren, akik mind megkapták a játékot, így tehát kiesnek a nyitó hét számaiból. Úgy tűnik viszont, hogy a keményvonalas rajongókon kívül nem nagyon mutatkozik érdeklődés a Shenmue 3-ra. 

A játék egyébként eléggé vegyes kritikai fogadtatásra talált, és talán az sem tett jót, hogy PC-n csak az Epic Store-ban vásárolható meg, ami amiatt több támogató is elégedetlenségét fejezte ki, hiszen annak idején exkluzivitásról szó sem volt. Lehet, hogy egy későbbi megjelenés a Steamen még megmentheti a játékot?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. dec. 4. 13:55
#1

A Shenmue I-II Japánban is gyengén teljesített anno: egymillió ment el az elsőből, mivel az volt az első ennyire nagyszabású játék, de ez a töredéke sem volt a költségeknek, a második rész meg százezret, ha elérte.

Ezért, már bocs, butaság a játékossajtótól bukásnak mondani ezt, amikor ez egy rétegjáték egy megcélzott célközönségnek, akik összekalapoztak rá sokmillió dollárt, és most megkapták, amit akartak. Ha Szuzuki képes lenne úgy fejleszteni, hogy nem szórja három marékkal a pénzt mindenre, akkor Kickstarteren még lazán összejöhet a sztori lezárására kellő plusz két játék, mert a rajongói bázis milliókat adna rájuk.

Vissza az oldal tetejére