Az angol Defiant Development bejelentette, hogy nem fejleszt több új játékot, de nem is szűnik meg teljesen: a csapat jelentős leépítésével átmegy "gondozó" üzemmódba, és az eddig megjelent játékait támogatja majd.

A Defiant leginkább a Hand of Fate-sorozatról vált híressé, ami keverte a gyűjtögetős kártyajátékokat a TPS-akcióval. Különösen a második rész vált a rajongók és a kritikusok nagy kedvencévé.

A stúdió furcsa magyarázatot adott a döntésre: szerintük a játékipar nagyon sokat változott a megalakulásuk óta eltelt 9 évben, és ők nem tudtak ehhez megfelelően alkalmazkodni. Mint elmondják, a stúdiót azzal a céllal hozták létre, hogy olyan játékokat készítsenek, amilyeneket senki más.

"A munkánk mindig abból állt, hogy állandóan változtatunk valamit és új dolgokat fedezünk fel. Bemegyünk sötét helyekre, kincsek után kutatva. Úgy álltunk neki a dolgoknak, hogy nem tudtuk, merre visz majd az utunk. Ez egy nagyon kockázatos módja a játékkészítésnek. Ha sikeres, akkor olyan végeredmény származik belőle, amire senki nem gondolt volna. Ha nem sikeres, akkor viszont biztonsági kötél nélkül maradunk" - szól a nyilatkozat.

Ehhez a Defiant mindig is kiemelkedő szakembereket bérelt fel, akiknek a jelentős része most munka nélkül marad. A stúdió megerősítette, hogy munkatársai többsége új állásokra fog pályázni a következő hetekben.

Hogy a rajongók szíve méginkább fájjon, a stúdió kiadott egy új előzetest az eddig fejlesztett, de most félbehagyott játékáról, melynek szíme A World in My Attic, és a videó alapján fantasztikusnak tűnik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. júl. 25. 19:26
#3

"Nem tudunk alkalmazkodni a kor kihívásaihoz a szakmánkban, így kirúgunk mindenkit, akit csak tudunk, és minimális létszámmal fejjük megélhetési szándékból tovább azokat a játékosokat, akiknek még mindig tetszenek az ósdi koncepcióinkkal megvalósított játékaink." Az ilyen fejlesztőből 12 egy tucat. Leraknak valami színes-szagos valamit, ami néz ki valahogy, de miután alábbhagy a kinézet által megteremtett atmoszfére varázsa, az interaktív rész hamar unalomba fullad. Pár éve még bennük láttuk a játékipar megváltóit, aztán szépen lassan leáldozott az indie kor.

dragon83
dragon83
2019. júl. 26. 10:24

@Geralt_of_Trivia Aha. Mondd, melyik párhuzamos univerzumban áldozott le az indie kor? Mert gondolom nem a mienkről beszélsz, az butaság lenne.

cheatergs
cheatergs
2019. júl. 25. 19:00
#2

"...szíme..."

Költői véna v nyelvújítás?

peti19870621
peti19870621
2019. júl. 25. 18:25
#1

Újabb Gáti Oszkár..

Vissza az oldal tetejére