A Garmin már igazi öregmotorosnak tekinthető a viselhető kiegészítők tekintetében, és a vállalat most is bebizonyította, hogy remek termékeket képes letenni az asztalra, melyek sokak igényét elégíthetik ki. A Fenix 5-t követően idén a Fenix 6 szériával rukkolt elő a vállalat, melyek kisebb változásokat hoznak, viszont már egy napelemes tagja is lesz a sorozatnak.

Ezúttal a Garmin kínálatában összesen négy friss termék bukkant fel több különböző kivitelben. A Fenix 6 és a Fenix 6S a két alapmodell, az előbbi a férfiaknak, az utóbbi pedig a hölgyeknek lett méretezve, a Pro változatok és a Fenix 6X már egy jobban felszerelt tagja a sorozatnak, a Fenix 6X Pro Solar pedig már a csúcsot fogja képviselni a túrázásra szánt termékcsaládon belül. A Fenix 6 és 6X modellek 1,4 hüvelykes megjelenítővel felvértezve kerültek bevetésre, a Fenix 6S pedig a kisebb tokba egy 1,2 colos panelt vonultat fel. A Gramin színes transzflektív MIP panelt alkalmaz, ami nappal is tökéletes látható, és folyamatosan aktív is lehet. Az operációs rendszer minden esetben azonos, de az eszközök képességében lesznek eltérések a különböző kivitelek függvényében.

Galéria megnyitása

 

A Fenix 6 és 6S készülékek szerényebb funkcionalitással rendelkeznek a többieknél, de a szenzorok tekintetében például nem lesz különbség. A felhasználók teljesítményét és más adatait mindegyik okosóra egyformán tudja majd mérni, a fejlett pulzusmérő és a GPS is biztosított lesz mindegyik esetben. Viszont csak a Pro és a Fenix 6X modellek fognak rendelkeznek majd Wi-Fi támogatással, jobb térképes lehetőségekkel, valamint zenelejátszási képességgel.

Az okosórához Bluetooth modul révén lehet majd fülhallgatót csatlakoztatni abban az esetben, ha zenét szeretne hallgatni az ember sportolás, túrázás közben – a lejátszási listák többféle streaming szolgáltatásból átemelhetőek. Az olcsóbb készülékekben csak 64 MB-os tárhely lesz, míg a jobban felszereltek már 32 gigával fognak szolgálni. Van itt Garmin Pay szolgáltatás, ami fizetésre alkalmassá teszi az órákat, a futók pedig a PacePro alkalmazásnak örülhetnek majd, a ClimbPro pedig a mászóknak segíthet a megfelelő teljesítmény elérésében.

Galéria megnyitása

Mindegyik szerkezet kiváló strapabírósággal várja majd, hogy útnak induljon vele a felhasználó. És egyaránt elmondható ezekről a készülékekről, hogy 10 ATM (100 méter) víznyomást bírnak el, így akár nagyobb mélységre is le lehet velük merülni. A szerkezetek dizájnja nem változott jelentősen az előző generációhoz képest, a Fenixek tervezésén ezúttal is látszik, hogy az ellenálló kialakítás nagy hangsúlyt kapott. A szerkezetek megvásárolhatóak lesznek Gorilla Glass és zafír kristályüveggel egyaránt,természetesen az utóbbi feláras lesz, de lényegesen jobban is bírja majd a karcokat, tovább megőrizheti az épségét.

Galéria megnyitása

A Garmin gondoskodott arról, hogy mindenki olyan szíjjal használhassa a viselhető kiegészítőket, amilyennel csak szeretné, szabványos rögzítő pontokat alakított ki a tokozáson, és egy mozdulattal eltávolítható a gyári szíj. És maga a Garmin is készít egy sor különböző szíjat, amiket opcionálisan lehet majd megvásárolni. Szilikonos, szövetes, valamint titán szíj (és tok) is lesz a hivatalos kínálatban.

A Fenix 6 egyébként 47 milliméteres tokot kapott, a Fenix 6S csak 42 milliméteres, a Fenix 6X pedig már 51 milliméterre nőtt. A köztes konfiguráció 83 grammot nyom, a nőknek szánt eszköz ezzel szemben már csak 58 gramm, a Fenix 6X pedig 93 grammos, de egyébként az órák különböző kivitelei eltérést mutathatnak ezen a téren.

Galéria megnyitása

Az üzemidő a Fenix 6 esetében 14 nap körül alakul normál használatban, a Fenix 6S kb. 9 napot fog elbírni, a Fenix 6X pedig a nagyobb méretének hála pedig már olyan akkut kapott, amiről 21 napig is mehet egy töltéssel – sokféle módban lehet egyébként a készülékeket használni, és a GPS (GLONASS és Galileo) használata minden esetben jelentősen csökkenti az üzemidőt.

A Fenix 6X Pro Solar esetében pedig a kijelzőbe épített áttetsző napelem a 21 napos üzemidőt hetente egy további nappal tudja kitolni, folyamatos GPS követésnél a 60 helyett 66 órát tud nyújtani, csak óraként használva pedig a 80 napos teljesítménye 120 napra emelkedhet. Szóval minél kisebb a terhelés, annál jobban tud ez hozzájárulni a hosszabb üzemidő eléréséhez, a zenehallgatás közbeni GPS-es nyomkövetésnél elérhető 15 órás üzemidőhöz például csak egyetlen órával tud hozzájárulni. A Garmin biztosít egy új energiamenedzsment felületet, amin lehet majd pontosan követni és kontrollálni az egyes komponensek fogyasztását.

A Garmin a Fenix 6 szériát felvonultatja majd az IFA-n, a látogatók élőben is megtapogathatják majd az újdonságokat. A készülékek összesen tucatnyinál is több kivitelben lesznek kaphatóak, de még várni kell néhány hetet a forgalmazás megkezdésére, jó hír viszont, hogy Magyarországon is hozzáférhetőek lesznek. Az alapára a készülékeknek 198 ezer forintban lett meghatározva, a legdrágább kivitel pedig a titán tokos és szíjas Fenix 6 Pro Solar lesz a maga 365 ezer forintos ajánlott fogyasztói árával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FFeller
FFeller
2019. szept. 3. 17:30
#3

Ezek a szenzorok működnek ruhán keresztül is? Mert mondjuk síelés közben elég elképzelhetetlen, hogy a meztelen csuklómon van, de közben a nap is éri.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. szept. 3. 18:02

@FFeller Attól függ, melyik. A barometrikus légnyomásmérő pontosabb ruhán kívül, amikor nem takarja semmi. A gyorsulásmérőnek mindegy, az optikai pulzusmérés viszont nem működik ruhán kívül - illetve úszás közben sem. Viszont kapható pánt, úszáshoz is, ami pontosabban méri a pulzust és többféle adatot is rögzít, mint önmagában az óra.

Sport közben sokan ruhán kívül hordják és övvel használják amúgy. Így a ruhát sem kell feltűrni, ha ránézne az ember az órára.

Vezetékes töltés közben viszont sehogy sem lehet pulzust mérni, se az órával, se a pulzusövvel, hacsak a Fénix 5(X) óta ez nem változott. Illetve a Fénix 5(X) sok órán át tartó sport közben hajlamos párszor el-elveszteni a kapcsolatot az övvel, olyankor egy mély zuhanás látszik a végén a pulzus grafikonján. Ez nem user error.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 3. 14:59
#2

Számítógép előtt tespedve lehúzott redőnnyel meg elhúzott sötétítő függönnyel valószínűleg nem tölt egy hónap alatt egy órányit se, így tényleg csak olyanoknak való, akik olyasféle úri mulatságokat engedhetnek meg maguknak, mint a síelést Svájcban, vagy a raftingolást a Neretván... Az ilyen embernek meg 200 ezer forint nudli.

manbali82
manbali82
2019. szept. 4. 10:44

@Geralt_of_Trivia mik ezek? Balett vagy tánc? kb. erre lehet következtetni az érmekből :) majd ha pl. lefutsz 3:20 alatt egy maratont akkor beszélhetünk :)

Samanoske
Samanoske
2019. szept. 3. 12:01
#1

Ennyiért kell a francnak,nekem már 30 éve van napelemes órám casio,de az 5 évig bíja egy elemmel,ez így ennyiért elég karcsú.

Gabesz19922
Gabesz19922
2019. szept. 4. 9:50

@FFeller  Csak digitális, amik vannak számalapok, azok csak mind Watchface-ek/Skin-ek, ahogy tetszik, annyi van a fenix sorozathoz hogy több mint elég, akár full digitális, akár olyan skin amin van mutató is, meg más adat is....  De fizkai mutató nincsen, nem is való bele, mechanikai rész, mert rengeteg értékes helyet vesz el.

Vissza az oldal tetejére