A Huawei időről időre egyre több megszorítással kénytelen szembenézni, de annak ellenére, hogy a mobilos lehetőségeit tekintve, mostanra jóformán hátrakötött kezekkel fekszik egy tó fenekén, folytatja a fejlesztéseket. Friss információk szerint úton van a P60 termékcsalád, és már arról szólnak a hírek, hogy mikor jelenhetnek meg az új felsőkategóriás eszközök.
Éppen tesztelésen van nálunk a Huawei Mate 50 Pro, és mindenképpen érdemes lesz átolvasnotok azt az anyagot is, mert sok érdekességről lesz benne szó. Olyan dolgokról is, amik a P60 szériát is érinthetik majd, mert a szoftverrel és annak korlátaival kapcsolatosak. Ha minden jól megy, akkor hamarosan a P60 és P60 Pro mobilok lesznek már terítéken.
Belső információk szerint az új Huawei P sorozat márciusban fog debütálni.
A pletykák alapján már az is kezd kirajzolódni, hogy mit várhatunk majd a Huawei P60 és P60 Pro párostól. Jobb kamerát, szebb képernyőt és nagyobb akkumulátort vonultathatnak fel a készülékek. A P60 Pro esetében egy 6,6 hüvelykes AMOLED panel felbukkanására lehet számítani, ami 3200 x 1440 képpontos felbontással szolgálhat, a korábban alkalmazott 2700 x 1228 pixel helyett. A kínai BOE biztosítja majd a cégnek a panelt.
A P60 Pro előlapi kamerája 32 megapixeles lesz, szóval nem jön majd zavarba, ha egy-egy önarckép elkészítésénél munkába kell állnia. A következő csúcskészülék 50 MPixeles főkamerát fog használni a Sony új IMX888 szenzorát igénybe véve. Az ultraszéles látószögű képalkotó alapja is 50 megapixeles lesz már, itt pedig állítólag az IMX858 érzékelő bukkanhat fel. A zoomolásra alkalmas kamera pedig 64 MPixeles lesz, ennek az OmniVision OV64B adhatja az alapot.
A P60 esetében az a hír járja, hogy csak az ultraszéles látószögű kamera fog megegyezni a P60 Prónál látottakkal. Ennél is 50 MPixeles érzékelő lesz a széleslátó optika mögött, feltehetően az IMX858 érzékelőről lesz szó. A mobil főkamerája már az 52 megapixeles Sony IMX789 szenzorra épülhet, ami 1/1,35 colos lesz és így 1,12 mikronos pixelmérettel fog szolgálni. A teleoptikás képalkotó alapjául pedig egy 16 MPixeles szenzor szolgálhat.
Feltehetően az újdonságok már a Huawei saját XMAGE képalkotó rendszerét fogják használni, ami merít abból a tudásból is, melyre a Leicával eltöltött idők alatt tett szert a vállalat. Hiszen a Huawei hosszú éveken keresztül volt kollaborációs partnere a Leicának. A pletykák szerint arra is van esély, hogy a Mate 50 Prónál megismert variálható rekesz felbukkan majd a P60 és a P60 Pro esetében is.
A P60 Pro a kiszivárgott információk alapján az Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchipet használja majd az 5G mobil hálózati támogatás nélkül, szóval a lapka mellé kerülő modem korlátozva lesz. A Huawei ugyanis 5G-hez nem férhet már hozzá, és a Qualcomm úgy kapott ellátói engedélyt, hogy az 5G-t nem biztosíthatja a gyártónak. A P60 Pro állítólag már egy 5500 mAh-s akkumulátort fog használni, és 100 wattal lesz tölthető, vezeték nélküli módban pedig 50 wattot fog támogatni.
A kiszivárgott képek alapján egy kicsit alakít a formaterven a Huawei, főleg a kameramodult figyelembe véve. A fejlesztők a P60 széria esetében számos dolgot átvehetnek majd a Mate 50 sorozattól, így például az újdonságok már a Kunlun üveget használhatják majd, miközben IP68 minősítéssel is rendelkezhetnek. Jó eséllyel lehetővé teszik majd a műholdas kommunikációt, és így tovább.
A következő hetekben egyre sűrűbben bukkanhatnak majd fel friss információk a Huawei P60 termékcsaláddal kapcsolatosan.


































