NEHÉZSÉGEK A TSMC 3 NM-ES GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁJA KÖRÜL?

És a pletykák szerint a dél-koreai rivális, a Samsung 3 nm-es csíkszélességével kapcsolatban is felmerültek nehézségek, már ami a kihozatali arány alakulását illeti.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. febr. 24. 15:18
Nehézségek a TSMC 3 nm-es gyártástechnológiája körül?

Úgy tűnik, nincs minden rendben a TSMC 3 nm-es gyártástechnológiája körül, legalábbis erről számoltak be a DigiTimes munkatársai, akik nevük elhallgatását kérő iparági informátoroktól jutottak érdekes értesülésekhez. Amennyiben a 3 nm-es csíkszélesség körül belátható időn belül nem javul a helyzet, akkor a TSMC partnerei a korábban tervezettnél hosszabb időt tölthetnek el az N5 és az N4 gyártástechnológián, éppen ezért jelenlegi útiterveik is megváltozhatnak.

A források szerint arról van szó, hogy a 3 nm FinFET gyártástechnológia körül nincs minden rendben, ugyanis a kihozatali arány nem úgy alakul, ahogy azt várták – lényegében kevesebb hibátlan chipet sikerül legyártani, mint amennyi az elvárás lenne. Éppen ezért most a 3 nm-es csíkszélesség finomhangolását végzik a TSMC mérnökei annak érdekében, hogy a kihozatali arány javulhasson. Ezeket a törekvéseket egyelőre nem kíséri siker, továbbra sem alakul úgy a kihozatali arány, ahogy kéne, így további finomhangolásra lesz szükség. A 3 nm-es, azaz az N3 mellett egy évvel később N3E gyártástechnológia is bevezetésre kerül, ami költséghatékonyabb chipgyártást tesz lehetővé, de egyes megrendelők a dizájnnal és a költségekkel kapcsolatos igényeik alapján akár az N3B gyártástechnológiát is igénybe vehetik majd.

Galéria megnyitása

Amennyiben az N3 csíkszélesség körül nem rendeződik a helyzet, az sok partnert érinthet majd kellemetlenül. Több nagyvállalat is előre fizetett annak érdekében, hogy az N3 csíkszélesség rendelkezésre állása biztosított legyen, ilyen például az Apple. Azt persze fontos leszögezni, hogy hivatalosan egyelőre semmilyen információ nem látott napvilágot a problémával kapcsolatban, így a fenti pletykát érdemes távolságtartóan fogadni.

Egyéb TSMC partnerek, mint például az AMD, éppen most kezdtek el áttérni az N6 gyártástechnológia alkalmazására egyes termékeiknél, mint például a RYZEN 6000-es sorozatú mobil processzoroknál, valamint egyes új grafikus processzorok is ezt a gyártástechnológiát használják majd. Az év későbbi részében az N5 csíkszélesség köré épülő, ZEN 4 alapokon nyugvó asztali- és szerverprocesszorok is megjelenhetnek majd, a fentebb említett N3 csíkszélesség pedig a ZEN 5 és az RDNA 4 esetében lesz fontos. Eközben az Nvidia éppen visszatér a TSMC-hez, az RTX 40-es sorozat tagjait már a tajvani félvezetőipari-bérgyártó N5 csíkszélességével készítik, annak érdekében pedig, hogy megfelelő mennyiségű gyártókapacitás álljon rendelkezésre, több milliárd dollárt fizetett ki előlegként az Nvidia.

A DigiTimes szerint egyébként a Samsung háza táján sincs minden rendben a 3 nm-es csíkszélességgel, amelynél a Gate-All-Around FET (GAA) tranzisztor-technológia bevezetését végzik, ugyanis a hírek szerint ott sem jók a kihozatali arányok, de már dolgoznak a mérnökök a helyzet javításán

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2022. febr. 26. 23:16
#2

Minek a 3nm ha már az 5 vagy a 7 is bőven megfelelt úgy nagy általánosságban mindenkinek?
Az a sok hülyegyerek aki megy a COD ot nyomja az, üljön le egy könyv elé és olvasson.
Talán ragad rájuk némi értlelem.

axe
axe
2022. febr. 27. 0:55

@lucskossnyillass  pont te írod ezt a könyv dolgot?

punchman
punchman
2022. febr. 24. 21:55
#1

Itt az Intel esélye a felzárkózásra. Ha elakadások nélkül sikerül kifejleszteni az Intel 3-at és 20A, akkor beérheti a TSMC-t és ismét csúcstechnológiával tud gyártani. Elvileg a mérnökállományuk megvan hozzá. Már csak gyárakat és kapacitást kell mögé pakolni, valamint a chiptervezési költségeket lejjebb szorítani.

axe
axe
2022. febr. 25. 4:50

@punchman  az ugye megvan, hogy a tsmc csak legyártja?

Vissza az oldal tetejére