A Motorola márkajelzésével sorra jönnek a jól sikerült mobiltelefonok világszerte, és most sem okozott csalódást. Befutott az új Moto G Stylus 5G az Egyesült Államokban, és igencsak egyedi csomagot nyújt az érdeklődők számára. Az eddigi összegért cserébe nyújt többet a vásárlóknak.
Először 2021-ben jött ki a Moto G Stylus 5G, azóta évente frissül, ami feltételezhetően annak köszönhető, hogy sikeres lett. Nincs még egy középkategóriás okostelefon, ami tollal szolgál pontosan olyan formában, mint a Galaxy S24 Ultra. Ez ráadásul nem jár felárral sem, még a toll nélkül is remek az ár-érték aránya lenne, főleg a mostani vérfrissítést követően.
Az újdonság megjmoelenítője akár 1200 nites fényerőt is képes elérni, 120 Hz-en tud üzemelni, és pOLED technológiás. A panel 6,7 hüvelykes átlóval rendelkezik, és valós 10 bites támogatást nyújt, a DCI-P3 színtér teljes lefedése mellett. A panel felbontásával sincs gond, Full HD+ minőséget nyújt, és az érintéseket 240 Hz-cel követi, ami a ceruza használatánál is fontos.
Az Android 14 operációs rendszerrel jön a mobiltelefon, és annak is örülhetnek a vásárlók, hogy a viszonylag tiszta My UX grafikus felhasználói felületet vonultatja fel. Nem sok extra lesz, de azok kifejezetten hasznosak, például az érintőceruza jobb kihasználását segítő szoftverekre lehet számítani. A Google szolgáltatásait igyekszik előtérbe tolni az eszköz, miközben biztosít egyedi jegyzet és szerkesztő alkalmazásokat.
32 MPixeles önarcképek készítésére alkalmas a Moto G Stylus 5G (2024), és a képpontok összevonását követően akár 1,4 mikronos pixelmérettel tud üzemelni. Videózni csak Full HD-ban tud, talán ez a legnagyobb hiányossága a képalkotás terén, 4K támogatás ugyanis a főkameránál sem biztosított.
Az elsőleges kamera 50 megapixeles szenzort használ 1 mikronos pixelmérettel, ami a képpontok összevonását követően már 2 mikront jelent. Jó érzékenységgel dolgozik, remek fotókat készíthet majd a mobiltelefon minden fényviszony mellett. Van optikai stabilizálás és PDAF támogatás is, ezeknek hála még kevesebb lesz a bemozdult vagy rosszul fókuszált felvétel. A társkamera 13 MPixeles, ultraszéles látószögű, és még a makrózást is támogatja, ami elég ritka a megcélzott árkategóriában.
Qualcomm rendszerchipet használ a Moto G Sylus 5G, a Snapdragon 6 Gen 1 lapka dolgozik benne, ami egy korrekt középkategóriás megoldás. Nem lesz kiugró a tempója az ársávjában, de megbízhatóan dolgozhat minden esetben. 8 GB-nyi RAM-ot biztosít az okostelefon, ami szinte minden helyzetben elegendő lehet. A tárhely 256 GB-os, szűkösnek ez sem nevezhető, de ennek ellenére gondoskodott a Moto a bővítési lehetőségről is (microSD, max. 2 TB), ami jó hír.
5G támogatással indít a kapcsolati lehetőségek frontján a G Stylus 5G, ezt még a nevében is kiemeli a Motorola. De azt hozzá kell tenni, hogy szokás szerint csak a Sub-6 tartományt használja. Van 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 5.1 modul, A-GPS vevő (Galileo), valamint NFC chip. Dual-SIM-es a mobil modern köntösben, ami azt jelenti, hogy egy SIM fiók található a fedélzeten egy eSIM-mel karöltve.
Figyelemfelkeltő jelenség lesz a Moto G Stylus 5G a világosbarna és a piros színben egyaránt, és a hátlap kellemes fogást nyújt majd a bőrhatású bevonatnak köszönhetően. 190 gramm a szerkezet tömege, és 8,3 milliméterre emelkedik ki a síkból, miközben 162,6 milliméter magas és 74,8 milliméter széles. A gyártás során kapott egy vízlepergető bevonatot is a szerkezet, de nincs semmilyen IP tanúsítványa, ami néhány érdeklődőnek talán fájó pont lehet.
A Moto G Stylus 5G-nél nemcsak USB-C csatlakozó található a kereten, hanem még 3,5 milliméteres Jack aljzat is akad. A hangszórók sztereóban szólalnak majd meg, és támogatott a Dolby Atmos is a mobilos formájában. Az ujjlenyomat-olvasónak sincs híján a termék, a megjelenítő mögött kapott helyet a biometrikus szenzor.
A Motorola megoldott már a vezeték nélküli töltést is, 15 wattos teljesítménnyel lehet táplálni ilyen formában a készüléket, ami a középkategóriában még mindig ritka. A gyorstöltés 30 W-ra emelkedett (TurboPower), ami már kevesebb mint 1 órás töltési időt eredményezhet az 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátor mellett. Normál napi használatban két napig bírja majd hírünk főhőse.
A Moto G Stylus 5G negyedik generációja 400 dolláros ajánlott fogyasztói áron jön, ugyanúgy mint az elődje, miközben számos ponton mutat fejlődés. Jó esély van arra, hogy ez lehet az eddigi legsikeresebb tagja a sorozatnak.