Az elmúlt hetekben elég súlyos vádak derültek ki Justin Roilandról, a Rick & Morty alkotójáról. Mint kiderült, 2021. májusában emeltek vádat ellene, miután az ügyészség szerint még 2020-ban, a volt barátnője ellen követett el testi sértést, fenyegette, erőszakosan lépett fel ellene és korlátozta a nő személyi szabadságát. Roiland cáfolja a vádakat, ártatlannak vallja magát, és bár azóta folyamatosan tárgyalásokra jár, a munkáját azért el tudta végezni, mert kifizette a 50 000 dolláros óvadékot. Április 27-én viszont sor fog kerülni a tárgyalásra, ahol kiderülhet a felelőssége a kaliforniai bíróságon.
A tárgyalás eredményét viszont úgy tűnik, hogy senki nem merte megvárni, így Justin Roiland elvesztette a részben általa alapított Adult Swim támogatását, illetve a szintén társalapított stúdiójából, a Squanch Games-ből is ki lett rakva.
Bár egyelőre nem tudni, hogy ez Justin Roiland szándékával megegyező, vagy egyoldalúan váltak meg tőle, az biztos, hogy nagyon jelentős változások fognak életbe lépni ezek után ezeknél a csapatoknál. Justin Roiland nem csak ezen sorozatok és játékok alkotója, írója, de egyben szinkronhangja is számtalan Rick & Morty karakternek, beleértve a két címszereplőt is. Rick Sanchez és Morty Smith hangja, vagyis egyértelműen körülötte, és az ő kijelenthetően beteg humora miatt él és virágzik az összes sorozat, amit létrehozott.
Felmerülhet tehát a kérdés, hogy mi lesz ezután? A Rick & Morty következő, 7. évada már korábban meg lett rendelve, így sokan kérdésként vetették fel, hogy ha az Adult Swim kidobja a kreatív csapat fejét, akkor lesz-e folytatása a sorozatnak. A hivatalos Rick and Morty Twitter hamar tiszta viszet öntött a pohárba, hogy amellett, hogy már nincs közük Justin Roilandhoz, egyben biztosítanak mindenkit arról, hogy folytatódik a Rick and Morty.
A szinkronhangok viszont kérdésesek. Mai AI technológiák mellett már valószínűleg bárki fel tudná venni a karakterek hangjait, de várhatóan új szinkron érkezik, ami bár a magyar változatnál nem lesz szembetűnő, akik az eredeti nyelven követik a sorozatot, azok tudni fogják, hogy a jellegzetes, bizonytalan és hibádzó beszédmód bizony nagyon sokat ad hozzá az erkölcsi romhalmaz főszereplőkhöz. Sokat elmond viszont a helyzetről, hogy az ezt bejelentő tweet alá nem lehet kommentelni.
Nagy a megosztottság a kérdésben. A rajongók egy része szerint így nincs is értelme folytatni, míg mások úgy érzik, hogy helyes cselekedet volt a folytatás mellett dönteni. Bár még nem tudni, hogy valóban megtörténtek-e az erőszakos cselekmények, az biztos, hogy már mindenki találgat az új hangokat illetően, illetve már ajánlgatják is magukat a rajongók és a színészek bizonyos szerepekre.
A legutóbb a High on Life-ot kiadó Squanch Games szintén nem várta meg az áprilist, már nem a csapat tagja a társalkotó.
A videojátékos részleg biztosított mindenkit, hogy folytatják a játékfejlesztést és nem hagyják magára a sikeres High on Life-ot sem. Ha bebizonyosodik Justin Roiland bűnössége, akkor egy időre börtönbe is kerülhet, ahonnan természetesen nem tudná folytatni a munkáját. Tavasszal kiderülhet, milyen irányba megy el az ügy, és ha úgy alakul, visszaveszik-e őt a kérdéses csapatokba.