A Ubisoft nagy, online többjátékos módra kihegyezett, külső nézetes FPS-e, a The Division csillaga fényesen ragyogott a megjelenéskor, de ez gyorsan elhalványult a rengeteg játékmenet- és teljesítménybeli, valamint technikai probléma és a csalásokárnyékában.
Néhány hónapig csend volt a játék körül, ezalatt a Ubisoft és a fejlesztő Massive seregnyi módosításon dolgozott, melyeket most be is jelentettek.
Az egyik legnagyobb gondot pillanatnyilag a kiegyensúlyozatlanság okozza: óriási erőbeli különbségek vannak az optimalizált és a kevésbé ideális karakterbuildek között. Az októberben érkező 1.4-es frissítéssel a Ubisoft vissza szeretné adni a The Division „shooter feelingjét”, a karakter fejlesztésénél többször kell majd döntéseket hoznunk és ezek hatása is komolyabb lesz. Több életképes build áll majd rendelkezésünkre, ezzel változatosabbá szeretnék tenni a játékot.
Közzétették a módosítások részletes listáját, ebből kiderül, hogy minden, legalább World Tier 2-es felszerelés három stattal (Firearms, Stamina, Electronics) fog rendelkezni. Ezzel egy kiegyensúlyozott alapot szeretnének adni, mellyel nő a túlélési esélyünk és nem fordul elő az, hogy véletlenül saját magunknak tesszük a valósnál sokkal nehezebbé a játékot.
A szettek pontértékét is be fogják állítani, hiszen ezeket nem az erő mértékegységének, vagy kötelezően elvárt dolognak szánták, hanem szórakozásnak és a specializált játékstílus megjelenítőjének (most általános, hogy bizonyos gear score alatt kidobják az embert a csoportból).
Újrakalibrálják a fegyverek, páncélok és képességek egyensúlyát is. Ahogy fogalmaztak, a jelenlegi nagy számok el fognak tűnni, de ez nem jelenti azt, hogy nem érezzük majd erősebbnek a karaktert, ahogy fejlődünk vele.
































