NAGY VÁLTOZÁST HOZHAT A KÖVETKEZŐ A GALAXY Z FLIP, A Z FOLD PEDIG FOGYÓKÚRÁRA LESZ FOGVA

Érdekes információk láttak napvilágot arról, hogy milyen változások elé néznek az ötödik generációs hajtogatható mobilok.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. dec. 14. 8:49
Nagy változást hozhat a következő a Galaxy Z Flip, a Z Fold pedig fogyókúrára lesz fogva

A Samsung a Galaxy Z Flip és Z Fold okostelefonokat az elmúlt két generáció esetében leginkább csak finomította, merész fejlesztéseket, nagyobb módosításokat nem hajtott végre. Minden bizonnyal úgy volt vele, hogy a technológia újdonsága miatt biztosra megy, és igyekszik a lehető legmagasabb szint elérését összehozni. Friss pletykák szerint a Z Flip következő generációja már érdemi fejlődést mutathat.

A Galaxy Z Flip esetében sok kritika szólt arról, hogy a vállalat túl kicsi képernyőt használ a fedlapon. Sok funkciót meg lehetne oldani a kicsi képernyőn, de a Samsung nem törekedett arra, hogy ezt megoldja. Bezzeg a Motorola a Razr esetében lehetőségek széles tárházát biztosítja az tulajdonosoknak. Ross Young pedig most arról adott hírt, hogy a Samsung is ebbe az irányba fog elindulni.

Galéria megnyitása

Nagy fejlesztésről beszél a megbízható forrásokból tájékozódó Young, akinek az utóbbi időben eléggé sokszor jöttek be az információi. A Display Supply Chain Consultants elemzője a kijelzőket fejlesztő vállalatoktól, a beszállítói lánc szereplőitől tájékozódik, és úgy tudja, hogy a Galaxy Z Flip5 a mostani 1,9 hüvelykes képernyő helyett már egy olyan egységet fog használni, ami 3 colnál is nagyobb képátlóval szolgálhat.

A lényegesen nagyobb képernyő már egészen biztos, hogy nem a kamerarendszer mellé lesz beszorítva, tehát a dizájn is változni fog. Erről külön nem számolt be Ross Young, de borítékolható a dolog, hogy ekkora képernyő bevetése már jelentősebb átalakítással jár.  

Galéria megnyitása

Arról azonban ugyancsak szó esett, hogy a Samsung a következő Galaxy Z Flip generáció számára egy új zsanér dizájnt is készít. Szóval kívül-belül jelentős változásokra kell számítani ezúttal, nem egy újabb ráncfelvarrással rukkol majd elő a vállalat ugyanazt a receptet követve, mint eddig, ami mindenképpen ez jó hír.

Előre láthatólag azt a célt szolgálja majd az új zsanér, hogy kevésbé legyen látható a flexibilis AMOLED képernyő felületén a „gyűrődés” nyoma ott, ahol nap, mint nap tucatnyi alkalommal hajtják ketté az okostelefont. Ez nem egyszerű feladat, de láttunk már olyan megoldást, ahol nem annyira látványos a ránc, mint a Samsung készülékeinél. A felhasználói élményt pedig egyértelműen negatívan befolyásolja a hajlítási nyom, így az lenne a gyártó érteke is, ha ezt képes lenne megszüntetni, vagy legalábbis jelentősen csökkenteni.

A Galaxy Z Flip5-ről szóló híresztelések mellett arra is kitért Ross Young, hogy a Galaxy Z Fold5 esetében a Samsung próbálja majd csökkenteni a termék tömegét. Olyan anyagokat fog alkalmazni, amik megfelelő szilárdság biztosítása mellett könnyebbek. A nagy méretű hajtogatható okostelefont sokan szokták kritizálni a fizikai jellemzői miatt. Az általános vélekedések szerint túl vastag és nehéz.

Galéria megnyitása

Egyébként érdekes módon a vastagság az, amiben a konkurenciához képest is javulnia kellene, hiszen valahogy a Xiaomi Mix Fold 2 és a Honor Magic Vs is vékonyabb tud lenni ugyanolyan kialakítás mellett, de a tömegük ezeknek is hasonló szinten mozog, mint a Galaxy Z Fold4-nek. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy mindkét említett versenyző nagyobb egyébként, hiszen azoknak a belső képernyője 7,9-8 colos, miközben a Samsungnál egy 7,6 hüvelykes egységgel kell beérni, és ez a teljes okostelefon méretére kihatással van.

Méretben és kecsességben egyébként a Huawei Mate Xs 2 viszi a prímet, de az ugyebár egyetlen nagy külső, képernyővel lett szerelve, szóval más kialakítással rendelkezik, mint a versenytársai. A Google mobilos szolgáltatásai nélkül pedig úgysem tud labdába rúgni nemzetközi szinten.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Joachim21
Joachim21
2022. dec. 14. 9:24
#1

A Z Fold minden szinten csalódás az utóbbi időben. Az S széria is csak egy olyan brand név lett mára mint az M-packet. Minden szarra ráaggatják, de tudjuk, csak az ultra jelenti az igazi csúcsot. Fejleszteni kellene, de ez mostanában nem prioritás a Samsungnál.

Vissza az oldal tetejére