A BDA a napokban jelentette be, hogy elkészült az Ultra HD Blu-ray szabvány, amely a piac újításaihoz igazodva jelentősen bővíti a Blu-ray repertoárját.

Az Ultra HD Blu-ray legfontosabb újításairól korábbi hírünkben már beszámoltunk, most azonban arra is fény derült, mikor érkeznek az Ultra HD Blu-ray lejátszók – és nagyjából mennyibe kerülnek majd. A tervek szerint a különböző gyártók már a szeptember 4-én induló IFA 2015 alkalmával megmutatják, milyen újdonságokkal kívánják meghódítani a piacot. Az új termékek várhatóan már a nagy karácsonyi ajándékvásárlási láz alkalmával is elérhetőek lesznek kereskedelmi forgalomban, így aki Ultra HD Blu-ray lejátszót szeretne a fa alá tenni, megteheti majd – amennyiben hajlandó kifizetni az eleinte még kissé borsos árat.

Galéria megnyitása

Hogy mégis milyen árszintre számíthatunk? Ezzel kapcsolatban a Panasonic Hollywood Laboratory alelnöke, Ron Martin a What Hi-Fi? munkatársainak adott nyilatkozatában elmondta, eleinte kétszer-háromszor drágábbak lesznek az Ultra HD Blu-ray lejátszók, mint hagyományos, Blu-ray támogatással ellátott társaik, ám az ár idővel csökkenésnek indul majd – ahogy az az újdonságok esetében lenni szokott. Az Ultra HD Blu-ray korongok várhatóan a Blu-ray korongokhoz hasonló árszinten helyezkednek el, azaz esetükben biztosan nem lesz szó kétszeres vagy háromszoros szorzóról.

Az IFA 2015 alkalmával persze nem csak az Ultra HD Blu-ray lejátszók mutatkoznak be, hanem a hozzájuk passzoló első generációs HDR televíziók is, amelyek tökéletes egységet alkothatnak az új lejátszókkal, hiszen az Ultra HD Blu-ray szabvány HDR támogatást is kínál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
isx
isx
2015. máj. 19. 2:10
#17

Azért némely IT cég "eszi" a lemezeket. Nekik jobb a nagyobb.

Asagrim
Asagrim
2015. máj. 18. 14:38
#16

Mikor az első CD-met írattam '96-ban, akkor igaz még nem 100 év volt ráírva, de azt a CD-t még ma is tudom olvasni, akárcsak a '97-es Just the Best albumomat.

Az, hogy eltelt 2 évtized, és azóta egyre szarabb minőségű korongokat gyártanak már más tészta, az nem az adathordozó képességeit fémjelzi, hanem a gyártási technológiáét, amivel manapság készül.

A tárkapacitásuk viszont siralmas. Akkor lennék hajlandó mondjuk 40-50 ezer forintot kiadni egy íróra, ha maximum 4 ezer forint lenne a 200 gigás lemez, amiről saját példámból kiindulva 19 év múlva is le tudnám olvasni az adatot.

Az előző példálózásod meg azért "vicc", mert egy évtizedekkel ezelőtt megjelent mozgóképes tartalom minősége már nem fog javulni, így több értelme van kiírni a francba rippelve, hogy aztán évente egyszer újranézd, minthogy folyamatosan foglalja a helyet feleslegesen.

Kapásból négy ötven giga feletti sorozat foglalja a helyet a gépemen, mert nem vagyok hajlandó egy sorozatot több mint 1 adathordozóra kiírni.

5hR3kY
5hR3kY
2015. máj. 18. 12:36
#15

Láttál már olyan gyári nyomott lemezt amit nem lehetett olvasni, és nem azért mert annyira karcos volt? Illetve a gold layered lemezekről hallottál már? A CD-kre 300 a DVD-kre 100 évet írnak, hogy addig megőrzik a tartalmukat. ;)

5hR3kY
5hR3kY
2015. máj. 17. 18:39
#14

Amit letölt az ember az nem mutat ilyen jól: [LINK] ;)

bruce_printscreen
bruce_printscreen
2015. máj. 17. 9:08
#13

En pl anno veszegettem a David Attenborough termeszetfilmjeit.

Itt figyel a polcon az osszes megjelent.

Mivel azon kevesek koze tartozik akik megerdemlik.

De ezek mind tv musorok, igy nagy valoszinuseggel siman nem lesznek egy dekaval se jobb minoseguek a dvd-nel.

A mozifilmek meg 2 fillert nem ernek.

Ki az otvar veszi meg mondjuk a halalos iramban 7-et?

Vagy a transformers nevu okadmanyokat?

Es a latvanyfilmek mind ezt a szinvonalat kepviselik.

Persze ezekhez kene a usmuhdhdhdqhd csak maga az alkotas meg hulladek...

Gerg_19
Gerg_19
2015. máj. 16. 23:39
#12

Ha tudtam volna, hogy még erőltetni fogják ezt a lemez dolgot, akkor lehet nem dobáltam volna ki minden olvasót, írót, illetve adathordozót kb 3-4 éve:D

Egy jó filmért még ma is elmennek az emberek moziba, de hogy utána 10K-ért megvegye a Tescóban két párizsi meg egy Mazáné tésztája között, majd hazamenjen és megnézze azt a HDR vagy miféle TV-n az kizárt:) (pláne, hogy most jutottunk el oda, hogy mindenki lecserélte a TV-jét vmi laposra, ledesre) Arról nem is beszélve, hogy ez egy újabb box lenne a tv alá, nálam meg minden be van építve a bútorokba, még a sz.gép is.

Nem értem minek lovagolnak egy döglött lovon. Próbálkoznak még mindig valamivel, amivel a netes terjesztés alá tehetnek.

bszoke88
bszoke88
2015. máj. 16. 23:33
#11

kicsit jobban utána olvasva 10-15 évente jó ötlet lehet átmásolni a kazetták tartalmát.

hdd-nél 2-5 év nem használat után.

egy kérdés mind2 esetben (már ha lto ultrium meg hdd), h a mágneses felületen elhelyezett úgyn. servo track -ekkel, amik a gyártás során kerülnek fel mi lesz. már mint, h idővel csökken a mágnesezettség ezeknél is, csak ezeket a felhasználó nem tudja (?) újraírni, míg az adatot igen.

de remélem 20 év múlva már eljutunk vmi olyanig, ami 100 évet tud másolgatás meg különleges tárolás nélkül.

bszoke88
bszoke88
2015. máj. 16. 21:22
#10

https://ipon.hu/webshop/product/tandberg_3533_lto/333673

egy mágneskazetta elméletben 30 év...

asdsa
asdsa
2015. máj. 16. 18:23
#9

"Há' van enkórom, mi értelme a Bluraynek?"

...

Az az értelme, hogy megveheted a kedvenc filmjeidet, hogy ezzel támogasd a készítőket. Ja, a Netflixen és a többi szolgáltatón keresztül is lehet filmezni, de ott a te 2-3000Ft-os előfizetésed fog eloszlani a rengeteg kéz közt.

Az, meg, hogy BD helyett digitális formában vásároljanak az emberek filmet meg tudtommal nem túl elterjedt, hiszen ha már pénzt költ az ember, akkor már egy kézzel fogható dolgot is kaphat. (meg gondolom jogilag is meg van bonyolítva ahhoz, hogy elterjedhessen)

Azt sem kéne elfelejteni, hogy a Bluray nem zár ki semmilyen más módot. Aki nagy házimozis, az valószínűleg BD mellett néz HBO-t, tölt le filmet, vagy éppen előfizethet streamre.

Mikeee
Mikeee
2015. máj. 16. 12:29
#8

Azon gondolkoztam, hogy amúgy nem egy egyszerű firmware frissítés lehet ez a blu-ray íróknál? Mert elvileg a technika adott. Vagy nem így működhet? Ha csak egy frissítés és az új lejátszók ilyen borsos áron lesznek akkor elég nagy pofátlanság az egész...

maverick2007
maverick2007
2015. máj. 16. 7:08
#7

Ez nem csak pénz, hanem ész kérdése is. Nekem hiába lenne kibaszott sok lóvém, akkor sem költenék erre. Teljesen felesleges! A HDD mint opció lényegesen előnyösebb!

+1 J.Panzernak

corzi
corzi
2015. máj. 15. 23:57
#6

hehe vicc h arra gondoltok h ez magyar fizetes mell keszul... mostanaban evente ha 5 film jon ki ami normalis es er valamit. ha annyi lesz egy musoros lemez ara mint a simae de 4k felbontasban akk sokkal jobban megeri mint 40 megas nettel letoltogetni, persze ezt nem magyar penztarcaval. ti alapbol ugy indultatok neki h amugy is mindent letoltotok es semmiert nem adtok ki penzt... ez majdnem olyan mint amikor egy kritikus akcio filmrol ir kritikat pedig utalja az akcio filmeket, de azert megirja :D nyilvan nem olcso, de osztrak fizu mellett 1500-2000eurobol evente 5 film db-ja 30euroert semmi... ennyit 3 napra kapok kajapenznek festokent kint

bruce_printscreen
bruce_printscreen
2015. máj. 15. 23:29
#5

Ujabb buko.

Megy a dat, a 3d kamu, az okos tv, meg a tobbi fos utan.

Tartalom sincs.

Ami van az meg meg a 160*200-at se erdemli meg 4 biten.

j.panzer
j.panzer
2015. máj. 15. 23:22
#4

Tartalom terjesztésen kívül szinte semmi értelme. Pont hogy akkor lehetne létjogosultsága, ha iszonyat olcsó lenne. Jó pár éve HDD-re archiválok, csak a nagyon fontos dolgokat írom DVD-re, és több pendrive-re. Minden más raid tükör HDD-re megy, ami meg teljesen "értéktelen" infó, az csak egy szimpla HDD-re, aztán ha betelt, polc.

Így kb. 8 ft/gibára jövök ki, ahhoz, hogy visszatérjek ,a megbízhatatlan, hangos, macerás, sérülékeny ODD-khez, kb. 1ft/gb-ra kéne kijönnie az árnak, vagy még olcsóbbra. És ehhez persze fontos lenne, hogy 5-6K-nál ne legyen drágább az író.

Ennek az esélye? Nulla. A sima Blu-Ray is azért bukott meg, mert soha nem érte el a DVD-k árát. Túl drága volt. Ha ez a technológia még drágább lesz, még nagyobb bukás lesz.

Egy nagyon szűk réteget fog kiszolgálni, nem fogják átvenni a CD/DVD népszerűségét.

Nem mondom, hogy nincs értelme, de engem az ODD technológia lényegében képtelen már megszólítani, és egyre inkább ezt látom az ismerőseim körében is. Idejét sem tudom, mikor cseréltem bárkivel DVD-t, vagy hogy mikor láttam/hallottam, hogy valaki DVD-t írt ki.

Blu-Ray írója meg szerintem senkinek sincs az ismeretségi körömben.

(Olvasó más, házimozikban azért akad-akad).

Ronan
Ronan
2015. máj. 15. 20:49
#3

De most komolyan blue-ray meg a többi minek ma amikor van egy pendrivod vagy egy memóriakártyád és arra annyiszor teszed fel ezt a minőséget ahányszor akarod aki meg tudja fizetni és van esze az felejtse el a lemezt szerintem jobban jár.

VikMorroHun
VikMorroHun
2015. máj. 15. 23:13

Azért egy komolyabb film 3D-ben simán elfoglal két Blu-Ray lemezt. Nyilván rá lehet rakni pendrive-ra, csak kérdés, hogy minek?

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. máj. 15. 16:12
#2

Kíváncsi vagyok, milyen számokat tud felmutatni a fizikai adathordozókon történő filmterjesztés. Hulu, Netflix, egyéb stream szolgáltatások, népszerűek és terjednek. Én is legfeljebb díszdobozos változatokra adnék ki pénzt, de kevés az annyira jó film, ami nekem megérne egy olyan kiadást.

iattilagy
iattilagy
2015. máj. 16. 16:58

Optikai adathordozóra nincs kereslet sehol, nem hogy fizetni képes és hajlandó semmilyen, sokkal jobb a streaming.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 15. 16:10
#1

Pedig nagyon olcsónak kéne lennie hogy vegye is valaki. Nekem ingyen volt a 3D bluray, azt is továbbadtam. ráadásul 3D tévém is van, nem is egy hanem kettő.

Vissza az oldal tetejére