A korábbi információk alapján úgy tűnt, hogy az egyedi hűtéssel és/vagy megemelt órajelekkel érkező Radeon RX VEGA videokártyák már október közepétől elkezdhetnek szállingózni, a friss értesülések azonban kissé árnyalják a képet. Kiderült, hogy az AIB partnereknek egyáltalán nincs könnyű dolguk, ha egyedi Radeon RX VEGA videokártyát akarnak készíteni.
A partnerek szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a VEGA GPU által jelentett GPU hőfokok nem fedik a valóságot, vagyis az aktuális értékhez képest a tényleges hőfok magasabb, ez pedig hosszabb távon stabilitással kapcsolatos problémákat okoz. A megfelelő stabilitás mellett alkalmazható órajeleket sajnos nem csak ezért nehéz megtalálni, hanem azért is, mert az AMD nagyon változó minőségű grafikus processzorokat küld a partnereknek, és így az elérhető órajelekben is óriási a szórás. Ez extra terheket ró a partnerek vállára, hiszen valamelyes szelektálni kell a grafikus processzorok között.
Dizájn terén is vannak különbségek, hiszen jelenleg háromféle tokozással érhetőek el a VEGA grafikus processzorok. Van az úgynevezett „molded” dizájn, ami tökéletes, hiszen a GPU lapka és a HBM úgy foglal helyet rajta, hogy a felső rész síkban van – ezzel nincs is baj. A másik, azaz az úgynevezett „unmolded” dizájn már okoz némi problémát, hiszen a GPU és a HBM között 40 mikrométernyi magasságkülönbség van, amit a hűtő talpazatának illesztésekor be kell kalkulálni. És van még egy harmadik típus is, amiről nem kaptunk bővebb információkat, de valószínűleg más HBM memóriákat használ, és előfordulhat, hogy így változik a magasságkülönbség. Nehéz olyan hűtőt készíteni, ami passzol mind a három változatra.
Az exkluzív szerződéssel nem rendelkező partnerek közül a Gigabyte egyelőre nem is készít egyedi Radeon RX VEGA 64-es videokártyát, és az aktuális állapot szerint az MSI sem gondolkodik még egyedi RADEON RX VEGA videokártyákban. Az ASUS viszont másképp látja a helyzetet, de ez az augusztusi RoG STRIX VEGA bejelentés fényében aligha meglepő. Az ASUS videokártyái egyébként már október elején megjelenhetnek, az viszont egyelőre rejtély, hogy lesz-e belőlük annyi, amennyi lefedi a vásárlói igényeket.
Az exkluzív partnerek közül az XFX és a Sapphire egyaránt készít egyedi kártyákat, ezek várható érkezésével kapcsolatban azonban egyelőre nem akarnak felelőtlen ígéreteket tenni – majd valamikor jönnek. A PowerColor szintén készít egyedi termékeket, amelyek gyártása tervek szerint november elején indulhat meg.
Az egyedi RADEON RX VEGA kínálat tehát eleinte szűkös lesz, de idén mindenképpen befut majd néhány különlegesebb kártya, ez teljesen biztos. A referencia modellek és az egyedi modellek bejelentése között eltelő idő egyébként nem szokatlan: a Polaris modelleknél is várni kellett néhány hónapot, míg a referencia modellek után a különlegesebb példányok is megjelentek.

































