Bekövetkezett, amit egyébként is mindenki sejtett: a Deus Ex: Human Revolution bővített változata Wii U-n kívül jön minden más platformra is, így PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra is.
A Square Enix eredetileg kizárólag a Nintendo konzoljára jelentette be a Director's Cut-ot, ami már akkor kissé logikátlannak tűnt, hiszen ez a verzió olyan változtatásokat tartalmaz, melyek azok számára is bőven érdekesek, akik más platformokon már végigtolták az anyagot. Így például a korábban más stúdió által készített bossharcokat átveszi a Square Enix csapata, és teljesen újraalkotja őket, így nem csak élvezetesebbek lesznek, de gyilkolás nélkül teljesíthetőek is.
Ezen kívül persze olyan "alapvető" dolgok is javulnak, mint a grafika, a felhasználói felület és a mesterséges intelligencia, raádásul a korábban külön megjelent Missing Link DLC-t is a történet szerves részévé teszik.































