Az olyan erőszakos videójátékok, mint például a Call of Duty megszállottai, akik éveken át naponta több órát játszanak kedvencükkel, hosszú távon nem feltétlenül veszítik el empatikus képességeiket, derül ki egy új kutatásból.

Német tudósok 15 hardcore játékosnak mutattak érzelmileg provokatív képeket, miközben agyukat egy MRI-gép figyelte. Az eredmények alapján nem volt különbség a gamerek és a kontrollcsoport válaszmintái között.

Az alanyok a rövid távú hatások elkerülése érdekében a teszt előtt legalább három órával nem játszottak semmivel – ez egész komoly kihívás lehetett néhányuk részére, hiszen naponta átlagosan négy órát töltöttek hobbijukkal.

A tudósok arra figyelmeztettek, hogy további kutatásokra lenne szükség a videójátékok hosszú távú hatásaival kapcsolatban, a jövendő kísérletekhez a képeknél valóságosabb stimulációt nyújtó módszereket, például videókat javasoltak.

Galéria megnyitása

A Frontiers in Psychology című lapban megjelentírásukban kihangsúlyozták, hogy nem volt különbség a két csoport agyi reakciói között, amiből azt a következtetést vonták le, hogy az erőszakos médiahatások csak rövid távon befolyásolhatják az érzelemfeldolgozás folyamatát.

Az "általános agressziómodell” alapvetése, hogy az erőszakos játékoknak való hosszú távú kitettség érzéketlenné teszi az embereket az erőszakra. Az egyik kutató, Dr. Gregor Szycik szerint fontosnak tartották megvizsgálni ezt az állítást, hiszen a hasonló alkalmazások nagyon népszerűek. Ahogy fogalmazott, a játékok minősége és popularitása is egyre növekszik, illetve klinikai munkájukban is egyre több, túl sok videójátékot „fogyasztó” pácienssel találkoznak.

A tudós szerint nem szabad végleges következtetéseket levonni egyetlen kutatás alapján, de remélik, hogy az eredmények arra ösztönöznek majd másokat is, hogy figyelmüket a videójátékok emberi természetre gyakorolt hosszú távú hatása felé fordítsák.

Erre annál is inkább szükség lehet, mert voltak, akik épp ellenkező eredményt kaptak: az American Psychological Association például arra a következtetésre jutott 2015-ben, hogy egyenes összefüggés lehet az erőszakos videójátékok és az agresszív viselkedés között és ezek az alkalmazások csökkenthetik az empátiát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2017. márc. 13. 18:27
#8

Én azt nem értem miért gond az alapból, ha kevésbé leszel érzékeny az erőszakra.

Attól még nem fogok random elkezdeni vasrúddal szaladgálni. Max ha egy bárban mellettem kitör a bunyó, én csak iszom tovább a gin tonicot és nem kifutok a helyről pánikolva mint a többi.

Derivel
Derivel
2017. márc. 13. 18:02
#7

A média ezt így fogja közölni:

"Egy új kutatás rámutatott, hogy a videójátékosok alig tudnak 3 órán át ellenállni ennek az addiktív tevékenységnek."

thestock
thestock
2017. márc. 13. 17:20
#6

Nem értem hogy miért erőltetik az ilyen jellegű kutatásokat...azt meg pláne hogy hogy akarják ezt kétséget kizáróan bizonyítani.

Az alanyok gondolom nem klónok, így mindegyik más nevelést kapott, más életet élt, más személyiség, mások az életkörülményei, más korosztály stbstb. Ezek szerintem mind befolyásoló tényezők, és ezeket nem lehet kizárni.

Ha valakiben megvan a hajlam akkor előhozhatja más is, nem csak a játék. Nem véletlen hogy a függőknek nem csak a saját függőségüket kell kerülni, hanem mást is ami függőséghez vezethet. Lezárhatnák végre annyival hogy az erőszakos játék ehhez vagy ehhez vezethet ha valakinek van rá hajlama.

A napi 4 óra játék szerintem is sok, bár mint ahogy azt ti is kifejtettétek ezt nem kevés tényező befolyásolja :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. márc. 13. 15:54
#5

Sokan fel vannak hördülve a Friday 13th trailerén, igazából nem értem hogy lényegi szempontból nem mindegy hogy egy zombi fején keresztül szúrja át a dárdát a játékos vagy egy ember fején, elvileg ugyanaz. Úgy gondolom a gyilkosságok minimális része köszönhető a videojátékoknak, sokkal inkább a napi anyagi, kapcsolatbeli tényezők váltják ezeket ki természetesen beteg elmeállapotú egyének esetében.

Trolltaxi
Trolltaxi
2017. márc. 13. 14:48
#4

A napi átlag 4 óra az bizony hardcore. Aki valamibe ennyi energiát beletesz, az közel megszállott.

Egy középfokú nyelvvizsgához állítólag átlag 1.000 óra kell. Nulláról indulva.

Te nem neveznél valakit megszállottnak, ha január elsején elkezd egy nyelvet, és szeptember közepén letenné a középfokú nyelvvizsgát? És ezt minden évben így eljátszaná 1-1 újabb nyelvből?

Busterftw
Busterftw
2017. márc. 14. 15:39

Szerintem a hardcore nem egyenlo az eltoltott ido mennyisegevel.

Hardcore inkabb pro gamer, aki worldfirst raidel, vagy ranked nyom barmit.

De pl ha ez a munkad, content creator vagy teszter, ugyanugy sokat jatszol, de nem hardcore.

Vagy visszaterve a kulonbozo jatekokra, casual par ora skyrim sem hardcore.

Ha 4 ora jatek nem megy mas dolgok rovasara, semmi gond nincs vele. Valaki 20 percet tud jatszani, mert allandoan tarsasagi eletet folytat, valaki napi 2 orat teremben edz, valakinek aki nem eppen tarsas leny stb 4 ora jatek teszi teljesse.

Aki 12 oraba dolgozik, annak 2 ora jatek mar hardcore, de pl valaki csak 6ot dolgozik otthonrol, annak siman belefer.

Ez mind szubjektiv.

sirdani566
sirdani566
2017. márc. 13. 11:30
#3

A fenébe.

mesmar
mesmar
2017. márc. 13. 11:19
#2

Nem a videòjáték teszi az embert erőszakossá, hanem a lag :D

Kogeru
Kogeru
2017. márc. 13. 11:09
#1

"Az alanyok a rövid távú hatások elkerülése érdekében a teszt előtt legalább három órával nem játszottak semmivel – ez egész komoly kihívás lehetett néhányuk részére, hiszen naponta átlagosan négy órát töltöttek hobbijukkal."

Átlagos napi 4 óra és hardcore gamer? Ezek szerint "fénykoromban" én valami über mega brutal hardcore lehettem, hisz volt hogy unalmas napokon 10 óra fölött játszottam. Éppenséggel úgy sem volt kihívás elszakadni pár órára.

Kogeru
Kogeru
2017. márc. 13. 14:05

Jó, koreaiaknál ha nem kapsz évente egyszer szívrohamot a túl sok egyhuzamban végzett gépezéstől akkor nem is számítanak gémernek :D

Vissza az oldal tetejére