A videokártya vertikális elhelyezése egyre nagyobb divat manapság, ezzel a módszerrel ugyanis bármikor megcsodálható a termék: gyönyörködhetünk az extrém hűtésben és az RGB LED alapú világításban. Persze nem minden számítógépháznál elérhető ez a funkció, amire titkon sokan vágynak, így a japán Nagao mérnökei egy frappáns és meglehetősen egyszerű újítást eszeltek ki, amivel a normál módon beépített videokártya hűtését is meg lehet csodálni működés közben.

Galéria megnyitása

Az újdonság nemes egyszerűséggel a Graphics Card Mirror nevet kapta, vagyis egy egyszerű tükörről van szó, amit a videokártya alá kell szerelni. Jellege miatt ez a megoldás csak közepes torony és torony formátumú számítógépházaknál működik, ahol a kiegészítő számára van hely, a kisebb házak esetében ez a kiegészítő nem használható.

Galéria megnyitása
Az ötletes kiegészítő alapját egy 280 milliméter hosszú és 110 milliméter széles plexilap adja, ami 2 milliméter vastag. Ezt a lapot egy zsanérral ellátott kis talpazatba illeszthetjük be, ami mágnesesen rögzül a ház aljára. A tükör dőlésszöge 0 és 90 fok között állítható, természetesen tetszőlegesen, fokozatmentesen, stabil rögzítés mellett.

A Graphics Card Mirror árával és kereskedelmi forgalomban történő megjelenésével kapcsolatban egyelőre nincs információ, ám mivel egy nagyon egyszerű szerkezetről van szó, amit könnyen el lehet készíteni akár házilag is, a termékből valószínűleg többen is ihletet merítenek majd.

Hogy később más gyártók is kínálnak-e majd hasonló terméket? Az egyszerűség miatt abszolút nincs kizárva, a kérdés csak az, látnak-e benne fantáziát, illetve életképesnek tartják-e annyira a terméket, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fox
fox
2020. szept. 3. 19:21
#8

Valaki el tudná magyarázni, miért kell az összes VGA-nak "alulra" tenni a ventijét és nem "felülre"?

peti19870621
peti19870621
2020. szept. 9. 8:11

@Szefmester Ha viszont megfordítod, akkor oldalról szívja be a sűrűbb hideg levegőt, s a renyhébb meleget nehezebben tolják felfele a ventik. Még a bordák szerkezetének állását is megkéne buherálni, hozzá. Sárkány repülőzésben halottam eddig említeni: "-Ocsmány melegben nem lehet úgy felemelkedni, jobb a korai sűrűbb szelőn kapaszkodni."

vanRobert
vanRobert
2020. szept. 3. 9:44
#7

Nem tudom volt-e már, de MIAFASZ????

Dinsdale
Dinsdale
2020. szept. 2. 23:12
#6

Szervomotor állíthatná a tűkör dölésszögét, ez így elég gyengus.

axe
axe
2020. szept. 2. 18:30
#5

-.-''

arn
arn
2020. szept. 2. 17:33
#4

Varom a vitrinmentes hazak idoszakat.

arn
arn
2020. szept. 3. 15:10

@thestock  persze lehet talalni, de korlatozottak a lehetosegek meg sok penzert is.

Resike
Resike
2020. szept. 2. 17:17
#3

SLI-vel működik?

Busterftw
Busterftw
2020. szept. 2. 17:28

@Resike Ahhoz tukrot kapsz a gephazhoz.

twollah
twollah
2020. szept. 2. 17:01
#2

Az emberiseg ujfent megerett a pusztulasra.

Szerintem a jo isten pont az ilyen "hiany potlo" dolgok miatt szabaditotta a COVID-19-et az emberisegre.

Szefmester
Szefmester
2020. szept. 4. 7:08

@thestock Azért sokszor nem az emberek kérdezgetik a boltosokat hogy van e már vga tükör a gépbe, hanem valaki kitalál egy ilyet és akkor jönnek rá sokan hogy ez hiányzott. Azaz nem volt kereslet amíg nem jelent meg a kínálat. És ez nem csak ennél a terméknél tapasztalható.

bogyo7272
bogyo7272
2020. szept. 2. 16:51
#1

Azt a rohadt!!! :D :D micsoda hiánypótló. Mint egy falatkenyér úgy hiányzott!! :D

Vissza az oldal tetejére