1. oldal
Azt hiszem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Need for Speed széria minden idők legismertebb és legnépszerűbb játéksorozatai közé tartozik, ugyanakkor azonban az is igaz, hogy az elmúlt 10 évben eléggé hullámzó volt ezen játékok színvonala. A sokak által a széria legjobbjának tartott, 2000-ben kiadott NFS: Porsche Unleashed után az EA teljesen megreformálta a sorozatot, mely a luxusautók világa után az illegális versenyzést és az autók tuningolását helyezte a középpontba. Az első ilyen játék a 2003-ban megjelent Underground volt, mely hibái ellenére magával ragadta az utcai versenyek, és a felpimpelt járgányok után érdeklődő játékosokat. Mivel a program jó eladásokat produkált, nem meglepő, hogy sorra készültek a hasonló stílusú Need for Speed részek. Öt év alatt öt program látott napvilágot, melyek között voltak igazán jól sikerült darabok (Most Wanted), és gyengébbek is (Carbon). Az Undercover alcímmel ellátott rész már sem üzletileg, sem kritikailag nem volt túl nagy siker az EA számára, így eljött az idő, hogy valami újat mutassanak. Az első próbálkozás meglehetősen gyengén sikerült (Pro Street), ám a második már egy elismerésre méltó program lett, ez volt a szimulátorok felé kacsintgató Shift. A játéknak csak egy igazán komoly hibája volt, hogy a nevén kívül semmiben sem hasonlított a Need for Speedre, hiszen tulajdonképpen a Codemasters Gridjéhez konvergáló program lett belőle. Ettől függetlenül sokan szerették a játékot, de a régi NFS-ek rajongói azért vágytak már egy igazi folytatásra, ami visszahozza a széria elveszettnek hitt hangulatát. Érezte ezt az Electronic Arts is, így a legutóbbi rész fejlesztésével a Burnout sorozattal elhíresült Criterion Games-t bízta meg, ami ráadásul sokak örömére (és vélhetően sokak bánatára) nem az Underground vonalat vitte tovább, hanem visszatért a gyökerekhez (ergo ne is keressünk benne tuningolási lehetőséget).
Hot Pursuit (3)
De hol is rejtőznek ezek a gyökerek? Aki emlékszik a széria régebbi részeire, az bizonyára kellemes emlékekkel rendelkezik az első Need for Speed: Hot Pursuit-ról, mely nem kizárólag a versenyzésről szólt, hiszen amellett lehetőségünk volt rendőrautóba ülni, és gyorshajtókra vadászni. Az eredmény egy rendkívül szórakoztató, intenzív üldözésekkel teli program lett, melyet máig a sorozat egyik csúcspontjának tekintenek. Pár évvel később készült egy szintén jól sikerült második rész is, de utána sokáig parlagon feküdt az ötlet, egészen 2010-ig, amikor megkaptuk a harmadik ilyen programot. Ez lenne tesztünk alanya, melynek intrójából megtudhatjuk, hogy ezúttal Seacrest megyében fogjuk felszántani az aszfaltot, mely valószínűleg minden közúti versenyzésre vágyó autótulajdonos álma lehetne. A hely tele van autópályákkal, amiken tövig lehet nyomni a gázpedált, de nem hiányoznak a szerpentines, kanyargós útszakaszok sem, melyek már egy fokkal nagyobb koncentrációt igényelnek. A gyökerekhez való visszatérés tetten érhető a helyszínválasztáson is, hiszen míg az Underground vonal epizódjai többnyire neonfényekkel kivilágított városokban játszódtak, addig a Hot Pursuit versenyeire - a korábbi NFS-ekhez hasonlóan - a természet által közrefogott utakon kerül sor. A pályákon rengeteg mellékút, illetve rövidítés is van, így lehetőségünk van letérni az aszfaltról, hogy egy rázósabb szakaszon előzzük meg ellenfeleinket, vagy épp ott hagyjuk el a zsarukat. Rendkívül hangulatos tud lenni a barlangokban, tengerparton, erdőkben történő száguldás, kétségtelenül jól döntött a Criterion, amikor a betondzsungelből a természetbe helyezte át a versenyeket. Az már csak hab a tortán, hogy nem csak száraz körülmények között versenyezhetünk, hanem akár zuhogó esőben is, ráadásul változó napszakok is vannak a játékban, így előfordulhat, hogy egy versenyt még sötétben kezdünk el, de a felkelő nap fényénél fejezünk be.
2. oldal
A váltás nem csak a pályákat, hanem az autó felhozatalt is érintette, mivel ezúttal nem egyszerű közúti autók feltuningolt változatait vezethetjük, hanem több tízmillió forintba kerülő luxusjárgányokat. A programban 65 típus szerepel, melyek között azt hiszem mindenki megtalálhatja a kedvenceit. Akad itt számos Lamborghini, Aston Martin, Bentley, Ford GT és még több tucat kocsi, ráadásul a legtöbbnek van rendőrautó változata is, elvégre valamivel fel kell venni a versenyt a gyorshajtókkal. Feltűnő hiányosság viszont, hogy Ferrariból egyetlen egy sincs a Hot Pursuitban. Ejnye EA, erre félre kellett volna tenni még egy kis pénzt!
Szerencsére viszont kioszthatunk egy hatalmas piros pontot is, mert a fejlesztők megpróbálták kielégíteni azok igényeit is, akik minél többet szeretnének megtudni ezekről az autókról. Minden egyes darabról hallhatunk egy rövid, hangulatos bemutatót, ráadásul az extrák menüpont alatt közel egy tucat kiváló minőségű, élőszereplős videó felvételt is találhatunk róluk. Ami a járgányok irányítását illeti, talán nem lepődik meg senki, ha azt mondom, az új NFS teljes mértékben az arcade stílust képviseli. Az autók nagyon könnyen kifarolnak, így szinte mindent kanyart driftelve kell bevennünk, a játék ebből a szempontból inkább tűnik egy új Burnoutnak, mint Need for Speednek (azzal együtt, hogy a széria újabb részei a Shiftet leszámítva mind hasonló fizikával rendelkeztek). A törésmodell viszont elég jól sikerült, az autók alaposan le tudnak amortizálódni, bár ez egy cseppet sem befolyásolja a vezethetőségüket és a teljesítményüket, inkább csak kozmetikai dologról van szó.
Racer vs. Cop
A helyszínek és az autók után lássuk mi a helyzet a játékmenetet illetően. A karriermódot elindítva rögtön láthatjuk, hogy az két részre van osztva, lehetünk versenyzők, és rendőrök is. A menübe belépve magunk előtt láthatjuk Seacrest megye úthálózatát, és az azon lévő „küldetéseket”, melyeket teljesítve egy adott mennyiségű vérdíj lesz a jutalmunk. Minél több van ebből, annál magasabb szintűek vagyunk, és annál több új autó és felszerelés közül választhatunk. Lehetőségünk van arra is, hogy egy freeride mód keretében beüljünk egy általunk választott kocsiba, és kényünk-kedvünk szerint furikázzunk a megyében. Ilyenkor nincsenek határok, arra megyünk, amerre akarunk, az egyetlen probléma, hogy ezzel ki is merültek a lehetőségeink. Itt nem tudunk versenyezni és nem találkozhatunk rendőrökkel sem, így igazából csak egy haszna van az egésznek, hogy nyugodt körülmények között csináljunk pár szép képet az autónkról. Jó lett volna, ha ilyenkor is be tudunk csatlakozni versenyekbe, vagy ha időnként nyomunkba erednének a zsaruk, mert ez így elég unalmas. Amik viszont nem unalmasak, azok a tényleges futamok. Versenyzőként például indíthatunk sima versenyt, amelyben nincsenek rendőrök, így csak az a célunk, hogy társaink előtt érjünk be a célba. A Hot Pursuit mód ehhez hasonló, ám mindez meg van bolondítva azzal, hogy a rendőrök is beavatkoznak a buliba, és megpróbálnak lekapcsolni minket. Végül mehetünk időfutamot is, amikor adott idő alatt kell beérnünk a célba.
3. oldal
Három lehetőség szerepel a rendőrök oldalán is, melyek közül az egyik a már említett Hot Pursuit, csak itt értelemszerűen a törvény másik oldalán állunk. Ennek során nem egyszer egymagunknak kell 6-7 ámokfutót megállítani, ami bizony meg tudja izzasztani az embert. A második rendőrös játékmód az Interceptor, amiben csak egy autót kell „elfognunk”, ám ellenfelünk sokkal gyorsabb, technikásabb, mint az előző esetben. Végül itt is van időfutam, ami viszont a zsaruk esetében mindenképpen a játék legfrusztrálóbb játékmódja. Ennek az az oka, hogy a versenyzői oldalon megtalálható hasonló lehetőséggel szemben itt nem sérülhet meg az autónk, mert akkor időbüntetést kapunk és ennek köszönhetően elég nehéz jól teljesíteni a pályákat.
Nézzünk meg kicsit részletesebben, hogyan küzdenek egymás ellen a versenyzők és a rendőrök. Az első Hot Pursuit-tal ellentétben most nem úgy fogjuk lekapcsolni az ellenfelet, hogy teljesen megállítjuk az úton, hanem úgy, hogy összetörjük az autóját. A brutális karambolokat látva úgy látszik itt halálbüntetés jár a gyorshajtásért. Hogy ezt elérhessük, minél erősebben neki kell hajtanunk a másik kocsijának, de használhatjuk az autónkba épített eszközöket is. Ez sokak számára talán egyszerűnek tűnhet, de amikor fél tucat ellenfelet kell adott távolság alatt lekapcsolni, akik ráadásul nem restek a saját „fegyvereiket” használni, akkor bizony alaposan meggyűlhet velük a bajunk. De mik is ezek a fegyverek? A rendőrök képesek tüskés útakadályt lefektetni az ellenfél elé, amelyen áthajtva rongálódik annak autója, illetve egy rövid időre meg is áll. Lehetőségünk van úttorlaszt állíttatni az útra, amibe belehajtva szintén sérül a versenyző autója, illetve hívhatunk egy helikoptert is, ami segíthet megállítani a gyorshajtót. Végül az autónk el van látva egy EMP rendszerrel is, amivel megsebezhetjük az ellenfelet. Ami a versenyzőket illeti, nekik is van tüskés útakadályuk és EMP-jük, a másik két eszköz azonban teljesen új. Az egyik a Jammer, amivel rövid időre megzavarhatjuk az üldözőinket és eltűnhetünk a radarjukról, a másik pedig a Turbo, amivel pár másodperc erejéig őrült nagy sebességre gyorsíthatunk.
4. oldal
Közösségi élmény
Akármennyire is izgalmasak tudnak lenni a karriermódban lévő versenyek, az ember egy idő után meg tudja unni a mesterséges intelligencia ellen vívott harcokat. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint fejest ugrani a multiba, mely a program legélvezetesebb része lett. Ez különösen annak fényében nagy szó, hogy igazából egyik Need for Speednek sem volt igazán jól kidolgozott többjátékos módja. Összesen három lehetőségünk van ezen a téren, indíthatunk sima versenyt, Hot Pursuit futamot (rendőrök a versenyzők ellen), illetve párbajozhatunk (Duel) is. Utóbbi tulajdonképpen egy 1v1-es Hot Pursuit, ami addig tart, amíg valakinek le nem amortizálódik a kocsija, vagy amíg a versenyző elég messze nem kerül a rendőrtől. A multi sava-borsát az Autolog funkció adja, amely egyfajta közösségi hálózatot hoz létre. A játék közben készített képeket feltölthetjük a szerverre, amiket aztán bárki megnézhet, illetve kommentelheti őket. Itt láthatjuk a játékkal kapcsolatos híreket, jelölhetünk be barátokat, akikkel aztán együtt versenyezhetünk. De az egyik legfontosabb funkciója az Autolognak az, hogy ha egy barátunk megdönti a karriermód egy pályáján elért időnket, akkor azt azonnal az orrunk alá dörgöli. Ilyenkor mi persze rögtön megpróbálhatjuk visszaszerezni az első helyet, amire aztán barátunk is igyekszik válaszolni. Ez az adok-kapok harc plusz kihívást jelent a játékban, hiszen egy emberi játékos idejét nehezebb megdönteni, mint az AI által felállított rekordot.
[bold]Csillogó motorháztető
[/bold]Ami a látványt illeti, e téren a Need for Speed játékok mindig igyekeztek kitenni magukért, és nincs ez másként a Hot Pursuit esetében sem. A játék minden platformon nagyszerűen néz ki, de a magasabb felbontás miatt a PC egy kis előnyt élvez, még akkor is, ha a portoláskor elkövettek egy nagy hibát a fejlesztők, mivel a számítógépes verzióban nincs élsimítás. Viszont a grafikus kártya vezérlőjében ezt be lehet kapcsolni, így a probléma könnyen áthidalható. A helyszínek nagyon szépek, részletesen kidolgozottak lettek, de ami még ennél is fontosabb, igazán változatosra sikerültek. Nem kell állandóan a városban autókáznunk, végre felmehetünk a hegyekbe, csapathatunk a strandon, behajthatunk a repülőtérre, vagy akár egy autópálya építkezésre is. A programnak nem kell szégyenkeznie az autómodellek miatt sem, az egyetlen hiányosság, hogy egyiknél sincs műszerfal-nézet, pedig az nagyot dobott volna a versenyzés hangulatán.
5. oldal
A zenével kapcsolatban viszont volt egy csepp hiányérzetem. Az autók hangja összességében rendben volt, bár az egyes típusok elég hasonlóan szólnak, itt lehetett volna kicsit közelíteni a valósághoz. Sokkal zavaróbb azonban a zenei felhozatal, mely mint annyiszor, most is licencelt számok válogatásából áll. A nagy kérdés nem az, hogy azok tetszettek-e vagy sem, hiszen több millió ember ízlésének nem lehet megfelelni. Viszont személy szerint én úgy éreztem, hogy a számok kétharmada nem illik egy ilyen gyors tempójú, pörgős versenyjátékhoz. Emiatt futamok közben elég gyakran váltogattam a dalokat, mert belerondítottak a hangulatba. Szerencsére be tudjuk állítani, hogy a program a saját zenéinket használja, de azért az mégsem az igazi. A főmenü zenéjét viszont muszáj kiemelnem, mert nagyszerűen sikerült, és jól illik a játékhoz (30 Seconds to Mars: Edge of the Earth), ráadásul verseny közben is hallgathatjuk azt.
A Need for Speed: Hot Pursuit ragyogó újragondolása a klasszikus HP-nek, egy- és többjátékos módban is nagyszerű szórakozást nyújt. Játékmenetében valahol a régi NFS-ek és a Burnout között foglal helyet, így realisztikus versenyzésre senki ne számítson, de aki csak arcade száguldásra vágyik, az nagyon nem nyúlhat mellé a programmal. Azt már tudjuk, hogy az EA már készíti a realisztikusabb Shift 2-t, de reméljük folytatni fogják ezt a vonalat is, hiszen van még benne tartalék.
Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360, Wii, iPhone
Tesztelt platform: PlayStation 3
