Nem kell aggódni, nem válik egy nagy reklámmá a Fortnite

Ezt az induló Marvel-témájú szezon kapcsán mondták a fejlesztők.

Nem kell aggódni, nem válik egy nagy reklámmá a Fortnite

Elindult a Fortnite új szezonja, ami ezúttal a Marvel-karakterek köré épül. Ennek persze alapvetően lehet örülni, főleg, ha az ember rajong olyan karakterekért, akiket jól ismerünk a képregényekből és filmekből. Mások azonban újabb bizonyítékát látják ebben annak, hogy a Fortnite szépen-lassan nem lesz más, mint egy marketinges őrület, ahol a játék másodlagos.

Mindez azután, hogy korábban nem csak a Marvel, a Netflix, a Star Wars, vagy például éppen a most mozikba került Tenet tűnt fel kisebb-nagyobb módokon a játékban, de most véget érő vizes témájú szezon főszereplője is Aquaman volt.

A Fortnite nagyfőnöke, Donald Mustard most azzal igyekezett lenyugtatni a kedélyeket, hogy mindez nem véletlen: az egészből egy nagy, összefüggő történet fog kialakulni, és ez a bizonyos történet most lendül majd be teljesen.

A héten naponta jelentek meg újabb és újabb képregények a Fortnite-ban, amik részletezik például, hogyan érkezett meg Thor és Galactus ebbe a világba. Az újabb részekkel a Fortnite pályájában is változások álltak be, és egy térkapu jelent meg, ahogy a különböző karakterek beléptek a játék világába, és most már Thor kalapácsa is megtalálható a pályán.

Úgy tűnik tehát, hogy a sziget különleges energiája különböző karaktereket vonz magához különböző franchise-okból, ami végső soron egy jó metafora arra, hogy a Fortnite elképesztő sikere hogyan vonz magához más szórakoztatóipari termékeket.

A jelenlegi sztori alapján úgy tűnik, hogy Thor minél tovább marad a szigeten, annál kevésbé emlékszik, hogy miért van itt és mi az eredeti célja. A rajongók szerint ez több korábbi eseménnyel összefügghet (a Vision nevű karakter audiologokban elejtett utalásaival).

Mindenesetre érdekes, hogy a második évad negyedik fejezete Marvel témájú, hiszen az első évad negyedik fejezete is szuperhősös témájú volt, igaz, akkor még licencelt karakterek nélkül. Úgy tűnik mindenesetre, hogy valamiféle hatalmas, univerzumok és médiumok közötti crossover fog kialakulni ebből az egészből, amit biztosan érdekes lesz követni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap