A Half-Life: Alyx körülbelül egy hónappal a Cyberpunk 2077 előtt jelenik meg, tovább növelve ezzel a várhatóan eléggé zsúfolt tavaszi időszak felhozatalát. Egy befektetőknek tartott konferenciahíváson rá is kérdeztek a CD Projekt Rednél, hogy nem tartanak-e attól, hogy ez hatással lehet a Cyberpunk 2077 sikerére.

Michal Nowakowski alelnök válaszában elmondta, hogy a Half-Life: Alyx a felhasználók nagyon kis részét fogja érinteni a VR miatt, és hogy szerinte a Valve eleve nem számít arra, hogy brutálisan sokat adnak majd el belőle. "Én csak arra tudok gondolni, hogy a Valve kizárólag azért dobja piacra ezt a játékot, mert érdekeltek a hardveres üzletben is. Vélhetően ezzel próbálják meg növelni a VR felhasználói bázisát, de ez akkor is csak egy nagyon-nagyon kis rétegnek szól majd" - mondta.

"A piac szempontjából tehát egyáltalán nem aggódunk. Ők inkább a hardveres eladásokat szeretnék megtolni, míg mi a nagy tömegekre célzunk konzolokon és PC-n, hiszen a Cyberpunk 2077-hez nem szükséges semmilyen VR-os eszköz" - folytatta.

Nowakowski szerint elképzelhető, hogy a Half-Life: Alyx majd beindít valamit, és hosszabb távon ennek köszönhetően bővül jelentősen a VR-os eszközök piaca, de biztosan nem a Cyberpunk 2077 megjelenésének környékén fog megtörténni, hanem csak hosszabb távon. Szerinte előbb-utóbb kinőheti magát a VR, de egyelőre üzleti szempontból a CD Projekt Rednek nem érdemes foglalkoznia vele. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az sem valószínű, hogy a régebbi játékaikból készítenek VR-os verziót, mert szerintük a VR-ra az alapoktól kell kialakítani a megfelelő játékot, hogy az jó is legyen.

Az tényleg esélye, hogy a Half-Life: Alyx megpörgetni majd a VR-os headsetek piacát, ugyanis a bejelentés óta a felhasználók annyi Valve Index szettet vásároltak, hogy az jelenleg hiánycikk az Egyesült Államokban és Kanadában. Érdemes újra megemlíteni, hogy minden Index tulajdonos kap majd egy ingyenes példányt a játékból.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2019. dec. 2. 9:46
#4

En sem tartok egy capatol a balatonban kb annyi koze van a kettonek egymashoz.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. dec. 1. 19:00
#3

Ennek a játéknak a saját fejlesztőcsapatán kívül nincs mástól aggódnia. Eddig akárhány hír jelent meg, mind arról szólt, hogy szarabb lesz a játék a vártnál.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. dec. 2. 10:30

@talgaby A "várt" az, amit a műfajtól már x játékon keresztül, és a fejlesztő előbbi játékaitól megszokott az ember. Külső nézetes autóvezetés és bejátszások, nem rövidebb játékidő egy előző címnél, passzoló zenei stílus a játék tematikájához, satöbbi...

axe
axe
2019. nov. 30. 20:50
#2

"CD Projekt Rednél, hogy nem tartanak-e attól, hogy ez hatással lehet a Cyberpunk 2077 sikerére." háát a pc/xbox/ps játék szerintem pont nem az a kategória aminél ilyen dolgok befolyásolják a vásárlót

axe
axe
2019. nov. 30. 21:30

@Merwenus  akkor meg főleg nem zavarják egymást

fox
fox
2019. nov. 30. 16:51
#1

...és megjött November ötödik híre "A" játékról!

peti19870621
peti19870621
2019. nov. 30. 17:42

@fox Valószínűleg a bottal Gumiabroncs-ot hajtó mezítelen lábas gyerekeket célozzák meg vele.

Vissza az oldal tetejére