A Bethesda marketinges főnöke, Pete Hines elmondta, mostantól egy atombunkerbe zárják be a Fallout 4 történetét, és semmi mást nem mondanak róla a megjelenésig. Az ok egyértelmű: nem akarnak semmit lelőni belőle, azt szeretnék, ha a játékosok maguk tapasztalnák meg azt.

Hines szerint egyébként a játék vezető dizájnere, a legendás Todd Howard még ennyit sem mutatott volna a Fallout 4-ből, sőt: "Ha Toddon múlna, még a bejelentést sem ejtettük volna meg. Ő legszívesebben egy nappal a megjelenés előtt jelentené be a játékait" - jegyezte meg viccesen Hines.

Pedig a Fallout 4-et mindössze hat hónappal a megjelenés előtt leplezték le, ami manapság már nem nagyon divat, hiszen nem egyszer fordul elő, hogy egy-egy készülő játékról már évekre előre tudunk. Hines újra elmondta, ez leginkább amiatt vált lehetségessé, hogy hatalmas tömegek várták a játékot, hiszen nem csak a Fallout 3 folytatása, de a Bethesda első új játéka a The Elder Scrolls V: Skyrim óta, ami hatalmas példányszámokban kelt el.

Ami DLC-ket illeti, Hines természetesen megerősítette, hogy lesznek, azonban jelenleg a csapat a modkészítő eszközökhöz hasonlóan nem ezzel foglalkozik. "A fejlesztők jelenleg 100%-ban az alapjátékot készítik, hiszen ha az nem jó, akkor lehúzhatjuk a vécén a DLC-s terveinket, meg minden mást".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Norbert_B
Norbert_B
2015. aug. 21. 3:47
#3

Ha nem lövik le a végét, meg a lényeget az nem csak teaser ?!?!

Asagrim
Asagrim
2015. aug. 17. 14:11
#2

Jól csinálják. Elhintik a lehető legszükségesebb infókat, majd váratják az embert! :D

Meteoreso
Meteoreso
2015. aug. 17. 13:40
#1

Tehát most akkor ez egy Fallout 4 spoiler arról hogy nem lesz Fallout 4 spoiler . :)))))

Vissza az oldal tetejére