Nagyon szellős lett a Lian Li legfrissebb számítógépháza

A PC-O11 Dynamic alapjára épített PC-O11 Air elsősorban a lehető legjobb szellőzésre fókuszál, de belsejében is történtek apróbb módosítások.

Nagyon szellős lett a Lian Li legfrissebb számítógépháza

A Lian Li még április folyamán mutatta be PC-O11 Dynamic névre keresztelt számítógépházát, amelynek megtervezésében a neves német tuningmester, Der8auer is segédkezett. Úgy tűnik, a dizájn olyannyira jó lett, hogy egy újabb számítógépházat is „építettek” köré, amelynek előlapja alaposan megváltozott, hiszen az edzett üveget lecserélték, helyét pedig nagyméretű szellőzőfelület vette át. A PC-O11 Air esetében egyébként minden téren arra törekedtek a mérnökök, hogy egy olyan számítógépház születhessen, ami hűtés terén semmiféle kompromisszumra sem kényszeríti tulajdonosát.

Galéria megnyitása

A korábbról ismert kétkamrás dizájn természetesen megmaradt, vagyis az alaplapot és a bővítőkártyákat elválasztották a tápegységtől és az adattárolóktól, ahogy az manapság szokás. A belső teret azonban picit átalakították, így a végeredmény egyszerűbb és okosabb helykihasználás lett. 120 milliméteres ventilátorból összesen 12 darab fér el a házban, a hátoldalon pedig további két darab 80 milliméteres légkeverő számára is van hely, így igen huzatossá tehető a beltér. Aki inkább folyadékhűtő szettekben gondolkodik, nyugodtan használhat akár négy darab 360 milliméteres hőleadó radiátort is, ha szükséges: egy az előlap mögött, egy a ház alján, egy az alaplaptálca első odalán, egy pedig a ház tetején fér el. Természetesen ennél kisebb hőleadó radiátorok is gond nélkül beszerelhetőek.

Galéria megnyitása

Minden friss levegőt szállító ventilátor elé szellőző került, így összesen 5 mágneses szellőzőlapot kapott a ház, amelyek igény esetén könnyedén tisztíthatóak. Belül akár E-ATX formátumú alaplap is elfér, amihez 8 PCI bővítőhely van. Az adattárolókat maximum 6 darab 2,5 hüvelykes, illetve maximum három darab 3,5 hüvelykes bővítőhely várja, de a különböző formátumú meghajtók kombinálására is van mód. A processzorhűtő maximum 155 milliméter magas lehet, így a korábban bemutatott DeepCool Fryzen sajnos nem fér be, de sok más modell igen. Videokártyából maximum 420 milliméter hosszú és maximum 159 milliméter széles példányt választhatunk, tápegységből pedig akár kettő is helyet kaphat a rendszerben, igaz, a másodikhoz külön megvásárolható keretre lesz szükség.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A 0,8 milliméteres acélvázzal és edzett üveg oldallappal rendelkező PX-O11 Air előlapi portjai között két USB 3.0-s és egy USB 3.1 Type-C csatlakozó sorakozik, de a szokásos audió portokról sem kell lemondani.

PC-O11 Air kétféle kivitelben kerül az üzletek polcaira. Az alapmodell csak két darab 120 milliméteres PWM ventilátort tartalmaz, amelyek nagy léghozammal rendelkeznek, ám a PC-O11 Air RGB esetében ezek mellé három darab Bora Lite 120 RGB ventilátor is jár, amelyek egyenként 12 darab RGB LED alapú fényforrást tartalmaznak. A feketében és fehérben egyaránt elérhető újdonság 9,5 kilogrammot nyom a mérlegen.

A Lian Li PC-O11 Air, vagyis az alapmodell 129 dollárba kerül, míg az RGB LED ventilátorokkal is felvértezett PC-O11 Air RGB változatért már 149 dollárt kérnek el.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward