A Lenovo sokszínű kínálatában most egy olyan eszköz bukkant fel, ami nagyon jól jön majd zord körülmények között, ahol munkában kell helytállni. A ThinkTab X11 egy igáslónak ígérkezik, miközben elég korrekt specifikációt vonultat fel.
A készülék egy 10,95 hüvelykes megjelenítőt használ IPS technológiás alapra építkezve. Az egység 90 Hz-es működésre alkalmas, a fényereje pedig 600 nit lehet a teljes felületén. Gorilla Glass üveg védi a panelt, melynek felbontása 2560 x 1600 képpontos. Támogatott a kesztyűhasználat, és tollal is lehet kezelni a masinát. A Lenovo olyan tokot tervezett a ThinkTab X11-hez, amiben van külön helye az érintőceruzának. Ez a kiegészítő pedig direkt egy masszívabb, jó fogást biztosító darab lett.
Az Android 16 operációs rendszert vonultatja fel a ThinkTab X11. A Lenovo elmondta, hogy mennyi szoftvertámogatást nyújt, és ezzel el is érkeztünk a készülék sarkalatos pontjához. Csak két főverziós Android frissítésben fog részesülni, de legalább a biztonsági frissítéseket 4 évig kapja. Az örömteli, hogy előre lehet tudni, hogy mire számíthatnak a felhasználók, de napjainkban a két Android frissítés már elég karcsú.
A táblagép két kamerát kapott, ami pedig külön jó pont a neve mellett, hogy a hátlapon a főkamerája mellett van egy LED-es villanó is, ami sötétben használható zseblámpaként. A hátsó képalkotó 13 megapixeles felvételek készítésére lesz alkalmas, és automatikus fókuszálásra is képes. Az előlapi kamera ezzel szemben fixfókuszt használ, és csak egy 8 MPixeles szenzor adja az alapját. Videózni Full HD minőségben képes az eszköz.
A tervezők a Snapdragon 7s Gen 3 rendszerchipet választották a ThinkTab X11 alapjául, ami kellemes sebességgel lesz képes mozgásba lendíteni a táblagépet. A normál napi használatban és az általános feladatok végrehajtásában ez a lapka jól fog teljesíteni, a dolgát pedig nagyban megkönnyíti majd az is, hogy akár 12 GB-nyi LPDDR5 rendszermemória lapul majd benne. A bővíthető tárhely pedig akár 512 GB is lehet majd.
Mivel a Lenovo elképzelése szerint az újdonságot mindenhol használatba lehet majd venni a nagyvilágban, támogatja az 5G mobilhálózatot is, van benne modem a Wi-Fi 6E (2x2 MIMO) kapcsolódási lehetőségen túl. Rendelkezik a termék Bluetooth 5.4 modullal is, és nagy pontosságot ígérő, többsávos GPS vevőt nyújt.
A ThinkTab X11 9,93 milliméter vastag és 650 gramm a tömege. Nem ezekkel a paraméterekkel fog kilógni a tömegből, de itt nem is az volt a cél, hogy balerinát faragjanak a tervezők, hanem egy minél megbízhatóbb és ellenállóbb munkaeszköz megalkotására fókuszáltak a tervezők. IP68 és MIL-STD-810H előírásoknak egyaránt megfelel a konstrukció. Bírja a poros környezetet és a 1,5 méter mély vizet 30 percig, a tokjában pedig a 1,5 méteres eséseket is képes átvészelni hibátlanul.
Négy hangszórója van a ThinkTab X11-nek, és kifejezetten nagy teljesítményt ígér, hogy zajos környezetben is jól hallható legyen. Adott a Dolby Atmos támogatás is, és mikrofonból is kettő van, így gondoskodik a videohívások alkalmával a zajcsökkentésről. USB-C csatlakozóból is kettő található a fedélzeten, az egyik csak USB 2.0 szabványnak felel meg, ez elsősorban a töltésre szolgál, a másik viszont már 5 Gbps-os átviteli tempót ígér, USB 3.2 Gen 1 szabványt teljesít, és kezeli a külső megjelenítőket is. Ujjlenyomat-olvasó is található a termékben, ezzel garantálható az adatok biztonsága.
Egy 10 200 milliamperórás kapacitású, cserélhető akkumulátor lapul a ThinkTab X11 hátoldala alatt. A szerkezet képes közvetlenül hálózati áramról üzemelni, ami azt jelenti, hogy nem fogja a telepet tönkretenni, ha úgy használják, hogy a nap 24 órájában töltőn van. Beépíthető a tablet például automatákba, és lehet használni kamionokban, buszokban navigációhoz is. A masina töltése 36 wattal oldható meg.
A Lenovo ThinkTab X11 táblagépet Európában áprilisban szeretné piacra dobni a gyártó, és 500 eurót kell majd érte kifizetni.