A OnePlus tavaly jelentős változáson ment keresztül. Bevezette a vállalat a Nord termékcsaládot, ami annak köszönhetően történhetett meg, hogy elkezdett az Oppo felé közeledni. És távozott a cég szellemi atyja, miközben soha nem látott sikert ért el a márka.
Az idei első negyedévben rekord mennyiségben fogytak a OnePlus okostelefonok, és nagyon jól futott ezeknek a szekere már Európában is. Hiába van jelen a OnePlus az öreg kontinensen gyakorlatilag a kezdetek óta, eddig sosem tudott olyan nagy példányszámban elkelni, mint 2021 elején. Több millió mobil talált gazdára még ebben a régióban is.
A legkeresettebb a Nord széria volt, aminek a kapcsán ki lehet azt jelenteni, hogy a OnePlus legmegosztóbb megoldása. Sokak szerint nem méltó a OnePlushoz a Nord sorozat, de legalábbis annak a legolcsóbb tagjai, amelyeknél már a szoftvertámogatás sem ugyanúgy biztosított, mint a felsőkategóriás eszközök esetében. Gazdaságilag viszont az eddig talán legjobb döntése ez a vállalatnak, azt már magabiztosan jelenthetjük ki.
Éppen ezért nem meglepő, hogy hosszú ideje lehet arról pletykákat hallani, hogy a Nord termékcsalád az idei évben is tovább folytatódik majd. Most pedig már azt is tudjuk, hogy mikor jöhetnek az idei első modellek. Pete Lau, a vállalat társalapítója és aktuális vezetője elmondta, hogy június 10-én lesz a OnePlus következő jelentős eseménye.
Európát és Indiát fogja elsősorban célba venni a nyár elején érkező készülék, és ez a Nord CE 5G névre hallgat majd. A CE jelölés a Core Edition rövidítéséből jön, és fontos jelentéssel bír majd. Ez arra utal, hogy az eredeti OnePlus Nord okostelefonnak a lényegét megragadva jön majd ez az újdonság, kedvezőbb áron, de Pete Lau elmondása alapján jó extrákkal is számolni lehet.
„Az eredeti Nordot a lényegi elemekre redukáltuk, és néhány extra funkcióval kiegészítettük, hogy egy nagyszerű mindennapi telefont hozzunk létre, még kedvezőbb áron.” – jelentette ki a OnePlus vezetője.
Ez alapján egy tényleg alaposan átgondolt mobilra számíthatunk majd, ami reményeink szerint tényleg méltó lesz a OnePlus névre, és nem olyan lesz, mint a Nord N100, annál ugyanis nem sok minden maradt már abból, amit a márka képviselne eredendően. Sajnos konkrétumokat nem lehet tudni, de nem kell már túl sokat aludni a bemutatóig, ahol valószínűleg minden kiderül majd.
Pete Lau azt is elmondta, hogy jön a OnePlus Nord N200 5G, ez viszont nem a júniusi eseményen fog befutni jelen állás szerint. Ezt a vállalat jelen állás szerint csak az Egyesült Államokban és Kínában fogja forgalmazni. Amerikában az 5G elterjedtsége a világon a második legnagyobb mértékben jellemző, Kína után ott veszik az emberek a legtöbb 5G-s mobilt, és a OnePlus célja az, hogy a vásárlóknak egy megfizethető 5G-s okostelefont biztosítson.