A PlayStation 5 alapból egy különleges, 825 GB-os SSD-vel érkezik. Ehhez alapvetően a felhasználó nem nyúlhat hozzá semmilyen szinten, maguk a NAND chipek is az alaplapra vannak forrasztva a vezérlővel együtt. Ennek megfelelően a konzol tárhelyét M.2-es SSD-vel lehet majd bővíteni, amihez le kell pattintani a konzol fedelét, és a kijelölt helyre, egy szabványos bővítő slotba betenni a megvásárolt meghajtót.

Azonban a Sony most arra figyelmeztet, hogy a közeli jövőben még ne vásároljunk SSD-t a PS5-höz!

Ennek pedig több oka is van. Az egyik, hogy a konzol a megjelenésekor nem fogja támogatni a tárhely bővítését, az csak egy későbbi rendszerfrissítéssel érkezik majd meg, ennek a pontos megjelenési dátumáról pedig egyelőre nem beszélt a Sony. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy azért túl sokáig nem húzzák majd a bevezetését.

A másik fontos dolog, hogy a PS5-höz csak olyan M.2-es SSD-k használhatók majd, melyek garantáltan tudják hozni a beépített meghajtó teljesítményét, így a Sony maga hitelesíti majd a külsős vállalatok által gyártott SSD-ket, és ezekből ajánlj majd olyanokat, amelyeket garantáltan működni fognak a konzollal.

Ilyen ajánlott meghajtó pedig egyelőre nincs, így tehát felmerül annak a kockázata, hogy bármit is vásárolunk meg, lehet hogy mégsem fog működni a konzollal.

Itt alapvetően az a fontos, hogy a PS5 alap, testreszabott SSD-jének vezérlője 6 különböző prioritási állapotot tud megkülönböztetni a lekérdezések során, míg a hagyományos, boltban kapható SSD-k csak kettőt. Ezt a különbséget a rendszer képes kvázi emulálni, azonban ehhez a PS5-be illeszthető bővítmény SSD-nek valamivel gyorsabb olvasási sebességet kell produkálnia, mint az alap tárhely 5,5 GB/s-os sebessége.

Ennél gyorsabb SSD pedig jelenleg még eleve viszonylag kevés lelhető fel a piacon, de tény, hogy már van ilyen, így ezek valószínűleg működhetnek majd a PS5-ben, azonban mindenképpen érdemes megvárni a Sony hitelesítését, nehogy lyukra fussunk a vásárlással.

Fontos megjegyezni azonban, hogy a visszafelé-kompatibilis PS4-es játékainkat nyugodtan futtathatjuk akár külső, USB 3-as merevlemezről is, így azok nem foglalják a helyet a beépített SSD-n. A natív PS5-ös játékoknak azonban mindenképp a beépített (vagy később a bővítmény) SSD-ről kell futnia. Később lehetséges majd egy olyan megoldás, hogy ideiglenesen a nem használt PS5-ös játékainkat kimenthetjük külső tárhelyre, így csak akkor kell visszamásolnunk az SSD-re, ha játszani akarunk vele, azonban ez a megjelenéskor még nem lesz elérhető.

A konkurens Xbox Series S|X-hez a megjelenés napjától kezdve elérhető lesz az egyénileg tervezett, Seagate által gyártott 1TB-os bővítőkártya, ami a Microsoft konzolja esetében is megfelel a beépített SSD által nyújtott teljesítménynek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Stevenage
Stevenage
2020. nov. 13. 11:51
#3

Szerintem logikusabb lett volna mind a három új konzol  esetében, nagykapacitású nagy teherbírású 2 terabyte os SSD alaphangon, és aki bővíteni szeretné a tárhelyet az pedig választhasson terabájtos vagy 2 terabyte os bővítőkártya SSD között. Konzolok esetében ha nincs elég helyed az nagyon idegesítő tud lenni!

Stevenage
Stevenage
2020. nov. 15. 13:41

@Mosdatlan_falusi  ez butaság így ebben a formában. A másik az,mivel nagy tételben rendelik meg az alkatrészeket, ezáltal sokkal olcsóbban megkapják mint ami elérhető magánszemélynek.

Az érvényes az újgenerációs konzolokra, hogy minimális, vagy szinte nincs is haszon egyiken se, ez nyílt titok csak megsúgom. Számolj kicsit utána: ezekben a bivalyerős konzolokban kb 300000 Ft értékű alkatrész van.

Haszon a kiegészítőkön van illetve a játékokon A gyártóknak!

bitye
bitye
2020. nov. 12. 19:39
#2

Hányinger ez a Sony

axe
axe
2020. nov. 12. 10:43
#1

"Az egyik, hogy a konzol a megjelenésekor nem fogja támogatni a tárhely bővítését, az csak egy későbbi rendszerfrissítéssel érkezik majd meg" 
2020 :D

punchman
punchman
2020. nov. 12. 22:28

@Balucsek A szoftveres támogatás hiánya még valamelyest magyarázható és később egy frissítéssel majd teljes értékű lehet a konzol. De a hardveres tervezés hiánya problémás. Nem kellett volna arra gondolni, hogy idővel szükség lesz több tárhelyre a mai játékokkal? Az Xbox rajttól bővíthető, és sok teszter még +1TB-al is kevésnek érezte a helyet. Nekem ez hibapontnak tűnik.

Vissza az oldal tetejére