A Samsung számára kifizetődő lett, hogy nem adta fel a táblagépek fejlesztését, és az idei évre pedig egy elképesztően ütős szériával készül a legfrissebb információk szerint. Készül a Galaxy Tab S8, a Tab S8+ és még egy Tab S8 Ultra modell is befuthat, ami különösen izgalmasnak ígérkezik.
A táblagépek terén a koronázatlan királynak az iPad Prót szokás tekinteni, amire az Apple eszközei rászolgáltak, ehhez nem sok kétség fér. Most viszont nagyon úgy fest, hogy a Samsung tényleg szeretne felülkerekedni, és nem szimpla versenytársat állítana. A Galaxy Tab S8 sorozat mindhárom tagja érdekes lesz, de a legizgalmasabbnak a Tab S8 Ultra ígérkezik.
A Samsung három különböző méretben dobhatja piacra a készülékeket. A szimpla Tab S8 marad a nagyon jó hordozhatóság mellett egy 11 colos panellel, a Tab S8+ már 12,4 hüvelykes lesz, a Tab S8 Ultra viszont hatalmas, 14,6 colos képernyővel futhat be, és ebben az esetben minden eddiginél vékonyabb lesz a káva, olyannyira, hogy az előlapi kameráknak egy kicsi bemetszésen kell majd elhelyezkednie. A Galaxy Tab S8 Ultránál már állítólag 92 százalékos lesz a hasznos felület aránya az előlapon, ami kiemelkedő még az okostelefonok körében is.
A legkisebb gép még LCD panelt fog kapni, a nagyobbak viszont már AMOLED képernyőt vonultatnak majd fel. A trió minden tagja WQXGA+ felbontást nyújthat és 120 Hz-es működésre lesz képes, ez is hozzájárul majd a jobb élmény eléréséhez. Az S Pen használatára fel lesznek készítve a tabletek, melynek köszönhetően a munka gördülékenyebben mehet majd. Kezelni fogja a levegőben tett gesztusokat is a Tab S8 széria és mágnesesen lehet majd a házra felpattintani a ceruzát.
A Galaxy Tab S8 Ultra kettő frontkamerával lesz felszerelve, a 8 MPixeles szimpla képalkotó mellé bekerül majd egy 5 megapixeles extra egység is ultra-széles látószögű optikával. A Tab S8 és S8+ csak a 8 megapixeles egységet fogja biztosítani. Hátul viszont már minden esetben kettő képalkotóval lehet számolni, ezek 13 és 5 megapixelesek lesznek, és ebben az esetben is egy ultra-széles látószögű képalkotó tölti be a segéd szerepét.
A Snapdragon 888 mobilplatform dolgozik majd a tabletekben megfelelő teljesítményről gondoskodva bármilyen körülmények között. 8 GB-nyi memória lesz a legtöbb készülékben 128 vagy 256 gigás tárkapacitással megtoldva, de a Galaxy Tab S8 Ultra ezen a téren is tartogat majd némi pluszt, elérhető lesz 12/512 GB-os változatban is. A bővíthetőség mindegyik masinánál adott lesz. 5G, 4G LTE, Wi-Fi, Bluetooth 5 és A-GPS vevő egyaránt része lesz a csomagnak, de a mobil hálózati modem csak opcionálisan.
Az Android 11 lesz a táblagépeken olyan extrákkal, amik a One UI grafikus felhasználói felületnél a jobb tabletes használatot segítik elő. A legszerényebb készülék egy oldalsó ujjlenyomat-olvasót fog kapni, a többiek pedig már a megjelenítő alatt hordozzák majd ezt a szenzort, hiszen az AMOLED panel már lehetőséget nyújt erre. AKG hangrendszer is része lesz a készülékeknek Dolby Atmos szupporttal együtt.
Nagyon vékonyra faragja a Samsung a termékeket, állítólag a Galaxy Tab S8 Ultra már csak 5,5 milliméteres lesz, de a Galaxy Tab S8+ is csak 5,7 milliméterre emelkedik majd ki a síkból, a Galaxy Tab S8-nál pedig 6,3 milliméterrel lehet számolni. A szerkezetek 650, 575 és 502 grammot nyomnak majd. A Galaxy Tab S8 egy 8000 mAh-s akkumulátornak ad majd otthont, a Tab S8+ egy 10 090 milliamperórás kapacitású teleppel lesz felvértezve, a Galaxy Tab S8 Ultra pedig már egy rendkívül kövér, 12 000 mAh-s megoldást fog kapni. A töltés teljesítménye minden esetben 45 watt lehet majd jelen állás szerint.
Még arról is szólnak a pletykák, hogy a Galaxy Tab S8 átszámolva 215 ezer forint lesz, a Galaxy Tab S8+ kb. 296 ezer forintról indul majd, a Galaxy Tab S8+ pedig nagyjából 378 ezer forintos áron száll majd ringbe, és kiviteltől függően persze ez az összeg szépen kúszik majd felfelé. A bemutatás augusztusra várható.
































