Jövőre érkezik a PlayStation 5 és az Xbox Series X, és persze mindkettőben az AMD egyedi tervezésű hardverei kaptak helyet. Az Nvidia ettől annyira nincs megijedve, ugyanis a vezérigazgató Jensen Huang szerint mindkettő gyengébb lesz, mint egy GeForce RTX 2080 Max-Q GPU-val szerelt gaming laptop.

Huang erről a vállalat kínai GPU konferenciájánbeszélt, ahol kiemelte, a Max-Q GPU technológia kifejlesztését azért tartották fontosnak, hogy a kiemelkedő teljesítményt be lehessen költöztetni egy kisebb készülékházba. Huang szerint egyébként ennek köszönhetően mára a gaming laptopot szegmense jelenti a cég számára a leggyorsabban növekvő piacot, csak Kínában 5 millió Max-Q GPU-s masinát értékesítettek.

Meglátjuk, hogy végül Huang jóslata bejön-e. A jelenlegi pletykák és belsős információk alapján az új generációs konzolokat körülbelül 12 TFLOPS teljesítmény környékére várjuk, szóval lehet, hogy egy RTX 2080 Max-Q papíron egy picit erősebb, vagy hasonló teljesítményű lehet.

Persze sok még az ismeretlen tényező: nem láttuk még az AMD sugárkövetéses megoldását, ami biztosan benne lesz az új konzolokban, és persze azt sem tudjuk, hogy a Microsoft és a Sony milyen egyedi megoldásokat kért az APU egyésgben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. dec. 27. 20:09
#3

Karacsonyra leesett egy switch lite.

Mindenki fikaza a tegrat, de baz mit tud az ha nem egy gane androiddal kell kinlodjon es nem egy mai gyerek.

Amugy meg nana hogy gyengebb lesz.

Nem hinnem hogy barmelyik kocsog ceg (sony,ms) bevalalna egy 250-300 wattos tdp-t (az egesz cuccra)

Ugye apu, sukar mindentbaszo m2 ssd, memoria .

Az amd-nek nincs 2070-et kurogato vga-ja se es az is 200 watt korul van.

De majd lesz 150 wattos 2080-at alazo mi?

skiner
skiner
2019. dec. 27. 14:47
#2

És mi ennek a hírértéke? Mondjuk ha azt mondta volna, hogy tart tőlük, esetleg.

cheatergs
cheatergs
2019. dec. 27. 14:42
#1

Elgondolkodtató, h ha anno 2006-ban, az ATI v NV felvásárlás kérdés eldöntésénél az AMD beleegyezik az Nv feltételébe, miszerint Jensen lesz a CEO, akk hol tartana most az AMD. Irritáló figura, és jórészt ő felelős az Nv user-unfriendly hozzáállásáért, de üzletemberként nem csak szinten tartotta a céget, hanem fölénybe is került (a végfelhasználók kárára) az elvileg előnyösebb pozícióból induló AMD-ATI-val szemben.

Mondjuk valszeg egy AMD-NV akvizíció után az ATI hamar elpatkolt volna (így is az utolsókat rúgták), és felvásárolja egy Intel kaliberű cég. Aztán tudjafranc mire vitte volna az AMD azóta.

Vissza az oldal tetejére