A Sony konferenciáján Jack Tretton hatalmas ovációt kapott, mikor elmondta, a Sony nem fog használni sem DRM-et, sem más jellegű megszorítást a használt játékokra. Érdemes azonban megjegyezni, hogy némileg direkt félreérthetően fogalmazott. Azóta ugyanis tisztázódott, hogy ez kifejezetten a Sony által kiadott játékokra vonatkozik, a külsős kiadóknak továbbra is lehetőségük van arra, hogy valamilyen "puha" korlátozást használjanak, ha akarnak - például online pass-t.
A Sony azonban az online pass-rendszert is teljesen dobja saját játékaiból, és azt reméli, hogy a kiadók majd követik a példáját. "Gyakorlatilag a lényeg, hogy a PS4 esetében minden úgy marad, ahogy a PS3-nál volt." - zárta rövidre a kérdést Jim Ryan, az SCE Europe főnöke.
De a Sony miért ilyen "elnéző" a használt játékokkal kapcsolatban? Nos, Ryan szerint nagyon sok országban, így például a hatalmas piacnak számító Egyesült Királyságban is nagyon sérülékeny a játékos ökoszisztéma. A különböző kereskedők számára nem könnyű az élet, a Sony pedig azért hozta meg ezt a döntést, hogy ezek a kereskedelmi partnerei lehetőleg túléljék a következő időszakot, utána pedig növekedésnek induljanak.
Érdemes hozzátenni azt is, hogy a PlayStation hagyományosan mindig is erős volt Európában, és pont ezek azok a piacok, ahol ezek a kereskedelmi partnerek potenciálisan bajban lehetnek. A Sony döntése tehát sok szempontból logikus.
Továbbá a használt játékok és az online ellenőrzés bevezetése ellen további indokokat hozott Ryan egy másik interjúban, ahol az olyan piacok fontosságát emelte ki, mint India, vagy a Közel-Kelet, ahol még mindig nem magától értetődő, hogy a potenciális játékosok hozzáférhetnek bármilyen internet kapcsolathoz. A Sony azonban hosszú távra tervez ezekkel a piacokkal is, számít az ottani vásárlóerőre.