Nem is olyan régen született meg a kaliforniai bíróságon az Apple és az Epic Games perének a végeredménye, aminek következtében az Apple elvesztette a jogát arra, hogy erőltesse a saját fizetési módszerét, ám minden más vád alaptalannak vagy nem megállapíthatónak bizonyult a bíróság szerint, így az Epic ezen kívül semmi más kérdésben nem nyert.
Ennek következtében az Apple nem is kötelezhető, hogy visszaengedje az Epic Games Fortnite fejlesztői fiókját a rendszerbe, az továbbra is tiltás alatt áll.
Az Epic Games a per után benyújtotta a kérvényt az Apple felé, hogy készen állnak rá, hogy az Apple feltételei szerint visszakerüljenek a fejlesztői rendszerbe. Az Apple válaszában kifejtette, hogy mivel a bíróság szerint nem kötelező visszaállítaniuk a fiókot, ezért amíg a jogi folyamatok be nem fejeződnek az üggyel kapcsolatban, le nem zárul minden fellebbezési határidő, addig még csak fontolóra sem veszik azt, hogy elgondolkozzanak a dolgon. Ez Tim Sweeney szerint egy közel 5 éves időperiódus.
Az Epic alapítója szerint az Apple hazudott akkor, amikor végig azzal érvelt a bíróságon, hogy bármikor visszaengedik az Epic Games-t, ha megígérik, hogy betartják a szabályokat. Ehhez képest pedig azonnal megszegik a szavukat, amint vége van az ügynek, hiába ígéri meg az Epic, hogy ezentúl nem különcködik.
Az Apple szerint az Epic Games szándékosan szegte meg a szerződést, ezzel elvesztette a bizalmat és még nem engedélyezett kódokat is elrejtett a rendszerben. A bírósági határozat szerint az Apple-nek joga volt arra, hogy úgy tegyen, ahogyan tett, így csak érvényesítette a jogait, amikor kitiltották az Epic fejlesztői fiókját. A bíróság egyetértett abban, hogy a fiók megszüntetése törvényes és érvényes, így nincs semmilyen kötelezettségük.
Nem valószínű, hogy az Epic Games ebbe belenyugszik, hiszen a hónap eleji bírósági döntés ellen még fellebbezhetnek. Nem elképzelhetetlen, hogy a fellebbezés lehetőségét ahhoz kötötték, hogy az Apple visszaengedi-e őket a rendszerbe vagy sem. Úgy tűnik tehát, hogy az Egyesült Államokban továbbra sem lesz elérhető a Fortnite az Apple eszközökön, aminek a játékosok isszák meg a levét. A világ többi részén viszont még folyamatban vannak a peres eljárások, illetve piacfelügyeleti vizsgálatok.

































